2014. március 22., szombat

A pöcök

Sok-sok évvel ezelőtt (a felnőttkoron még innen, a gyerekkoron már majdnem túl) a boglári mólón horgásztam. A kikötő öblének bejáratától nem messze, a külső kövezésről a nyílt víz felé dobáltam. Hagyományos fenekező szerkó, spirál önetető, két horog. Mellettem egy idős férfiember horgászott hasonlóképp. Illetve nem egészen. Néhány egymás mellett eltöltött óra után feltűnt, hogy szomszédom minden dobása ugyanoda esik, az enyéim meg Boglár és Révfülöp közt bárhová. Meg is kérdeztem tőle, hogy szerinte mit csinálok rosszul. Mire ő: „Miért nem akasztja be a pöcökbe?” Vagyis emberünk kiakasztott zsinórral horgászott. Majd’ 30 éve. Ennyit arról, hogy időről-időre feltaláljuk a meleg vizet... De nem sztorizgatni szeretnék, csak magáról az instrumentumról beszélnék kicsit.


Teszem ezt azért, mert manapság igen népszerűvé vált a klipszbe kiakasztott zsinórral való feederes horgászat, mely vitathatatlanul nagy segítség a pontos dobások kivitelezésében. A ma feeder- vagy pontyhorgászatra készülő orsók zsinórklipszét általában kör alakúra készítik, sok esetben fémből, rugós megoldással. Az ilyen kialakítású klipszek kevéssé bántják a zsinórt, szükség esetén – mert olyan halat akasztottunk, ami „kikéri” a zsinórt belőle – a klipsztől megszabadítani is könnyebb a madzagot. Talán.

Egy Daiwa Team Daiwa Match 4012 modern kialakítású klipsze
(az idétlen perspektíváért elnézést kérek, most ennyi tellett tőlem az étkezőasztalon...)

Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy a hagyományos megoldás rossz, vagy azzal ne lehetne ugyanúgy kivitelezni a zsinór kiakasztását. Legalább is szerintem. Olvastam már több helyütt olyan fórumhozzászólást, amiben valaki meglévő orsójától akart megszabadulni a klipsz „nem megfelelő” volta miatt. Én azt mondanám, hogy amennyiben csak ez az ok, akkor ne tegye! (Minden kedves horgászboltos ismerőstől ezúton kérek elnézést az iménti mondat miatt...)

Tapasztalataim szerint a klasszikus megoldású klipsz ugyanúgy használható, csupán arra célszerű figyelnünk (elkerülendő a zsinór sérülését), hogy a dobásaink lendülete az elérendő távolsággal összhangban legyen. Ha 45 méterre horgászunk egy MH feederbottal, nem szükséges minden erőnket beleadni a dobásokba, csak annyit, amennyivel bizonyosan túldobjuk az elérendő távot. A másik, hogy a végszerelék repülésének utolsó fázisában emeljük meg a botot, hogy az a derékszöghöz közeli szöget zárjon be a zsinórral. A cucc megakadásakor tartsuk a csuklót lazán, annyira, hogy a lestoppolódó tömeg a botot a 90 fokból a zsinór irányába fordíthassa. Ilyenkor a bot rugalmassága is segít csökkenteni a zsinórt érő terhelést a kiakasztás helyén. Ezek a metódusok persze a klipsz minőségétől függetlenül is alkalmazandóak.

Egy klasszikus Daiwa TDR 3012D hagyományos klipsze. Műanyag alátéten a
műanyag klipsz, ez sem öli a zsinórt

Mi van, ha a hal úgy megindul, hogy nem tudjuk a kiakasztott zsinórral megtartani és fennáll a zsinórszakadás veszélye? Hát baj. Baj, mert kapkodni fogunk, ha kapkodunk, akkor ügyetlenebbek vagyunk, mint általában. Célszerű már a bedobás után úgy letenni a botot az ágasra, hogy egy-két csészefordulatnyit tekerünk az orsón, még a végszerelék süllyedő fázisában. Ez a bevágás után ad egy lélegzetvételnyi időt a cselekvésre. Aztán, ahogy Tommy Pickering mondja: "Don't move the feeder!", a method módszer esetében legalább is.

A zsinór kiakasztható közvetve is, egy nagyobb pelletkarika vagy vékonyabb spiccgumi-darab segítségével. (Egy pecásnál láttam, hogy a klipsznél valamivel szélesebb /8-10 mm/ papírcsíkokat tartott a dobozában, ebből tépett úgy 3 cm hosszú darabot, félbehajtotta és a zsinórt ezzel együtt akasztotta a klipszbe.) A kiakasztás helyét célszerű zsinórjelölővel jelölni, hogy a madzag "kikérése" után visszataláljunk az etetés helyére.

A téma kapcsán megemlítendő még a MAP egy speciális megoldása, az ACS (Auto Clip System). Lévén a cég termékei a hazai kiskereskedelmi forgalomban eddig nem voltak kaphatóak, kevés tapasztalat gyűlhetett fel ezzel kapcsolatban. Én sem használtam még ilyet. (Az idei HorgászShown találkoztam a márkával, így lehet, hogy a jövőben már itthon is kaphatóak lesznek ezek az orsók.) Hogy hogyan működik? Itt láthattok róla egy rövid filmet: YouTube - MAP ACS reel line clip

1 megjegyzés:

  1. "az enyéim meg Boglár és Révfülöp közt bárhová"
    Ezen nagyon jóizût kacagtam :)

    VálaszTörlés