2018. október 8., hétfő

Ládáról


Ládáról horgászni más. Aki rakózik vagy gyakran versenyez, annak inkább természetes, ám a legtöbb pecás inkább széket használ (pergetők, legyesek, csónakosok felmentést kapnak e mondat olvasása alól). Ha nagy ritkán versenyzek vagy ha telepített tavon horgászom, azt általában ládáról teszem. A Dunán azonban még soha nem járt velem. Most kipróbáltam. Három pecát toltam róla gyors egymásutánban.


Reggel

Ülök a hátsómon és élvezem a magaslati levegőt. A gumicsizmám talpának redői közé néhány kisebb kavics szorult, ami a lábrácson csikorog. Ez az egyetlen idegesítő dolog, egyébként jól vagyok. Jobbra tőlem két dióverő feederem néz magasra tartott spiccel a Duna felé. Balra nem a szokásos tálca, hanem egy vödörtartó alkalmatosság, a vödörben a kaja és a csonti. Az aprócuccok (horogelőkék, olló, horogszabadító, egyebek) az előre nyíló fiókban, úgy férek hozzájuk, hogy nem kell felállni hozzá. Az ülőke alatti rekeszt csak akkor kell felnyitnom, ha újabb etetőkosárra van szükségem. Elég kompakt ez így.


Ismerős érzés, bár kissé eltér a megszokottól. A lábakat szokatlanul magasra állítottam. Jobban szeretem az alacsonyabb üléspozíciót, de itt – ellentétben a tavakkal – komoly hullámok is jöhetnek. Na jó, ahol most horgászom, kevésbé vagyok kitéve veszélynek. Ez egy mély vízű mellékág, ahol a part meredeken esik a meder felé. A hajóforgalom kicsi, és a part felé tartó hullámok, mivel a sekély rész szinte teljesen hiányzik, kevéssé tudnak feltorlódni. Sebaj, nem árt az óvatosság…


A végszerelékek nincsenek messze, talán 15 méterre, de a mély, húzós víz miatt a botok rendesen befeszülnek a tartóba. Ha fúj a szél – márpedig most fúj rendesen – a feszes zsinórokon a szférák zenéjét fütyüli. Az elmúlt évek tapasztalata alapján két bottal horgászva jobban szeretem a nyeletőfékes orsókat. Volt már rá példa, hogy a kezem alól rántotta ki a márna a botot, de inkább azért, mert, ha az egyik bottal éppen dolgom akad, a másik biztonságban legyen. Aztán meg az itteni halak nem nagyon viccelnek. A rohanó víz megtanította nekik, hogy nincs maszatolás, kóstolgatás, finomkodás. Itt, ha kaja van előtted, azt vagy felkapod, vagy már tovább is ment előled. És ők megtanulták a leckét, viszik is a csalit, ha rátalálnak. A kapások szinte a tettes méretétől függetlenül igen intenzívek. Figyelni kell.


A magasra emelt láda már az első megakasztott halnál megmutatja kétségtelen előnyét. A márna szokása szerint többször is a fenék felé tör, ám a ládán felállva, a botot felemelve egészen magasról tudok ellene dolgozni. Így vagyok a leginkább esélyes, sem az előkét nem tudja elreszelni a gonosz állat valami kőnek feszítve, sem elakadni nem fog a körmös kosár valamilyen akadóban. Remélem. Márnából egyébként a három nap alatt bőven akadt, de többségük az 1-1,5 kilós méretből. A második nap délutánján sikerült belefutnom néhány jobb, 3 kiló körüli példányba. Sajnos a róluk készült fényképek elhunytak a fényképezőgépemmel együtt, mikor azt a pakolás során sikerült a Dunába dobnom. De erről már írtam…


Van azért nehézség is a ládáról való pecában. Leginkább a két bot kezelése okoz gondot. A tavi pecák során szinte mindig egy bottal horgászom. A folyón azért használok kettőt, mert hiszek a két kosárral bevitt több etetőanyag eredményt fokozó hatásában. Ha pedig rendesen beállnak elém a halak, hát az egyiket kiveszem és eggyel folytatom tovább. A bot(ok) pozíciója is más, hisz az állóvízi peca során a bot előttem, míg most megemelt spiccel mellettem van(nak). Amíg csak egy bot van a tartóban, az a fárasztás során nem fog összeakadni semmivel, a ládáról pedig mindkét irányba le tudok szállni, ha a szükség úgy hozza. Ám két bot esetén, ha a hal a folyás szerinti fölsőn akad, nagyon ügyesnek kell lennem, hogy a két felszerelés össze ne akadjon, a hal ne fusson rá a másikra. Ilyenkor ráadásul csak az egyik irányba tudok leszállni a magasból.



Sok hallal volt szerencsém összefutni a három nap alatt, a márnák mellett jött szép leányhal, paduc és szilvaorrú is. Remekül szórakoztam, viszonylag kevés halat vesztettem. A ládáról való horgászat összességében tetszett. Pakolgatni kényelmetlen, sok helyet igényel a kocsiban, a kétbotos peca esetén kicsit több figyelmet igényel. A ki- és az összepakolás is hosszabb. Ám ha már rajta ülök, az említett kényelmetlenségek ellenére is jó róla horgászni. Minden kéznél van, segít a pecára fókuszálni. Azt hiszem, nem utoljára vittem magammal a Dunához.



1 megjegyzés: