2018. május 3., csütörtök

A tanyán 4.


Két nap peca a Verba Tanyán és egy kis kérdezz-felelek. Method végszerelékkel horgásztunk végig, egy-egy bottal Ági is és én is. Rengeteg ponttyal és megszámlálhatatlan mennyiségű dévérrel/kárásszal múlattuk az időt.



Hogy hívják azt a két leszúrt pálcikát?
Nem tudom, mi a szabatos magyar megnevezésük, az angolok yard sticksnek, wrappersnek vagy measuring sticksnek hívják. Sokan használják, ideje volt hát kipróbálni. Két karó, valamilyen ismert távolságra leszúrva egymástól. Alkalmasak arra, hogy kimérjük velük a dobás hosszát, illetve, hogy a különböző botokon pontosan megegyező, vagy egymáshoz képest ismert mértékben eltérő dobástávolságot állítsunk be. Két egyszerű, egyenes leszúró is megteszi, bár ezeknek a vége befelé hajlik, megkönnyítve ezzel a zsinór letekerését. Az első használat során elég ügyetlen voltam, de harmadszorra már elfogadhatóan gyorsan és talán a külső szemlélő számára kevéssé mulatságosan tudtam dolgozni vele. Nagyon ötletes/hasznos eszköz. Percek alatt összemértem vele az etetéshez használt spombos bot és a feeder zsinórjának hosszát a klipszig, így precízen ott tudtam horgászni, ahova etettem.


Tényleg mindenki spombbal dobál?
Tényleg. Ha a tavon körbenéztem, hát minden második-harmadik pecásnál ott volt a spomb (esetleg egy etetőrakétás bot). Bojlisoknál, feedereseknél egyaránt. Rövid idő alatt jelentős mennyiségű szemes anyagot tudunk igen pontosan, viszonylag messzire bejuttatni velük. Ez a tulajdonságuk feledteti velünk azt a hátrányt, hogy saját, kellően erős botra, orsóra van szükség hozzájuk. Egy 4,5-5,5 librás pálcát a pecások többsége nem nagyon tud másra használni, hacsak nem horgásznak például a nádban, úszóval pontyra. A Verba Tanyán a szabályok szerint csak bottal/kosárral vihető be etetőanyag, ráadásul a halak sokszor jobban reagálnak a szemessel való etetésre. A téli tervezgetések során döntöttem én is úgy, hogy beruházok egy ilyen motyóba. Most próbáltam ki először, nagyon tetszett. 1,5 kilónyi magkeveréket és pelletet pár perc alatt betoltam vele a kimért távolságokra (első nap 42 méterre, a második nap csak 30-ra).


Milyen feederbotot vigyünk magunkkal egy ilyesféle telepített tóra?
Elsősorban nyilván olyat, amilyen rendelkezésre áll. Ha van lehetőségünk választani, célszerű figyelembe venni a szükséges dobástávolságot, az alkalmazott szerelési módot, a zsákmány várható tömegét és azt, hogy mennyi helyünk lesz a pecára. A Verba Tanyán – egy-két konkrét helyet és a versenykörülményeket nem számítva – nem kell 50 méternél messzebb horgászni. Ehhez 3,60-as hosszban már gyakorlatilag bármilyen erősségű bot megfelel. Egy közepesen finom method végszerelékhez (ezzel horgásztunk most, 30 grammos L-es méretű Preston Flat Method kosarak, 10-12-es QM1 horgok) egy medium bot elegendő. A pontyok-amurok jellemző tömege itt lényegesen meghaladja egy átlagos magyar tó „lakosságáét”. Az erős bot bizony elkél ide. Az erősebb felszerelés azért sem hátrány, mert nagyobb látogatottságú napokon egymáshoz igen közel ülnek a horgászok. Ha kevesebb perlekedést szeretnénk a szomszédokkal, jobban járunk egy heavy fedderrel. Az én választásom egy 3,60-as heavy botra esett. A 3.90-es sem rossz, de én a rövidebbet jobban kedvelem.



Biztos, hogy a távdobó verseny győztese fogja majd a legtöbb halat?
A fenét! Sokaknak meggyőződése, hogy horgászni csak messzire érdemes. Dobnak is akkorákat, hogy még. Igaz, a legtöbben nem tudnak 80 méterre pontosan dobni, etetni, de hát semmi nem lehet tökéletes. Nos, nem tudom, hogy másfelé mi a helyzet, de a Verba Tanyán remek jó pecákat lehet rendezni 30 méteres távon, sőt, 15 méteren is. A meder egyenletes, a szigetek és a levegőztető berendezések jelentik bennük az egyedüli változatosságot. A halrajok folyamatosan mozognak, bárhol elcsíphetők, megállíthatók. Tényleg.


Mondhatok mást is?
Hát hogyne, az én blogom, azt írok, amit akarok… Szóval, ha van szerencsénk és egy olyan helyen ülünk, ahonnan a többiek zavarása nélkül elérhető a tó egyik csendes sarka, akkor félig már benne is ülünk a tutiban. Miközben meghorgásszuk a mederben a kiválasztott helyet, legyen gondunk arra, hogy mondjuk negyed óránként három-négy marék szemest szórjunk a csücsökbe. Ha nem is közvetlenül a part szélébe, de attól max. 2-4 méterre. (Ugyanezt egyébként eljátszhatjuk bármelyik helyen, 5-6 méterre a parttól.) Aztán időnként próbáljunk rá, akár methoddal, akár hosszúelőkés végszerelékkel. Arra ügyeljünk, hogy a fék ne legyen szigorúra állítva és a bottartóból se tudja egy hevesebb ponty lerántani a pálcát. Amolyan kilendítős peca ez, amiről mostanában sokat írnak a lapok a versenyek kapcsán. Itt viszont nem csak 1-2 kilós pontygyerekek, de 6-8-10-10+ kilós harcosok is rángatják majd a cuccot. Azért sem könnyű ez a fajta horgászat, mert a messze megakasztott ponty a parthoz érve legalább részben elfáradt már, de a cipőnk orra előtt fogott bajuszos csak akkor kezdi a küzdelmet. Nagyon fog verekedni.


Milyen szuper csalival tudtak ennyit fogni?
A második horgásznapon ezt kérdezte tőlem egy srác, aki miután befejeztük a pecát, áttelepedett a helyünkre egy másik, kellemetlenül napos horgászhelyről. Közel ült hozzánk a nap folyamán, látta az eredményeinket. Elmondtam neki, mivel fogtunk ilyen szépen, de arra már nem volt időm/türelmem, hogy azt is hozzátegyem: Nem biztos ám, hogy ezen múlt. Egy kicsit túltoljuk a horogcsali, aroma, mifene jelentőségét. Aznap legalább hatvan horgász ült a tavak körül. Ha a legeredményesebb öttől megkérdeznénk, mi volt a nyerő aznap, ötféle választ kapnánk. Lenne közte trükkös minibojli, hawaii rántottás ízvilággal, lenne valamilyen élőcsali és lenne „hagyományos” szemes is. Hogy akkor mi a helyes válasz? Hát mind az öt. Nekünk aznap egy világosbarna, nem túl finom szemcséjű halas methodkaja és a képen látható horogcsali-aromaspray kombó adta a legtöbbet.


Jó cucc ez a gumis kosár?
Szerintem igen, én szeretem. Kisebb méretű, szakáll nélküli horog esetén a jó akadást nem gátolja a rugalmas betét, viszont a fárasztás egyes fázisaiban segít. A gumi minőségét célszerű gyakran ellenőrizni, szükség esetén cserélni. Egy átlagos helyen, átlagos méretű pontyokhoz hosszú ideig sérülésmentes lehet és nem is fárad el. De itt, a nagytestű halakkal néhány peca alatt le lehet amortizálni, érdemes figyelni rá.



És aki keszegezni szeret, az mit csináljon?
Annak igazi Mekka lehet a Tanya, mert a sok ponty és az amurok mellett a dévér és a kárász állománya egész komoly. Dévérből a 25-30 dekástól egészen a kiló fölötti példányokig találunk. A kárászok szépen megnőttek, 40-50 dekánál kezdődik a méret. Lakik benne compó is sok, bár velük legutóbb nem sikerült összefutni. Egy finom felszereléssel, pontos horgászattal folyamatosan lehet fogni ezekből a halakból. Arra kell csupán felkészülni, hogy az ilyen pörgős pecába itt gyakran „belerondít” egy-egy darabosabb ponty. Nem baj ez persze, de ilyenkor nem kizárt, hogy hosszú időt vesz majd igénybe, mire ki tudjuk venni vendégünket, s közben el fogunk menni „szomszédolni” is. Ha mi nem is, a halunk biztos…


Csak a method?
Dehogy. Nagyjából 10 éve járok erre a vízre, anno a mai értelemben vett method pecát nem nagyon ismertük még. Halat viszont fogtunk, nem is keveset. Ahogy látom, a bojlis végszerelékek, a hagyományos fenekező módszerek (spirálkosár, két horog, ahogy gyerekkoromban mestereim tanították) és a hosszúelőkés feeder végszerelékek egyaránt fognak itt halat. A method csupán az egyik legegyszerűbb és a leghatékonyabb ezek közül. És akkor még nem beszéltünk a rakósról, a matchbotról, melyekkel szintén sokat lehet fogni.






Jó volt?
Hogy jó volt-e ez a két nap? Hibátlan! A környezet szépen rendben tartott, a tavakban bőven van hal, az eredményes módszerek skálája igen széles. Pihentünk, barátokkal találkoztunk, jókat ettünk, aludtunk. És semmi nem volt kötelező.

1 megjegyzés: