Kezdődik?


A márnázás őszi szezonja lassan kezdetét veszi, vagy már benne is vagyunk? Egyes dunai pecások bizonyos vízhőfokhoz kötik ennek kezdetét, mások inkább a naptár valamely jeles napjához. Így vagy úgy, de az őszi időszakban a márnák nagy csapatokban keresik fel a szélvizeket, és ez a fogási eredményekben is szépen meglátszik. Az utolsó két dunai pecámon már a márnáké volt a főszerep, de ez azért még nem volt olyan sűrű, mint a legjobb időszakokban.
  



A dunai feederezéshez évek óta ugyanazt az állványt használom, a Korum Double Rod River Tripodját. Kövezésen, sóderes lapos részeken egyaránt. Az állvány igen könnyű, összehajtva kényelmesen befér abba a merev bottartó tokba, amiben a pálcákat szállítom. A könnyűség ellenére az esetek többségében kellően stabil, mert igen nagy terpeszben lehet felállítani. Mi is segíthetünk a stabilitás növelésében. A gyári kialakításban a bojlis pecások által is használt poharak vannak alul, abba kell a botok végét beleállítani. Néhány, a komplett állványt felborító kapás/bevágás után rájöttem, hogy ezt a poharat ki kell cserélni és a helyére egy sima nyéltartó fejet kell betekerni. Így a botok vége a talajon támaszkodik az egész instrumentum viszont nagyságrenddel megbízhatóbb, stabilabb lesz. Harmadik éve mindössze két alkalommal borult a „bili”. Egyszer én mentem távol a botjaimtól, egy türelmetlen márna pedig megunta a várakozást (az orsón nem volt nyeletőfék) és vízbe borította az egész miskulanciát. A másik esetben egy sóderos, lapos szakaszon egy bajszos úgy rántott le/be mindent a vízbe, mint valami gyorsvonat. Ott ültem a tripod mögött, szó szerint helyből szállt fel a cucc, egy szempillantás alatt. Bizarr látvány volt. A botjaimat mindkét alkalommal megmentettem, de nem sokon múlt egyik sem.


Épp a fenti esetek és a sötétben való peca kipróbálásának szándéka miatt tértem vissza a nyeletőfékes orsókhoz. Egy időben használtam őket, de mindig megfeledkeztem a nyeletőfékről. Vagy bekapcsolni és akkor ugye semmi értelme nincs. Vagy kikapcsolni, az meg a külső szemlélőnek mókás, nekem meg végtelenül bosszantó. El is adtam az ilyen kurblijaimat. Így most kénytelen voltam venni. Megbízható, de nem túl drága nyeletőfékes orsókat kerestem, végül a FOX EOS 7000-es mellett döntöttem. Az első alkalommal remekül tette a dolgát. Nem kotyog, nem lötyög, mindkét fék hibátlanul működik, a zsinórt nem csavarja. Kb. ennyire van szükség. Ha egy év múlva is tudja ugyanezt, akkor valószínűleg a tartósságával sem lesz gond. Meglátjuk.


Az első jelentkezők sokszor a gébek. Ezek a kis ördögfiókák kártékonyságuk mellett a horgászoknak is sok bosszúságot okoznak. Kedves szokásuk, hogy a megszerzett zsákmányukkal behúzódnak valamilyen akadóba (a sodrásban fennakadt ágak közé, kövek alá). Ezt sokszor úgy tudják megtenni a hosszú előkén, hogy az pecás észre sem veszi, mert a nagy tömegű kosarat nem mozdítják meg közben. Az eredmény? Ha szerencséd van, megúszod annyival, amennyi a képen látszik. Ha nincs mázlid, az egész végszerelék bánhatja a leakadást.


Az egyik nap ezzel a jásszal kezdődött az igazi peca. Nagyon szeretem a jászt, főleg a nagyobb példányok komoly ellenállást fejtenek ki a horgon. Volt szerencsém már több, két kiló feletti példányhoz feederen, ők már megdolgoztatnak rendesen azért, ha szákba akarod terelni őket. Népszerű hal a pergetők közt, bizonyos időszakokban, bizonyos helyeken nagyon eredményesen foghatók úgy is. Tervezem én is ezt, hisz egy könnyű pergetőboton még nagyobb élményt jelenthet a megfogásuk.


Az alacsony vízállás miatt majdnem arról a helyről horgásztam (ott állt a botállványom), ahol egy átlagos őszi napon a horgaim vannak. Az is kiderül ilyenkor, hogy miért kedvelt helye ez a halaknak. Kagyló- és csigahéjak milliói fekszenek a sóderon, a kis víz láthatóvá teszi a terített asztalt (pontosabban csak a mosogatni valót…). A helyet nálamnál jobban ismerő cimbora szerint a korábbi években ennél sokkal több kagyló volt, kisvíznél szó szerint bokáig járhattál bennük.


Na, aztán megjelentek a márnák is. Minkét nap délután négy körül kezdtem a pecát, ami naplementéig kevés eseményt hozott. E kevés eseményt néhány kóbor márna okozta. Amikor a bajszosok nagy csapatokban járnak, szinte mindig több kapás jön egymás után. Ha a bevitt etetőanyaggal sikerül őket helyben tartani, félórás-órás időszakok telnek el, folyamatos halfogással. Most ez még nem volt, a kapások közt néha akár egy óra is eltelt. Ezért mondtam, hogy „kóbor” márna, mert valószínűleg ezek a példányok még nem csapatban, hanem magányosan járőröztek az előttem fekvő területen.


A csonti aromázása néha remek eredményt hoz. A legtöbb kapás a szerelék bedobását követő 3-4 percen belül érkezik. Kb. ez az az időszak, amíg a kosárból még „csorog” valami. Az aromás csonti sem valószínű, hogy tovább árasztana magából bármilyen ízt/illatot, de sokszor épp ennyi kell/ennyi elég ahhoz, hogy a halak rátaláljanak a horogra. Három aroma (sajt/karamell/fokhagyma) van nálam. A sajt és a karamell magáért beszél, az első a „márnás” a másik a „dévéres” íz/illat alapja. A fokhagymás valamiért szintén nagyon eredményes, számos szép fogást köszönhetek neki.


Az alap-előkehossz nálam 80 centiméter. Nagyritkán van csak szükség hosszabb előkére, amikor finnyázás van a halaknál. Rövidíteni is lehet néha, bár 60 centisnél rövidebb előkét csak ólmos, nagyméretű csalival-horoggal szerelt végszerelékhez kötök. Az akadások 90%-a szájszélben van, a mélyre nyelés ritka. A külső akadás nem jellemző, szinte kizárólag márnánál fordul elő. Ennek a bajszosnak is a szája széléig jutott a horog.


Az új szabályok nem engedik a megfogott, de megtartani nem kívánt halak szákban tartását. Ez nyilván jó a zsákmánynak (hisz nem fog akár órákig a zsákban dörzsölődni), másrészt véget vetetett terítékfotóknak is. Ez utóbbit kicsit azért sajnálom, de sebaj. Felvet ugyanakkor egy másik problémát. A kifogott hal a visszaengedés után sokszor nyílegyenesen rohan vissza a csapat többi tagjához és bizony el is ijeszti őket onnan. Ezt elkerülendő, ha meg tudjuk tenni, célszerű a megfogott halat húsz-harminc méterrel odébb visszaengedni. Ezt a laposon meg tudjuk tenni, a partvédő kövezésen bukdácsolva már kevésbé.


A naplementét követően aztán beköszöntött nem csak az este, hanem a márnaszezon is. A naplemente előtti három órában két-három bajszos akadt, az utána következő másfél órában öt-hat. Ez azért már munkásabb kicsit.


A sötétben való dunai feederezés egy más világ. Mivel nem csináltam korábban, kicsit megszeppentem eleinte, de végül meg is kedveltem. Kiakasztott klipsz ide, szemközti fények oda, nem látom, hova dobok és ez zavar, elbizonytalanít. Régebben simán, celluxszal rögzítettem a világítópatront a spiccen. A műanyag adapterek sem rosszak, de nem merem a dobáshoz is fent hagyni őket. Így aztán dobás előtt le, utána fel. Nem kényelmes, de biztonságos.

Világosban a spicc mozgásából, rezdüléseiből is meg tudom állapítani, hogy nagyjából mi történik a vízben. Éjszaka, a világítópatron szemet bántó mozgását nem tudom dekódolni, csak a markáns kapások tényét tudja közvetíteni. A nyeletőfék sötétben sokat segít, biztonságot ad. Két bottal horgászva, éjszaka megszolgálja a rá költött forintokat.


Sötétben szépen beindultak a márnák. A nyári időszakban sok aprót fogtam, mostanra viszont már a darabosabbak vették át a főszerepet. Vigyorogtam is mindegyikre, mint egy szekér vadalma. Az éjszakai fárasztás a lapos parton, kicsit begyalogolva a vízbe remek élmény. A fejlámpa fényköre csak sejtelmesen világítja meg a közeledő halat, s a letisztult, jól átlátszó víz még hozzá is tesz egy kicsit ehhez a fantasztikus feelinghez.


Megjegyzések

  1. Helló :-)

    Végre márnás emlékek :-)
    Kérdésem a nyeletôfékessel kapcsolat.
    Bedobsz, ágasra helyezed, megfeszíted, nyeletôféket bekapcsolod.
    Hajlik továbbra is a spicc? Nem enged utána a nyeletô? Kapáskor hajlik a spicc és húz le zsinórt a dobról ?
    Gondolom érted, mikre vagyok kíváncsi.

    üdv rapa

    VálaszTörlés
  2. Bedob, ágasra helyez, megfeszít, majd amikor minden OK, a nyelető bekapcsol. A nyeletőfék fékereje olyanra van állítva, hogy az ilyenkor nem ad zsinórt, csak erőteljes rántásra reagál. Ez még igen erősen húzós vizen is beállítható.

    VálaszTörlés
  3. Szia, Miklós!

    Szokás szerint jó kis dolgozat, köszönet érte!

    Ami az éjszakai feeder-kapásjelzést illeti, érdemes a lámpázást is kipróbálni. Egy kis LED-lámpa a bottartó fej közelében, ami alulról megvilágítja a botot, kiválóan működik, mert nem csak egy pont világít a spiccen valahol, hanem jól látható így a bottörzshöz képest elmozduló spiccrészt is. Én a dunai márnázáshoz használt botjaimon ehhez a gyűrűkeret alját fehérre festettem (egyszerű matt akrilfesték, hobbiboltokban kis tégelyben kapható). Pepecselős volt, de semmi ördöngösség, és nagyon sokat számít. Így nem kell semmit a spiccre tenni, és ha egyszer jól beállítom a lámpát, akkor ugyanúgy letéve a botot ugyanúgy látszik is a fénycsóvában minden. Annyi a csel, hogy úgy kell elhelyezkedni, hogy ráláss a bot megvilágított részére. Ez a magasra feltámasztott botoknál nem gond.

    A nyomban visszaeresztett hallal kapcsolatos elképzelést sok embertől hallottam már, ebben mégis erősen szkeptikus vagyok. Egyrészt a folyóvízi halak zöme felfelé indul el, míg mi minden módszernél (még rakózva is!) kissé vagy nagyon a parton elfoglalt helyünk alá horgászunk, azaz az onnan nekiiramodó hal nem a meghorgászott helyre inal, hanem annál jóval feljebb szalad a mederbe (ha meg még kába és tétován úszik el, ezért csorog lefelé az áramlással, akkor nem lehet beszélni a csapat közé iramodásról és azokat megriasztó menekülésről). Másrészt azt teljesen irreálisnak tartom, hogy egy elengedett hal "első dolga" az legyen, hogy akaratlanul riassza a többieket. (Miért gondolja bárki, hogy egyből a csapatot keresi meg, de ennek ellenére nem áll meg közöttük, hanem tovább menekül?) Igen sekély vízben, a meghorgászott helyhez igen közel elengedett halnál lehet ennek relevanciája – pl. akkor, ha vízben állva úsztat valaki egy négyméteres matchbot távolságában és maga előtt van a kenyeres zsák az odacsábított halakkal. Bár szerintem ott is többet számít a locspocs és az egyéb zajongás, amit mi követünk el, akár a fárasztás, akár a hal visszaengedése közben. Persze cáfolni nem tudom a felvetés létjogosultságát, de nem is tudok semmi olyasmiről, ami kétséget kizáróan alátámasztaná a realitását, pláne általánosságban, azaz minden helyzetben/módszerrel/halfajnál.

    Üdv,
    csg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia CsG!

      Amikor a hozzászólások beállításán módosítottam, pont rád gondoltam, meg arra, amit anno erről mondtál. Örülök, hogy "bejöttél a csőbe" :)

      A spiccek megvilágítása logikus gondolat, a gyűrűkeret fehérre festése ötletes. A patron mellett csupán az egyszerűsége szól (semmit nem kell csinálni, csak zsebbe nyúl, kinyit, megtör, felráz, felpattint). Nem kizárt, hogy győz a lustaságom (mint annyiszor...)

      Nem, én sem gondolom, hogy a visszaengedett halnak "első dolga" lenne. Saját tapasztalataimból, mások elbeszéléséből (különösen versenyeken tapasztalt esetekből) ezt a végeredményt szűrtem le, de igazad van, kétséget kizáró bizonyítékom nincs. A szkepszis részedről jogos.

      Még egyszer üdv itt!
      CM

      Törlés
    2. Szia!

      Hát igen, csak azért nem akartam mindenféle profilt kreálni, hogy kommentet írjak...

      Lustaság? Minden relatív... én pl. lusta vagyok a biztonság kedvéért minden dobás előtt levenni, utána meg feltenni a patront vagy LED-es kapásjelzőt. Ehhez képest kisebb teher volt egy esős, amúgy sem pecáról szóló téli estén lefestegetni az éjszakai horgászaton használt botok gyűrűit. Az akril vízbázisú (amíg nem szárad be, vizes ronggyal egy mozdulattal letörölhető, ha rossz helyre ment), szinte szagtalan, és a matt változat 10 perc alatt megszárad. Nem gond vele lakásban ügyködni.

      A megtartani nem kívánt halakkal kapcsolatos hozzáállásod példaértékű, köszönet érte!
      Bár ez nem rád és jellemző pecáidra vonatkozik, de a témához annyit tán érdemes hozzátenni, hogy maga a terítékfotó továbbra sem tiltott dolog. A vonatkozó rendelkezés fő célja, hogy eltűnjön az az álságos, így kifejezetten rossz mintát adó viselkedés, mikor a teríték kedvéért akár hosszú órákig szákban gyötört (majd dézsa alján a felsőkkel laposra préselt...) halakat a horgász a "vigyázzunk a halainkra/törzsállományra", a "mielőbbi viszontlátásra", az "okozzatok másnak is örömet" vagy a "nőjetek nagyra" szövegekkel tuszkolja vissza a vízbe. (Ha ezeket bárki tényleg komolyan is gondolja, akkor ne kínozzon egy halat se a terítékfotó kedvéért!) Ha valaki elviszi a halat, nyilván szákba gyűjti, és akkor semmi gond nincs azzal, hogy terítékét le is fotózza. Megfordítom: aki terítéket fotóz, az a képpel azt vállalja be, hogy a halakat konyhára szánta, azaz terítékfotó esetén a kegyes "rilíz" saját magát és mindenki mást is becsapó dumája már hanyagolandó. Függetlenül attól, hogy a gyakorlatban mi is történik azokkal a halakkal.
      Természetesen azokon a versenyeken, amiken a napi kvóták, méretkorlátozás, tilalmi idő alól épp a versenyidő alatti szákba gyűjthetőség végett adott felmentést a hatóság, szintén nem probléma a terítékfotó.

      Üdv,
      csg

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések