Napra Nap

Bent ülök a Duna medrében. A szürke sziklák fenyegetően magasodnak fölöttem, nyomasztó itt a kövezés tövében kuporogni. 250-es budapesti vízállásnál egy bolognai bottal épp itt úsztatnék, ahol most a botjaim állnak. Fura perspektíva innen felnézni, a töltés tetején futó aszfaltos út valószínűtlenül magasan fut. A vízmérce most 94-et mutat és a következő napokban is maximum 10 centivel lesz magasabb.

11 körül jár az idő, a Nap már elég magasról tűz. Hosszúnadrág, vékony, hosszúujjú fehér póló, napszemüveg, fehér sapka. Mint egy sivatagi expedíció tagja, úgy ücsörgök itt a fővárosi Duna partján. A pofámat négynapos borosta védi, csupán a nyakam és a kézfejem van kitéve a napsugaraknak. Érzem is, ahogy húzódik a bőr ezeken a helyeken, lesz kicsi jajgatás este. Pokoli meleg van.

A napfelkelte előtt 20 perccel cuccoltam le a partra. Élt a víz előttem. A partszélben snecik és ivadékok tömegei kavarogtak jól elkülönült csoportokban, beljebb nagyobb testű halak burványait vitte a víz. Egyet láttam is kiugrani a lassan surrogó folyóból, de a fajtáját nem tudtam megállapítani.

Az első kosár alig ért feneket, máris hisztérikus kapás volt a válasz. Apró márna futott a három csontival. Aztán paducok következtek, szép sorjában. Épp olyan ütemben, hogy még érdemes volt a két botot bent tartani, ha több jött volna, már nem tudtam volna kezelni a két pálcát.

Nemrég vettem két régebbi szériás, 5000-es Shimano nyeletőfékes orsót. Az eddig használt tekerőim kezdenek szétesni, megártott nekik a három dunai szezon. Hátha a régebbi orsók jobban bírják majd. Tették a dolgukat rendesen, nem volt velük probléma. A szerkezet mérete megfelelő, a dobjuk kisebb az ideálisnál, de mert nagyobb távokat nem horgászom a Dunán, ez is megteszi majd. Eddig jó, később meglátjuk.

Paducok, szilvaorrúak, dévérek, karikák. Velük töltöttem az időt reggeltől mostanáig. Márnákból csak néhány ovis jött el. Szokatlanul sokat szakadtam, három komplett végszerelékem bánta a mai pecát. A horogelőkékről nem is beszélve. Most sem horgásztam 30 méternél távolabb, de mivel 6-8 méterrel beljebbről indultak a dobásaim, így olyan sávba estek a cuccaim, amit előzőleg még nem tapasztaltam ki. Persze, ha kitapasztalom, néha az sem segít, mert a következő pecára át tud alakulni előttem a terep. Egy-egy árhullám pedig biztos új térképet rajzol.

Majd’ elfelejtettem: 6 vagy 7 éve járok ide megint rendszeresebben, de eddig még soha nem találkoztam ezen a szakaszon halőrökkel. Ma végre igen. Dolguk nem akadt, úgy láttam a környékben horgászókkal nem volt semmi gond, de ez tök jó. Én is mintapecásnak tűntem, a papírjaim rendben és még azt a nyomorult ikszelést sem felejtettem el. Szerencsés nap.

Hat órája vagyok már a parton és lassan hőgutát kapok. A vékony, világos ruha eddig jól megvédett a Naptól, de mostanra már az sem segít. A halántékomon és a hátamon is vékony izzadtságpatakok indulnak a Föld középpontja felé. Bár a halak kapókedve nem látszik csökkenni, ami sok, az egészségtelen. Menni kéne. Belenézek a vödörbe. Az etetőanyag rendesen megfogyatkozott már, tán egy órányit tudnék még vele elhorgászni. De nem fogok. Vetek még egy pillantást a folyóra, köszönetképp biccentek is egyet neki. Aztán pakolni kezdek…