Páros kettes

Az alábbiakban néhány vasvillával egymásra hányt gondolat következik a múlt hét szombaton lezajlott verseny apropóján. Lehetnek benne akár hasznos dolgok is, és teljesen zavaros gondolatfoszlányok egyaránt. Inkább az utóbbi… (Sok kép nem illusztrálja a leírtakat, lévén verseny közben nem nagyon fotózom.)

„Elsült a botod” mondták a verseny után. Hát ja. Ötödik éve járok a Verba tanyán megrendezett versenyekre, és most első alkalommal értem el a szektor 2-esnél jobb eredményt. Ez nyilván nem véletlen. Aztán most x-edik alkalommal fogtam vagy nyolcvan kiló halat (80.260 gramm a történelmi hűség és az arcátlan dicsekvés kedvéért), ami történetesen a legnagyobb zsákmány volt aznap.

Mindjárt húzza

Aznap sokszor görbült

Fontos kilók

Azt hiszem, Polyák Csabi mondta a tutit ez ügyben. Szerinte a versenyen rendszeresen résztvevő emberek az évek alatt felszedtek annyi rutint (tapasztaltak, ügyesedtek), hogy amennyiben jó helyre kerülnek, képesek megoldani a feladatot. Ilyen formán az aznapi sorsolás, a körülmények és a holdállás alapján bárki nyerhet. Akár én is. Hoppá…J Ez a tudás persze nagyobbrészt csak itt érvényes, a Csőhídi pályán eztán sem jelentek veszélyt egyetlen ügyesebb amatőrre sem. Sebaj.

A tuti hely

A method módszer tényleg félelmetes. Ízig-vérig az intenzív vizek módszere (még ha az angolok próbálgatják már más körülmények közt is), de ott tényleg nagyon hatékony. Ahol rakón borzasztóan finnyáznak a nagyobbrészt vízközt mozgó halak, nehéz megfogni vagy lecsalni őket a fenékre, egy jól (szerencsésen) megválasztott methodos etetővel, kis horoggal simán megfogod a pontyokat. A fene érti ezt.

A hozzávalók

A szó klasszikus értelmében vett etetést a verseny megkezdésekor nem csináltam, csupán arra figyeltem, hogy 5-8 percenként mindenképp újradobjak. A lapos kosárból való „kioldódás” idejét némileg befolyásolni tudtam a préselés erejével, így ez az 5-8 perc valóban annyi volt, amennyi idő alatt az etetőkaja eltűnt. 6 óra alatt nem használtam el egy egész kiló etetőanyagot, igaz a közelebbi horgászhelyre becsúzliztam négy doboz csemegekukoricát és egy kilónyi száraz pelletet. A formával már kialakított etetőanyag tetejére minden dobás előtt tettem egy kevés sűrűn folyó cuccot, ami részben már a bedobáskor, részben a süllyedés során leoldódik és egy, a teljes vízoszlop magasságában végighúzódó színes, aromás csíkot képez. Hittem benne, hogy ez hozzáadott az eredményességhez.

Hittem benne...

Két távolságot horgásztam (40 méter és 15 méter), melyek közt 2-3 dobásonként váltottam, csak akkor tértem el ettől az ütemtől, ha az adott helyen halat fogtam. Ilyenkor a következő dobás mindenképp a halat adó távolságra ment vissza, hátha akad ott másik is. A közelebbi helyre folyamatosan lőttem a fent említett szemesből, a benti horgászhelyen csak az etetőkosárral bevitt felhő volt. A két hely között nagyjából fele-fele arányban oszlott meg a horgászidő, a halak számában is egyformán teljesítettek. A parthoz közelebb fogott halak átlagsúlya valamivel magasabb lehetett. A zsákmány meghatározó része ponty volt, de akadt néhány dévér, kárász és egy compó is.

A versenyt megnyerő páros még az edzésnapon. Csapatmunka

A páros verseny remek dolog, hisz a saját teljesítményed csupán az egyik fele az eredménynek. Szükség van mindkét pecás jó horgászatára és a legjobb eredményekhez mindkettőtök szerencsés kezére is. Most nekem sikerült egyest horgásznom, Norbi második lett szektorában, így értük el a második helyet. Volt azonban ez másként is! Korábban egy alkalommal Norbi csinált egyest, én pedig egy minden szempontból értékelhetetlen szektor négyessel vétettem észre magam, így értünk el a mezőny közepének tetejére… Akik nehezen viselik, hogy az eredményt nem csupán saját teljesítményük határozza meg, ne menjenek páros versenyre, mert csúnya veszekedés lehet a vége. Természetesen hiába.

Norbi munkában

Az utolsó mérlegelés után. Itt már sejtettünk valamit

A versenyzés nehéz kenyér. Terveket szövögetsz, taktikát állítasz fel és megpróbálod ezt szépen, tudatosan végigcsinálni. Közben figyeled a többieket, megbecsülöd, hogy hol tartotok egymáshoz képest. El kell döntened, hogy a másik esetleges előretörése vajon szerencse-e csupán, az eltérő taktika természetes velejárója vagy baj. Nincsenek segítők (itt amatőréknél), annyi az információd a többiek eredményéről, amit magad látsz vagy másoktól hallasz. Ez vagy igaz, vagy nem, hisz nincs időd a másikat bámulni egész idő alatt, ráadásul nem is biztos, hogy mindenkit látsz, akit látnod kéne. Ha egyértelműen lemaradásban vagy, előbb-utóbb tenned, változtatnod kell valamit. Az is lehet, hogy nem kéne, de te úgy érzed, hogy muszáj. Ez az egész játék izgalmasnak és szépnek tűnik. Van, akit ez inspirál, szívósan végigagyalja a teljes versenyidőt, közben élvezi a dolgot. Nos, engem szétb…sz az ideg. De komolyan. Sík ideg vagyok az első halig, mert mégiscsak fogni kell valamit. Aztán ideges vagyok, ha le vagyok maradva. Ideges vagyok, ha vezetek (ez van ritkán). Nagyjából minden idegesít az első perctől az utolsóig.

Vigyorgók köre

Viszont a jó, eredményes pecát eközben is tudom értékelni. Szeretem, ha az ötleteim bejönnek. Szeretem, ha sikerül megoldanom valami. És szeretem a Verba tanyát is, bár ez nem volt eddig sem titok.

(Ezúttal is loptam két képet Verba Szilvitől, köszönet érte!)