Elvonási tünetek

 

A peca-elvonás tünetei mindegyikünkön másként ütköznek ki. Én például egyre többet kezdek el matatni a cuccaim között, egyre gyakrabban veszek közülük kézbe ezt vagy azt, s a tavasz közeledtével elkezdem az előkék gyártását is.

Bár az utóbbi hetekben kétszer is rövid látogatást tettem az RSD-n, amolyan puhatolódzó keszegezés ürügyén, bemutatásra érdemes zsákmányra nem sikerült szert tennem. Horgásztam tehát, de ez még nem volt alkalmas a fent említett elvonási tünetek csillapítására. Szóval előkék. Én így csinálom…



A legnagyobb számban a Duna eszi a horogelőkéket, ide kell a legtöbbet kötnöm. A szezon elejére (mondjuk két-három hét múlva) két komplett előketartóra valót csinálok, ez kb. 50 előkét jelent. Az elején még több monofil előkét használok el, ebből kötök 35-öt, de a fonottból is elkészül már ilyenkorra úgy 15. Nálam az alap-előkehossz a dunai feederezéshez 80 cm, de csinálok néhány 100 centiset is. A leggyakoribb horogméret a 12-es, ebből készítem a legtöbbet elő. A monofil előkéket 0,12-es és 0,20-as közötti méretekből, a fonott előkét 0,08-0,10 mm-es madzagból kötöm.



A kötéshez használt instrumentum egy rendkívül ravasz eszköz: egy léc. Az egyik végén egy fix szög van, illetve ettől meghatározott távolságokban kisebb (1,5-2 mm-es) fúrószárral készült lyukak. Úgy kell a lyukakat elkészíteni, hogy abba egy másik szög könnyen betehető és kiszedhető legyen. A kívánt előkehossznak megfelelő lyukba beleteszem a másik szöget. A horgot megkötöm, beakasztom a fix szögbe, majd az előkét kifeszítem a két szög közé. Az előke másik végén a zsinórt visszahajtom, majd ügyelve arra, hogy az így kapott – még nem kész – hurok ne mozduljon el, a szöget kihúzom. A hurok ekkor már megköthető. Én kézzel csinálom, de aki nagyon precíz, csinálhatja hurokkötővel is. Az előkét elteszem a tartóba, a szöget pedig visszateszem, a következő horogelőke elkészítéséhez.


A fent leírt módszerrel egyforma hosszúságú előkék köthetők, melyek könnyen eltehetők bármilyen tartóba. Így csinálom mindegyiket 10 és 120 centiméter között. A dolog nem új találmány, számtalanszor megjelent már, különböző szerzők tollából. Aki kíváncsi az enyémnél részletesebb, szebb leírásra, az előkeresheti például Gyulai Feri évekkel ezelőtti cikkét, vagy Kádár Zsolti barátom hasonszőrű írását. Na jó, előkerestem... Kicsit másként csinálják, mint én, de a lényeg ugyanaz:

Gyulai Feri cikke a Peca.hu-n

Kádár Zsolti írása a Haltartón

Jó pecát nektek, s akik pedig – hozzám hasonlóan – csak a jövő héten jutnak majd el (talán) horgászni, azoknak jó szobapecát, mondjuk előkekötögetést kívánok!

Jöhetne a tavasz…


Megjegyzések

  1. Miki ;) Halacska emlegetett írása --> http://www.peca.hu/horgaszat/magazin/pecasuli/kezdoknek/egyforma_elokek/

    VálaszTörlés
  2. Kedves Miklós!


    Szeretném megkérdezni tőled, lapkás horogra, fonott zsinórt milyen módszerrel kötöd meg, hogy ne csússzon meg? Illetve neked mi a tapasztalatod, fonott zsinór ugyan úgy viselkedik, lapkás horgon, mint hagyományos monofil?


    Előre is nagyon köszönöm válaszodat!


    Üdvözlettel: Faragó Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Péter!
      Csomók terén én nem bonyolítom túl a dolgokat, az esetek 80%-ában az ún. Uni-csomót használom. Horgot is lehet kötni így. A neten nem találtam meg pontosan azt a metódost, ahogy én csinálom, de ez hasonlít hozzá a legjobban (lapkással is megy, nem csak fülessel, ahogy a képeken látod:
      http://www.netknots.com/fishing_knots/snell-knot-uni-version/
      Szerintem egyébként mindegy, a lényeg az, hogy sokmenetes kötés legyen. Arra figyelek (fonottnál és monofilnál egyaránt), hogy a zsinór mindig a lapka előtt menjen. A fonottal nem szokott gondom lenni, a kötésnél nekem még soha nem szakadt és azt sem vettem még észre, hogy csúszkálna a kötés. Kis horgokat (12-10-es méret) és vékonyabb fonottakat (0,08-0,12 mm) használok, ezeknél semmi bajom nem volt a horogkötéssel. Csináld úgy, ahogy a monofinál megszoktad, nem lesz gond!
      Üdv, CM

      Törlés
    2. Mégis megtaláltam! Így kötöm a lapkás horgot is:
      http://www.netknots.com/fishing_knots/snell-knot-traditional/
      Ami különbözik, hogy amikor a menetek elkészültek, én nem a fül (lapka) irányában húzom feszesre a zsinórt, hanem a másik szabad végénél, foggal. 10 fogorvosból 9 ezt ajánlja... :)

      Törlés
  3. Kedves Miklós!



    Nagyon köszönöm kimerítő, és főleg érhető válaszodat!

    Enged meg, hogy még egy kérdésben kérjem segítségedet.
    Kaptam egy pergető botot, és 99%, hogy fonott zsinór került fel rá. Jómagam Duna, és mellékfolyói szerelmese vagyok, van akadós terep bőven, ezért erőltetném a fonottat. Igen ám, de alátétezni kell a dobon, mert a fonott ahogy nézegettem (Dragon 0,12 a kiszemelt) elveszne, ha csak úgy felcsévélem.

    Hogyan lehetne kiszámítani, mennyi alátét zsinór kell a fonott alá?

    Előre is nagyon köszönöm válaszodat.

    Üdvözlettel: Faragó Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Péter!
      "Kiszámítani" nyilván lehet, bár én még soha nem próbáltam. A próbálgatáson vagy becslésen túl azért van más lehetőség is, csak ehhez a pótdobra is szükség van, feltéve, hogy az azonos zsinórkapacitású. Feltekered először a fonottat a pótdobra, majd csomó és jöhet az alátétzsinór, amit addig csévélsz fel, amíg megkapod a megfelelő töltöttséget. Azután ezt az egészet áttekered a másik dobra, ekkor már az alátétzsinór lesz alul, a fonott felül és kutya-kötelessége tökéletesen feltöltöttnek lenni...
      Üdv, CM

      Törlés
  4. Kedves Miklós!

    Nagyon köszönöm!

    Üdv, Faragó Péter

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések