Új dolgok


Három napot töltöttünk Ágival a Verba tanyán, Nyíregyházán. Felborzolt idegrendszerünk lenyugtatása és a barátokkal való találkozás volt az elsődleges cél, de azért a pecára is jutott idő. Vittem magammal néhány olyan dolgot, amit ott, akkor próbáltam ki először. Erről és a horgászatról néhány mondat:

Reggel

Smoke on the water

A déli, kora délutáni órák nagyon melegek voltak, így inkább a reggelt/délelőttöt és a késő délutáni időszakot töltöttük a parton. Volt ennyi idő alatt is elég fogás ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.


A pecára kétfajta etetőkajával készültem. Az egyik egy finom szemcsézetű, húsos/halas kaja volt a Sonubaitstől, a másik egy tartalmas, darabos, citromos-vaníliás etető, Erdei Attila nevével a zacskón. Ez utóbbit magokkal is felturbóztam kicsit. A halas kaját töltőszerszámos, lapos kosárba, a másikat pedig egy nagyobb befogadóképességű bordás kosárba szántam. A citromos kaja gyakorlatilag nem hozott halat, abban a pár napban valamiért nem kértek belőle. Fura, mert ugyanezzel az anyaggal többször fogtam szépen itt. De mindegy is, mert a másik, finom methodos etető nagyon bejött nekik, egyes időszakokban jól, máskor pedig nagyon jól működött.

A munkahely

Egy-egy bot, egy-egy hal

Szokás szerint egy-egy bottal horgásztunk. Sokszor leírtam már, hogy szerintem a kétbotos horgászat gyakran nem ad annyival több halat, mint amennyivel több kellemetlenséggel jár. Olyankor, amikor megy a hal. Pont itt, a Verba tanyán történt meg már sokszor, hogy egy bottal horgászva egyáltalán nem vallottam szégyent. Sőt.

Közelről

Ez is

A tó azon részén, ahol ezúttal letelepedtünk, a legtöbben a parttól messze, 50-60 méter távolságra keresik a halat. Néhányan pedig, akiknek ehhez megfelelő felszerelése és dobótechnikája van, elhorgásznak egészen a szemközti nádfalig, úgy 75-80 méterre. Ez mindig meglep, mert én azt tapasztalom, hogy errefelé a 15-30 méteres sávban nagyon sok hal mozog, s azok szépen foghatók is. Mi az összes halunkat erről a távról sőt, oldalra, az egyik csücsökbe eldobva a parttól mindössze 6-8 méteres távolságból fogtuk. Igaz, ilyenkor célszerű nem zajongani. Beszélgetni bátran lehet, de dobozokkal zörögni, kiabálni nem érdemes.

Gumis method kosár

Most fordult elő először, hogy gumis method kosárral horgásztam. A Preston in-line kosarait régóta használom. (Áginak ez utóbbit szereltem fel, nem akartam, hogy ő is kénytelen legyen kísérletezni.) Sokféle gyártó termékét kipróbáltam, végül ennél maradtam. Van még egy féltucat olyan márka, ami jó method kosarakat gyárt, nem ezért döntöttem a Preston termékei mellett. Egyszerűen kényelmetlen többféle típust, az ezekhez való többféle töltőt tartani. Ennyi.

Így segít a gumi

Meg így

A gumis kosártól azt reméltem, hogy rugalmasságával segít a szakáll nélküli horgot még a fárasztás izgalmasabb szakaszaiban is a helyén tartani. Jelentem, a feladatot tökéletesen megoldotta! Minden „botlást”, minden rossz mozdulatot korrigált, a jó bottal együtt tökéletes fegyvernek bizonyult. Egy hibája volt csak, bár az elég komoly. Ugyanis két alkalommal szakadt a gumi, két bajszos szájában is horog maradt, tízcentinyi előkével felszerelve. Remélem, vagy elvesztik idővel a szakáll nélküli tűt, vagy ha megfogják őket, a pecások megszabadítják. Két dolog is eszembe jutott ennek kapcsán. Az egyik: A Verba tanya halai 5-10 kilós példányok voltak, sokkal nagyobbak, mint amik az angoloknál jellemzők. Talán a gyártó a gumi terhelhetőségét ehhez mérte. A másik dolog: Nem tudhatom, hogy a bolt polcáról levett kosár mennyi időt és milyen körülmények között töltött. A hosszú tárolás, a meleg és különösen a napfény sokat árthat guminak. Nem adtam még fel, beszereztem olyan gumit (rakóshoz való, erős cucc), aminek jónak kell lennie. Ha azzal megbízható lesz, megtartom a gumis kosarat a fegyvertáramban. Ha nem, mennie kell…

A komplett cucc

A kész töltet, rajta az ananászos füstokádó

8-as golyó, 10-es horog

Ami a végére került

A végszerelék további elemei a szokásosak voltak. Nagy halakhoz a Guru MWG horgait használom. Megbízható, erős, soha ki nem hajló, szakáll nélküli tűk ezek. 12-es és 10-es méretben remekül illenek a 8-10 mm-es minibojlikhoz, pelletekhez. A horgokra csalitüskével szerelt hajszálelőkét kötöttem. A Ringers minibojlijaival és a Sonubaits Oozing bojlijaival fogtam a legtöbb halat. A gumis kosár jellegénél fogva fix, az in-line kosarat viszont csúszóra szereltem. A már kész töltetre a Kiana Goo ananászos, erősen füstölő (Power Smoke) változatából tettem egy keveset. Hiszek benne, hogy hasznos volt…

Kapás, de nagyon dulván...

A medium

Új botok is voltak nálam, ezekkel szeretném leváltani a már vagy 10 éve nálam szolgáló két 3,60-as Shimano Techniumot. Egy medium és egy heavy pálcám van ezekből, a mai napig felveszik a versenyt bármelyik új bottal. Egyetlen hibájuk, hogy rendkívül apró gyűrűik vannak a spicceken, annyira kicsik, hogy lehetetlenné teszik a dobóelőke használatát. Sokáig nézegettem a feederbotok kínálatát, de a kiválasztott pálcákat mindig vagy túl drágának találtam, vagy nem ütötték meg a kívánt szintet. Aztán tök véletlenül találtam rá a Manta Evo-X sorozatra. Minél többet nézegettem őket, annál inkább el tudtam képzelni, hogy ezekkel methodozom majd. Végül velem jött a boltból egy 3,60-as medium és egy ugyanilyen hosszú heavy. Ez még tavaly történt, az igazi próbára azonban csak most került sor.

Nincs menekvés

Itt már egész közel a hal

A Manták remekül vizsgáztak. Én a medium változattal pecáztam, Ági az erősebbet kapta. Szívós, erős, de rugalmas botok. A blank remek, a szerelvények megfelelőek, csak a nyél szándékoltan durva parafája volt szokatlan kicsit. A nap végére azonban már fel sem tűnt. A bottest kisebb kúpossága miatt az új pálcák kicsit angolosabbak, de csak épp annyira, amennyire még előnyös. Dobni, fárasztani kiválóan lehet velük. Picit fura, hogy a két eltérő erősségű bothoz azonos spicc-sor (2, 3 és 4 uncia, a legfinomabb üveg, a két erősebb karbon) tartozik, de jobban végiggondolva jól használhatók így is.



Nem tudom hány pontyot fogtunk végül, nem csináltunk összesítést. Sokat. Dévérből jött vagy két tucat. Szép példányok élnek a tóban, de mivel nem rájuk horgásztunk, most annyira nem örültünk nekik. Amur nem akadt, másoknál sem láttunk, csupán egy-két példányt, azok is a kisebbjéből (itt az ötös amur kicsi, bőven 10 feletti darabok laknak szép számban). A megérkezésünk napján kaptak egy szakajtónyi lucernát, talán ezért nem ettek nagyon, másnap délelőtt a szokatlanul hűvös idő vehette el a kedvüket. Vasárnapra viszont már nincs magyarázatom, valószínűleg banális oka lehetett: nem előttünk mozogtak. Kárász és compó sem akadt, pedig ezek állománya is jelentős.



Nagyon jót pecáztunk. Ez a Verba tanyán nem ritka, sokaknak ad élményt, nekünk szinte mindig. Két hét múlva páros verseny (idén nagyon korán rendezik, általában ősz elején szokott…), úgyhogy hamarosan visszatérek. Jó lesz az is.



Megjegyzések

  1. Pazar képek, szép élmények!
    Szép ez a nyár...:)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Helló :-)
    Klassz írás, képek és "cuccok".
    Az olvasás után ránéztem a Verba tó weboldalára és ezt találtam a tájékoztatóban.
    27. Etetőanyagot május 1. és szeptember 1. között használni TILOS!
    28. Május 1. és szeptember 1. között etetni kizárólag szemes terménnyel, bojlival, pellettel, valamint élő anyaggal engedélyezett a tó vízminőségének védelme érdekében.
    Ez már idejét múlt szabályozás?

    üdv rapa
    VálaszTörlés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A gyakorlatban azt látom, hogy az etetőkosárba használhatsz kaját, más módon azonban nem. Kézzel/csúzlival/spombbal csak szemest lehet bejuttatni.

      Törlés
  4. Értem, kösz a gyors választ!

    VálaszTörlés
  5. Szia, Miklós Czender!
    Szerinted milyen volt a manta evo x 360 cm medium feeder botja? Kisebb halak fárasztása alatt is jól dolgozott? Szerintem egy kicsit erős pálca a 60 g dobosujához képest...Köszönöm előre is a válaszokat! Üdv. Norbert

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 60 grammos adat bizonyosan tévedés. A 60 gramm egy light rezgőspicces bot terhelhetőségének felel meg. Egy medium feeder jellemző dobósúlya 80-100 gramm közötti, ez a bot sem tér el ettől. Ha 90 grammot írnak rá, akkor kb. helyben vagyunk. Egyébként a bot remek. A blank vékony, feszes, de rugalmas. 8-10 kilósig fogtam vele itt pontyokat, de az RSD-n kifejezetten keszegeztem vele és ott sem vallott szégyent. 20-80 dekás keszegekre pecáztam, amihez egy kifejezetten finom bot is megfelelne, de 35-40 méterre kellett 50 grammos kosarat dobni, és ilyen távról kellett hatékonyan bevágni is. Ehhez szükséges némi erő és gerinc is. Egyetlen hal sem verte le magát róla. Szerintem egy remek pálca, igazi univerzális cucc. Megfelelő keveréke a feszességnek és a rugalmasságnak. Ha kicsit taknyos, finom keszegezőt keresel, akkor nem ez a te botod, ha egy sokféleképp használható, kellően érzékeny, rugalmas feedert, akkor igen.

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  6. Szia, ma vettem egy manta evo-x 360 m botot, kerdèsem csak az lenne, hogy maximum mekkora carp zoom method feeder kosarat használhatok vele? Kb. 30-35 g-os ? Üdv...köszi a választ!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Preston kosaraival használtam, jellemzően a 30 grammossal (L-es méret). A 45 grammos is kényelmesen eldobható vele, valószínűleg a 60 grammost is megoldja, bár ez utóbbit csak a nagy távolság vagy az erős áramlás indokolná, ahova meg inkább erősebb vagy hosszabb bot kéne. Nehezebbet nem javasolnék.

      Törlés
  7. Szia!
    Kérdésem lenne a manta evo-x 360 m kapcsán, mi a pálca kényelmes dobás távolsága illetve mi a maximum elérhető dobás távolság. Valamin mekkora hal irányítható vele magabiztosan , kényelmesen. Remélem sok szép tapasztalattal gazdagodtál a cikk óta a bottal ;D

    Üdv.: Gábor

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gábor! 30 grammos kosárral használtam a leggyakrabban, jellemzően 30-40 méteres távolságra. Ez kényelmes. A maximális dobástávot nem tudom, igazából nem is próbáltam. Method szerelékkel szerintem el lehet vele dobni 70-80 méterig. Mekkora hal? Lényegében bármekkora, ha van hozzá hely és idő. 9 kilós ponty volt rajta a legnagyobb, csavargatta rendesen, de nem volt vele probléma.

      Törlés
    2. Köszi a gyors választ!
      Balatonra szeretném a botot nyugi pecához, mikor nem tudok pergetni :D
      Változó a szükséges dobástáv, néha stégről néha partról lennék. A halat sokszor a hínaras miatt irányítani kell mert könnyen elvesztem ha berohan a sűrűjébe. Tavaj tavasszal kezdtem feederezni kölcsönbotokkal illetve a nyári kánikulában napközben, amikor még a balin is pihen. :D Megtetszett ezért ezekre az időszakokra keresek egy jó pálcát.

      Törlés
  8. Szia
    Lenne egy kèrdèsem, mèg pedig egy ilyen botra nagy lenne a shimano exage c 5000 fc orsò? Előre köszi
    Üdv. Norbert

    VálaszTörlés
  9. Üdv! Szerinted 100 gr kosár + etetőanyag el lehet dobni a 360 mh bottal is? Dunán használnám ,a sodrás ekkora kosarakat igényel. Finomabb érzékenyebb botot keresek a 170 gr team fighter és cormoran ts 180 gr mellé, amivel élvezhetőbb lenne a fárasztás is. a 360 mh illetve 360 heavy között vacilálok, a 390 heavy talán a sulya miatt is az előző botokkal van egy súlycsoportban
    Köszi:)
    Ü István

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia István! Botja és kosara válogatja. Egy MH bot dobósúlya 100 gramm körüli. "Papíron " kibír 140 gramm körüli tömeget. A dobómozdulat legyen finom, ne erőt vigyél bele, inkább csak folyamatosan növeld a lendületet. A sem mindegy, mekkora méretű a kosár. A normál, kisebb méret vagy a mostanság divatos nagyobb alagútkosár. Ez utóbbi óvatosabb bánásmódot igényel a dobásnál. Én a 360 H-t választanám, a biztosabb dobásért, akár a fárasztási élmény kárára is...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések