2018. szeptember 30., vasárnap

Búcsú



Több mint négy éve járt már velem horgászni. Egy rossz szava nem volt soha hozzám, halkan kattogott csak, tette a dolgát. Vele készítetten a blog képeinek nagy részét (is). Aztán a legutóbbi dunai pecám során végeztem vele. Kíméletlenül lemészároltam. Nem volt szándékos, de megtörtént. Nehezen betölthető űrt hagyott maga után (forintra tudom az összeget, ezért mondom, hogy nehezen). Ég veled barátom, viszlát Canon 700D!

Nagyon jó pecám volt aznap. Pár órányi horgászat alatt nyolc márnát akasztottam, hat kézben is volt pár fotó erejéig, közte két jobb, olyan hármas körüli. Volt még bitang paduc is, meg leányhal. Sötét színű, mély, húzós víz, nagyon szeretem! A peca végeztével összepakoltam a cuccomat, már csak a láda és a fotóstáska volt a parton. És akkor…


A tetthely

A ládát akartam kicsit lemosni, ezt ilyen partszakaszon egyszerűen úgy teszem, hogy egy fél méterrel beljebb rakom, hogy minden lábával a vízben álljon. Aztán vízzel letakarítom. Most is ezt tettem. Mivel a lábak belesüllyedtek a kavicsok közé, egy kicsit rántanom kellett rajta, ahogy beljebb tettem. A szemem sarkából egy sötét tárgy röptét konstatáltam, de akkor már késő volt. A fényképezőgépem szép ívet leírva csobbant a folyóban. Eltelt pár másodperc, mire felfogtam, hogy mi is történt. A fotóstáska nyitva volt és a gépet utoljára úgy tettem bele, hogy a szíja felakadt a láda egyik hátsó lábán. Ahogy a ládát felrántottam a kavicsos partól, ezzel a lendülettel a gépet is beküldtem a vízbe. Hát ennyi.

Most itt ül velem szemben. Szemét lehunyja, nem kommunikál velem. Minden mentő kísérletem ellenére hallgat. Az SD kártya nem olvasható. Az objektív, ami akkor rajta volt, osztozik barátja sorsában. Belső lencséinek sora homályos, átláthatatlan. Azért orvoshoz még elviszem őket, de tartok tőle, hogy csak a halál beálltát fogja megállapítani. Aminek meg kell lenni, annak meg kell lenni. Íme az utolsó ismert képek tőle, még a balesetet megelőző nap készítette őket, ugyanazon a szakaszon:





1 megjegyzés:

  1. A legkedvesebb lámpám. Egy meredek parton menyhalaztam egyik őszön a Mosonin. Egy vétlen mozdulat, s a lámpa begurult a vízba, amely előttem húzós és mély volt. Egy ideig fel se fogtam hogy nincs többé. Csak amikor legközelebb 5 percig kerestem otthon indulás előtt, akkor tudatosult a tény. Átérzem a szitut....

    VálaszTörlés