Helyszűke

Legutóbb az RSD egy kifejezetten mély szakaszán próbáltam keszegeket fogni, most pedig egy másik, lassabban mélyülő, sekélyebb részen ültünk le Marcival és Danival. Titkon darabos dévérekben, és egy-két pontyban reménykedtünk, végül meg kellett elégednünk kisebb és közepes dévérekkel, szép karikákkal, bodorkákkal. Jól eltelt az idő. De nem ezzel akarlak benneteket traktálni, e horgászat képei csupán aláfestésül szolgálnak majd. Hogy mihez? Olvassatok tovább…




Nagyon korán, reggel öt körül érkeztünk a horgászhelyre. Tettük ezt azért, hogy jó eséllyel el tudjuk foglalni a kiválasztott helyeket. Eléggé megszokott dolog ez a Ráckevei-Soroksári Dunaágon, már az, hogy komoly versenyfutás van a mindenki által megközelíthető és jó halfogási esélyekkel kecsegtető partszakaszokért. Számos más, természetes vízen is hasonló a helyzet.

Érdekes módon nemcsak ott van küzdés, ahol kevés a rendelkezésre álló hely, hanem ott is, ahol elférnénk. Miért? Ennek többféle oka van/lehet. A kényelmesen meghorgászható helyek mindig népszerűek. Ahová el lehet jutni könnyen autóval, ahová nem kell sokat gyalogolni, ahol bőséggel el lehet férni sok cuccal is, ott nagy a tülekedés.



Aztán vannak helyek, amikről valamilyen módon elterjed, hogy lehet halat fogni. Egyes vizeknek vannak historikusan jó, vagy jóként számon tartott részei. A baráti, ismerősi körben is terjednek pletykák arról, hogy a Pista hol fogott a múltkor. Vannak aztán "kollégák", akik árgus szemekkel figyelik a körülöttük zajló eseményeket, s szemrebbenés nélkül átteszik székhelyüket oda, vagy arra a környékre, ahol fogást láttak. (E jelenséggel máshol, kis felületű, intenzív vizeken is találkozhatunk, ahol ez igen látványos és rendkívül szórakoztató, esetleg bosszantó - döntse el mindenki, vérmérséklete szerint.)



Manapság külön bekezdést érdemelnek az újságokban, internetes felületek cikkeiben bemutatott helyek, és a közösségi médiában megjelenő képekről beazonosítható helyszínek. Az angol Pike & Predator magazin legutóbbi számában a főszerkesztő írt cikket a „Facebook veszélyei” címmel, mely épp ezzel a kérdéskörrel foglalkozik (megjegyzendő, hogy a cikk elsősorban a nagy csukák vadászatával kapcsolatban íródott). Hogy mit javasol? Azt, hogy ne reklámozzuk a közösségi médiában fogásainkat, csak oly módon, hogy a képekről a helyszín ne legyen beazonosítható. Magam is találkoztam már olyan horgászokkal a Dunán, akik a telefonjukon nézegették a neten megjelent képeket, s próbálták beazonosítani a fogások helyét.



Hogy mi ennek az egésznek a következménye? Az, hogy sokan rohanunk egyszerre ugyanazon kevés hely felé, s az az érzésünk, hogy a horgászok száma exponenciálisan növekszik az idő múlásával. Mérgesek vagyunk, mert a kinézett helyen már ülnek, vagy azért, mert megszokott helyünkön egyre-másra bukkannak fel a horgászok, s korábbi sikereink békés helyszíne olyanná vált, mint egy átlagos pláza péntek délután. Ha pedig több mérges ember jön össze egyetlen helyre, abból általában problémák adódnak. Elfelejtünk normálisan viselkedni, elfelejtjük a másiknak megadni a tiszteletet. Aztán amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is. A többit tudjátok, hisz mindannyian megtapasztalhattátok, szerintem.



Nem jó ez így. Nem gondolom, hogy a tendencia változik majd. Egyre többen, egyre elkeseredettebben keressük azokat a helyeket, ahol eredményesen és békében horgászhatunk. Ha látunk/találunk valami ígéreteset, odamegyünk. Mások is ezt teszik. Ha nem tudunk figyelni egymásra, ha nem adjuk meg a másiknak a tiszteletet a horgászat is olyanná válik, mint minden a hétköznapokban. Márpedig a peca ünnep. Legalább is annak kéne lennie.



Mit tehetünk? Bánjunk óvatosan az információkkal. Ez nem irigység, hanem önvédelem. Legyen B-tervünk, arra az esetre, ha a vágyott helyen éppen mások próbálnak szerencsét. Viseltessünk tisztelettel másokkal. Meglepő saját tapasztalat, hogy a normális megszólítás a legtöbbször normális választ is eredményez. Persze nem mindig. Ha helyet keresünk egy általunk nem ismert vízen, először ismerőseink, barátaink segítségét kérjük. Már ha ez lehetséges. A tőlük kapott információkat kezeljük bizalmasan, akkor is, ha erre külön nem hívták fel a figyelmünket. Nézzünk körül bátran arrafelé is, ahol nem lógnak fürtökben a horgászok. Lehet persze, hogy ez nem véletlen, de sokszor kellemes meglepetések is érhetnek. A legtöbb hely nem adja könnyen magát. Ki kell tanulni, meg kell ismerkedni vele. Ez időt igényel. Tudom, abból van a legkevesebb, de aki azonnal akarja az eredményeket az a legtöbbször csalódni fog. Tele van az ország csalódott emberekkel. Tényleg.


Ebben a dolgozatban a saját képek mellett Dani fényképeit is láthatjátok. Még több képet és írásokat is találtok tőle a VárosiPecás blogon.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések