2014. április 11., péntek

Helyszűke

Legutóbb az RSD egy kifejezetten mély szakaszán próbáltam keszegeket fogni, most pedig egy másik, lassabban mélyülő, sekélyebb részen ültünk le Marcival és Danival. Titkon darabos dévérekben, és egy-két pontyban reménykedtünk, végül meg kellett elégednünk kisebb és közepes dévérekkel, szép karikákkal, bodorkákkal. Jól eltelt az idő. De nem ezzel akarlak benneteket traktálni, e horgászat képei csupán aláfestésül szolgálnak majd. Hogy mihez? Olvassatok tovább…




Nagyon korán, reggel öt körül érkeztünk a horgászhelyre. Tettük ezt azért, hogy jó eséllyel el tudjuk foglalni a kiválasztott helyeket. Eléggé megszokott dolog ez a Ráckevei-Soroksári Dunaágon, már az, hogy komoly versenyfutás van a mindenki által megközelíthető és jó halfogási esélyekkel kecsegtető partszakaszokért. Számos más, természetes vízen is hasonló a helyzet.

Érdekes módon nemcsak ott van küzdés, ahol kevés a rendelkezésre álló hely, hanem ott is, ahol elférnénk. Miért? Ennek többféle oka van/lehet. A kényelmesen meghorgászható helyek mindig népszerűek. Ahová el lehet jutni könnyen autóval, ahová nem kell sokat gyalogolni, ahol bőséggel el lehet férni sok cuccal is, ott nagy a tülekedés.



Aztán vannak helyek, amikről valamilyen módon elterjed, hogy lehet halat fogni. Egyes vizeknek vannak historikusan jó, vagy jóként számon tartott részei. A baráti, ismerősi körben is terjednek pletykák arról, hogy a Pista hol fogott a múltkor. Vannak aztán "kollégák", akik árgus szemekkel figyelik a körülöttük zajló eseményeket, s szemrebbenés nélkül átteszik székhelyüket oda, vagy arra a környékre, ahol fogást láttak. (E jelenséggel máshol, kis felületű, intenzív vizeken is találkozhatunk, ahol ez igen látványos és rendkívül szórakoztató, esetleg bosszantó - döntse el mindenki, vérmérséklete szerint.)



Manapság külön bekezdést érdemelnek az újságokban, internetes felületek cikkeiben bemutatott helyek, és a közösségi médiában megjelenő képekről beazonosítható helyszínek. Az angol Pike & Predator magazin legutóbbi számában a főszerkesztő írt cikket a „Facebook veszélyei” címmel, mely épp ezzel a kérdéskörrel foglalkozik (megjegyzendő, hogy a cikk elsősorban a nagy csukák vadászatával kapcsolatban íródott). Hogy mit javasol? Azt, hogy ne reklámozzuk a közösségi médiában fogásainkat, csak oly módon, hogy a képekről a helyszín ne legyen beazonosítható. Magam is találkoztam már olyan horgászokkal a Dunán, akik a telefonjukon nézegették a neten megjelent képeket, s próbálták beazonosítani a fogások helyét.



Hogy mi ennek az egésznek a következménye? Az, hogy sokan rohanunk egyszerre ugyanazon kevés hely felé, s az az érzésünk, hogy a horgászok száma exponenciálisan növekszik az idő múlásával. Mérgesek vagyunk, mert a kinézett helyen már ülnek, vagy azért, mert megszokott helyünkön egyre-másra bukkannak fel a horgászok, s korábbi sikereink békés helyszíne olyanná vált, mint egy átlagos pláza péntek délután. Ha pedig több mérges ember jön össze egyetlen helyre, abból általában problémák adódnak. Elfelejtünk normálisan viselkedni, elfelejtjük a másiknak megadni a tiszteletet. Aztán amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten is. A többit tudjátok, hisz mindannyian megtapasztalhattátok, szerintem.



Nem jó ez így. Nem gondolom, hogy a tendencia változik majd. Egyre többen, egyre elkeseredettebben keressük azokat a helyeket, ahol eredményesen és békében horgászhatunk. Ha látunk/találunk valami ígéreteset, odamegyünk. Mások is ezt teszik. Ha nem tudunk figyelni egymásra, ha nem adjuk meg a másiknak a tiszteletet a horgászat is olyanná válik, mint minden a hétköznapokban. Márpedig a peca ünnep. Legalább is annak kéne lennie.



Mit tehetünk? Bánjunk óvatosan az információkkal. Ez nem irigység, hanem önvédelem. Legyen B-tervünk, arra az esetre, ha a vágyott helyen éppen mások próbálnak szerencsét. Viseltessünk tisztelettel másokkal. Meglepő saját tapasztalat, hogy a normális megszólítás a legtöbbször normális választ is eredményez. Persze nem mindig. Ha helyet keresünk egy általunk nem ismert vízen, először ismerőseink, barátaink segítségét kérjük. Már ha ez lehetséges. A tőlük kapott információkat kezeljük bizalmasan, akkor is, ha erre külön nem hívták fel a figyelmünket. Nézzünk körül bátran arrafelé is, ahol nem lógnak fürtökben a horgászok. Lehet persze, hogy ez nem véletlen, de sokszor kellemes meglepetések is érhetnek. A legtöbb hely nem adja könnyen magát. Ki kell tanulni, meg kell ismerkedni vele. Ez időt igényel. Tudom, abból van a legkevesebb, de aki azonnal akarja az eredményeket az a legtöbbször csalódni fog. Tele van az ország csalódott emberekkel. Tényleg.


Ebben a dolgozatban a saját képek mellett Dani fényképeit is láthatjátok. Még több képet és írásokat is találtok tőle a VárosiPecás blogon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése