Helyszűke
Legutóbb az RSD egy kifejezetten mély szakaszán
próbáltam keszegeket fogni, most pedig egy másik, lassabban mélyülő, sekélyebb
részen ültünk le Marcival és Danival. Titkon darabos dévérekben, és egy-két
pontyban reménykedtünk, végül meg kellett elégednünk kisebb és közepes
dévérekkel, szép karikákkal, bodorkákkal. Jól eltelt az idő. De nem ezzel
akarlak benneteket traktálni, e horgászat képei csupán aláfestésül szolgálnak
majd. Hogy mihez? Olvassatok tovább…
Nagyon korán, reggel öt körül érkeztünk a
horgászhelyre. Tettük ezt azért, hogy jó eséllyel el tudjuk foglalni a
kiválasztott helyeket. Eléggé megszokott dolog ez a Ráckevei-Soroksári
Dunaágon, már az, hogy komoly versenyfutás van a mindenki által megközelíthető
és jó halfogási esélyekkel kecsegtető partszakaszokért. Számos más, természetes
vízen is hasonló a helyzet.
Érdekes módon nemcsak ott van küzdés, ahol kevés a
rendelkezésre álló hely, hanem ott is, ahol elférnénk. Miért? Ennek többféle
oka van/lehet. A kényelmesen meghorgászható helyek mindig népszerűek. Ahová el
lehet jutni könnyen autóval, ahová nem kell sokat gyalogolni, ahol bőséggel el
lehet férni sok cuccal is, ott nagy a tülekedés.
Aztán vannak helyek, amikről valamilyen módon
elterjed, hogy lehet halat fogni. Egyes vizeknek vannak historikusan jó, vagy
jóként számon tartott részei. A baráti, ismerősi körben is terjednek pletykák
arról, hogy a Pista hol fogott a múltkor. Vannak aztán "kollégák", akik árgus
szemekkel figyelik a körülöttük zajló eseményeket, s szemrebbenés nélkül
átteszik székhelyüket oda, vagy arra a környékre, ahol fogást láttak. (E jelenséggel máshol, kis felületű, intenzív vizeken is találkozhatunk, ahol ez igen látványos és rendkívül szórakoztató, esetleg bosszantó - döntse el mindenki, vérmérséklete szerint.)
Manapság külön bekezdést érdemelnek az újságokban,
internetes felületek cikkeiben bemutatott helyek, és a közösségi médiában
megjelenő képekről beazonosítható helyszínek. Az angol Pike & Predator
magazin legutóbbi számában a főszerkesztő írt cikket a „Facebook veszélyei”
címmel, mely épp ezzel a kérdéskörrel foglalkozik (megjegyzendő, hogy a cikk elsősorban a nagy csukák vadászatával kapcsolatban íródott). Hogy mit javasol? Azt, hogy
ne reklámozzuk a közösségi médiában fogásainkat, csak oly módon, hogy a
képekről a helyszín ne legyen beazonosítható. Magam is találkoztam már olyan
horgászokkal a Dunán, akik a telefonjukon nézegették a neten megjelent képeket,
s próbálták beazonosítani a fogások helyét.
Hogy mi ennek az egésznek a következménye? Az, hogy
sokan rohanunk egyszerre ugyanazon kevés hely felé, s az az érzésünk, hogy a
horgászok száma exponenciálisan növekszik az idő múlásával. Mérgesek vagyunk,
mert a kinézett helyen már ülnek, vagy azért, mert megszokott helyünkön
egyre-másra bukkannak fel a horgászok, s korábbi sikereink békés helyszíne
olyanná vált, mint egy átlagos pláza péntek délután. Ha pedig több mérges ember
jön össze egyetlen helyre, abból általában problémák adódnak. Elfelejtünk
normálisan viselkedni, elfelejtjük a másiknak megadni a tiszteletet. Aztán
amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is. A többit tudjátok, hisz
mindannyian megtapasztalhattátok, szerintem.
Nem jó ez így. Nem gondolom, hogy a tendencia
változik majd. Egyre többen, egyre elkeseredettebben keressük azokat a helyeket,
ahol eredményesen és békében horgászhatunk. Ha látunk/találunk valami
ígéreteset, odamegyünk. Mások is ezt teszik. Ha nem tudunk figyelni egymásra, ha
nem adjuk meg a másiknak a tiszteletet a horgászat is olyanná válik, mint
minden a hétköznapokban. Márpedig a peca ünnep. Legalább is annak kéne lennie.
Mit tehetünk? Bánjunk óvatosan az információkkal.
Ez nem irigység, hanem önvédelem. Legyen B-tervünk, arra az esetre, ha a
vágyott helyen éppen mások próbálnak szerencsét. Viseltessünk tisztelettel
másokkal. Meglepő saját tapasztalat, hogy a normális megszólítás a legtöbbször
normális választ is eredményez. Persze nem mindig. Ha helyet keresünk egy
általunk nem ismert vízen, először ismerőseink, barátaink segítségét kérjük.
Már ha ez lehetséges. A tőlük kapott információkat kezeljük bizalmasan, akkor
is, ha erre külön nem hívták fel a figyelmünket. Nézzünk körül bátran arrafelé
is, ahol nem lógnak fürtökben a horgászok. Lehet persze, hogy ez nem véletlen,
de sokszor kellemes meglepetések is érhetnek. A legtöbb hely nem adja könnyen
magát. Ki kell tanulni, meg kell ismerkedni vele. Ez időt igényel. Tudom, abból
van a legkevesebb, de aki azonnal akarja az eredményeket az a legtöbbször
csalódni fog. Tele van az ország csalódott emberekkel. Tényleg.
Ebben a dolgozatban a saját képek mellett Dani fényképeit is láthatjátok. Még több képet és írásokat is találtok tőle a VárosiPecás blogon.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése