Hétvégi kockák

Két hete szombaton a Dunán kezdtem, de a folyó nem akarta, hogy aznap ott horgásszak. Az áradó víz rengeteg szemetet hozott magával. Csak egy botot tudtam bevetni, az is csak rövid távra és rövid ideig lehetett a vízben. Annyi uszadék rakódott a zsinórra, hogy hamar tele lett a puttonyom vele. Halat vagy halmozgást nem is láttam. Így húsvét hétfőn már egy közeli telepített tavon próbálkoztam. Aztán múlt vasárnap ugyanott pecáztam még egy délelőttöt.

A próbálkozás megfelelő szó, mert nem ismertem a tavat, a helyi körülményeket. Magának a pecának a leírása talán nem annyira izgalmas, de a statisztikai adatok kedvelőinek ideírom: a két délelőtt folyamán, amit a tavon töltöttem, összesen 9 pontyot, másfél tucatnyi darabos kárászt (tényleg komoly, 70-80 dekás kárászok lakják, de a kiló fölöttiek sem ritkák) és 2 kilónyi apró keszeget fogtam. Inkább traktálnálak benneteket néhány tanulsággal, hasznos aprósággal, vagy épp bakival, amit elkövettem.

Milyen feedereket visz magával az egyszeri horgász, ha egy ilyen helyre indul? A tó 5,5 hektár, nagyjából téglalap forma, közebén egy hosszan elnyúló, keskeny szigettel. A parttól kb. 80 métert kell dobni, hogy elérd a sziget szélét. Nos, én első alkalommal két light feederrel, egy 3,30-as és egy 3,60-as pálcával futottam neki. Telepített tavon mindig egy bottal horgászom, most sem volt másképp. A rövidebbet hosszúelőkés, csontis pecára szántam, a hosszabbat methodhoz, távolabbi dobásokhoz. A hosszúelőkés pecát hamar feladtam. Akadt hal rajta bőven, de csak apró keszegek és nem volt türelmem kivárni az esetleg odataláló darabosabb bajuszosokat. A method jobb volt, fogtam vele pontyokat, de az első alkalommal nagyon hiányzott egy erősebb és hosszabb bot. Azok, akik aznap elérték dobásaikkal a sziget szélét, több és nagyobb halakra számíthattak. Én a 3,6-as light bottal maximum 60 méterig voltam hitelesítve. A következő alkalommal semmit nem bíztam a véletlenre, vittem magammal egy 3,90-es, nagylövő botot is. Azzal kényelmesen megdobtam a kívánt távot (a 80 méterig egy erősebb 3,60-as is ellát, de a hosszabb és erősebb feeder jobb akkor, amikor kétoldat sűrűn körbeülnek). Érdekes módon – vagy inkább törvényszerűen – a második alkalommal a sziget szélénél nem jártak olyan nagy számban a halak.

A bot ládán való elhelyezése is megér egy bekezdést. Évek alatt kialakult a számomra legkényelmesebb megoldás, amit a fenti képen látni is lehet. Az első feederkar egy fix szerkezet nálam, amit csak korlátozottan lehet le-föl állítani. Kicsit rövidebb is a szokásosnál, de ez ebben az esetben nem probléma, hiszen ideális helyen, a középső tag közepe táján támasztja alá a feedert. Mivel ezúttal nem a vízzel egy szintben, hanem annál vagy 50 centivel magasabbra kellett tennem a ládát, kicsit jobban meg kellett döntenem a botot. Az erős szél miatt az lett volna az ideális, ha a spicc egészen a felszínhez közel van. Ezt nem tudtam teljesen megvalósítani, mert az első tartót már levittem az alsó végpontjáig, a nyéltartót pedig nem tudtam még magasabbra állítani. Erre valamilyen megoldást kell majd találnom.

A botról, bottartóról volt már szó, nézzük a kosarat! A Preston klasszikus Flat Method kosarát használtam, méghozzá a gumis változatot. Nagyon megkedveltem a gumis kosarakat, nagyon jól jön az általuk biztosított plusz rugalmasság. Csak egy dolgot ne tegyen: Ne szakadjon el a gumi! Mivel a múltban volt ezzel kapcsolatban egy-két kellemetlen tapasztalatom, minden megvásárolt kosáron alaposan ellenőrzöm a gumit és ha bármi gyanúsat látok rajta, kicserélem. Ugyanezt teszem a szezon elején a már meglévő kosarakkal is. Vastag, lila színű rakós csőgumit fűzök beléjük, ami mindent, konkrétan mindent kibír. A befűzéshez kell némi segítség, mert a gumi magától nem csúszik át a csövön, de egy darab damil és egy fűzőtű segítségével ez nem lehet akadály. Az általam reparált kosarakkal még soha nem volt probléma.

Egyre gyakrabban használok a method pecákhoz mikropelleteket. A legtöbbször a 2 mm-es méretet. A jó minőségű pellet csalogató hatása az etetőanyaghoz hasonló, különböző aromaspray-kel és egyéb cuccokkal turbózható. Lehet „panírozni” etetőanyaggal, poraromával vagy keverhetjük az etetőanyagba is. Viszonylag egyszerű elkészíteni, bár jelentős eltérések lehetnek az egyes termékek között. Az általános gyakorlat szerint a 2 mm-es pelletet 2-3 percig áztatjuk vízben úgy, hogy a folyadék teljesen ellepje. Azán leöntjük róla a vizet és legalább 20-30 percig állni hagyjuk, némelyiket akár egy órát is. A partra érve célszerű rögtön a pellet beáztatásával kezdeni és mire befejeztük a motyóink előkészítését, a pellet is kész lesz a használatra. Én a pelletek többségéhez keverek az áztatás előtt egy kis ragasztó port, ez segít a matériát a kosáron megtartani a nagyobb dobások során is. Van azonban olyan termék is aminél egy teljes éjszakás áztatás a javasolt, ezt követően lesz használatra kész a cucc.

A pelletkosárba való használathoz nem kell nagyon tapadnia, a method kosárnál viszont nem árt, ha nyomásra jól összeáll. A mikropellet – ha nem raktunk bele vagonszám ragasztót – a vízben nagyon gyorsan bont, azaz a szemek pillanatok alatt szétterülnek a kosáron és körülötte. Nem meglepő, hisz az etetőanyaghoz képest „hatalmas” szemcseméret egyúttal sokkal kisebb kapcsolódó felületet jelent. Ez rendkívül gyors pecát tesz lehetővé, főleg rövid távon.

Az első alkalommal a hosszúelőkés, csontis végszerelékkel kezdtem, olyan 25 méteres távon. Már az első dobás kapást eredményezett és szinte nem is vettem ki a horgot hal nélkül. De ezek a halak nem azok voltak, amikre vártam, leginkább apró bodorkák tették tiszteletüket. Jól elszórakoztam velük, de másfél óra múltával methodra váltottam. Eldobtam a 3,60-as light feederrel kb. 60-ra. Ezt tudtam a bottal és a 30 grammos lapos kosárral elérni. A kárászok találtak rá először és szereztek nekem kellemes perceket.

A pontyok csak később, 11 után érkeztek meg, mindkét nap. 2 és 4 kiló közti egészséges halak voltak, érintetlen szájjal és nagy adag eltökéltséggel, hogy nem akarnak a partra kerülni. A light feederrel kifejezetten munkás volt őket a szákig édesgetni, de a 3,90-es, erős bottal is voltak nagy pillanataik. A fárasztás közben ügyeltem arra, hogy a bot spiccét lent tartva fárasszak és arra is, hogy megpróbáljam a halakat egy lassú, de egyenletes tempóval kifelé vezetni. Meglepően jól reagáltak erre, így még a lágy bottal is jól irányíthatók voltak, nem úsztak bele az egyébként nem messze horgászó szomszédok zsinórjaiba. Csak akkor kezdtek hisztizni, amikor a parthoz közeli törés fölé, a sekély vízbe értek. Itt aztán mindegyik megkergült és adott munkát botnak, zsinórnak és nekem.

Míg a kárászok hellyel-közzel állandó helyen tanyáztak, az egész nap során, mindig akadt belőlük, a pontyok inkább jöttek-mentek. A befutó csapatokból lehetett kikapkodni egy-két példányt. Próbáltam én 2-3 perces ütemben is horgászni (80 méteres távon ez nem olyan kényelmes ám), de nem sikerült őket maradásra bírnom. Egy vagy két ponty, aztán szünet. Benne pár kárász.

  

Mindkét nap folyamatosan változtatgattam. Az első alkalommal egy gabonaalapú, enyhén sós ízű, de édes aromájú, karamelles etető volt nálam, amiben a finomra őrölt összetevők mellett darabosabb táplálék is akadt. Másodjára egy halas alapú, finomra őrölt klasszikus method kaja szerepelt a mikropelletek mellett. Horogcsaliból egy szakajtóra való. Aromaspray-k és a kedvenc Kiana Goo (bár ez utóbbi a hideg vízben nem dolgozott annyira jól, ő majd nyáron rúgja be az ajtót…). Ezeket kombináltam, cserélgettem, próbálgattam.

Az első nap slágere a mikropellet volt a kosáron, a horgon a Ringers csokis-narancsos waftere, amire két-három fújásnyi aromaspray-t tettem, a büdösebb fajtából. A második alkalommal a halas etetőanyag, némi mikropellettel keverve hozta a pontyokat, epres wafterrel a horgon. Az aromaspray ezúttal kifejezetten édes volt, aznap valamiért ezt komálták a halak. Rövid monofil horogelőke, 12-es QM1 horog, bajonettes csalirögzítés. Lustaságból ezúttal a gyári, előkötött horgokat használtam. Ha felkészülök egy pecára, akkor kötök többfélét előre magam. De ez a kész előke is remek. Tényleg.

Ha már könyékig merültem a reklámba, hát mutatok még valamit. Aprócuccból rengeteget tartok otthon, egy-egy pecára nem lehet és nem is érdemes mindent magammal vinnem. Így mindig azt csinálom, hogy előző este összedobálom egy dobozba/táskába azokat, amikre szerintem másnap szükségem lesz. Nemrég vettem a képen látható kis „táskát”, ami nem más, mint két mély műanyag doboz, amire ráhúztak egy fülekkel ellátott műanyag huzatot. A teteje zipzárral zárható. Az aprócuccok (olló, horogszabadító, zsinórok, horgok, gyári előkék, kosarak, töltőszerszámok stb.) belefértek az egyik dobozba, a másik helyére pedig beraktam minden más dolgot. Engedélyt, napszemüveget, egy kis fotómasinát, előketartókat, fonott zsinórt (a nagylövő botra kötött dobóelőkéhez), egy kisméretű permetezőt. Tudom, a nejlonzacskó is megteszi, de ha marad keret erre vagy bármilyen kis táskára, bizony az is hasznos lehet.

A hétvégére az idő elfogadhatónak ígérkezik, a Duna vízállása sem tűnik reménytelennek. Legközelebb inkább a folyó felé veszem az irányt. Idén még nem nagyon volt sikerem a Dunával, az momentán sokkal jobban izgat, mint bármilyen telepített tavi pontyok. De ez a két peca sem volt haszontalan. Jól éreztem magam!