Kedvencek


Idővel mindenki horgászatában változnak a dolgok. Változnak a helyszínek, a módszerek és változik a megcélzott zsákmány is. Nálam sincs ez másképp. A leginkább „demokratikus” időszak a gyerekkorom volt, annak is a horgászattal érintett korai része. Akkoriban nem volt megcélzott halfaj, nem volt kedvenc zsákmány. Mindennek örültem, ami nagyobb volt a tenyeremnél.


Mindenki kedvence

Később egyértelműen a ponty lett az egyeduralkodó. Elsősorban fenekezve, aztán idővel felzárkózott mellé a feltolós úszós, nádi peca. Ez utóbbi megmaradt a mai napig. A következő kedvenc a csuka lett. Ez a pergetéssel együtt vált a részemmé, s került fel a képzeletbeli dobogóra, a bajszos mellé. Ha pergetek, leggyakrabban csukára teszem. Így kezdtem tanulni a módszert, támolygó kanállal, csukára vadászva. Ma is ezt szeretem talán a legjobban.

Egyre többet találkozunk

Néhány éve, amikor ismét elkezdtem a Dunán horgászni, egy újabb faj iratkozott fel a legkedvesebbek közé: a márna. Végtelenül energikus, némi képzavarral azt mondhatnám, hogy őszinte halfaj. Nem finnyázik, nem lassít, nem pihen. Egészen más stílusban nyomja, mint az addig általam horgászott halak. Jópár márnát sikerült horogra kerítenem, de igazán kapitális példányt még nem fogtam belőlük. Nagyon szeretnék ezen változtatni!


Persze a márna sem ülhet örökké a babérjain, hisz számos trónkövetelő van a láthatáron. A jászkeszeg is hamar belopta magát a szívembe. Volt szerencsém belőle 2 kilogramm feletti példányt is fogni. Csodálatos állat! Ha a pergetésről esik szó, a balin is erősen zárkózik a csuka mellé. Érdekes módon a süllő vagy a harcsa nem izgat annyira (sértődékeny persze nem vagyok, ha akad, hát mit tegyünk… J ), de egy komolyabb fenekeszeg, na az igen! És akkor még nem is említettem a vágyott zsákmányok közt a domolykót, mellyel az elmúlt évtizedek során csupán egyszer-egyszer találkoztam, de biztos vagyok benne, hogy nem utoljára. Keresni fogom a lehetőséget!


Nálatok ki a kedvenc?

Megjegyzések

  1. Dévér, karika, jász, paduc, szilva.......

    VálaszTörlés
  2. Domi. Többségében kis patakokon pergetek gázlócsizmában, és olykor meglepően nagyon jönnek.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések