Mérgesposzt
Attól tartok, hogy a kor előrehaladtával a türelmem
is erős fogyásnak indult. Másként ez a poszt nem születhetett volna meg.
Történt ugyanis, hogy meglátogattam horgászegyesületemet, a tavalyi fogási
napló leadása és az új papírok kiváltása céljából. Ehhez a belvárosi munkahelyemről
egy órával előbb elkéredzkedve átmetróztam/autóztam Csepelre. Az iroda csupán
kedden, szerdán és csütörtökön délután van nyitva, ha a munka végeztével
indulok, éppen odaérek. Vagy éppen nem. Ezért a sietség. A mai napom még egy
szülői értekezlettel is súlyosbítva volt, így csupán egy órát tudtam a
horgászegyesületnél tölteni, de biztos voltam benne, hogy ennyi idő
többszörösen elég a feladat megoldására. Tévedtem.
Az egyesületnél két hölgy foglalkozik a papírokkal
és az adatok számítógépes rögzítésével. Mindkettejük előtt két nagy monitor, úgy
néznek ki, mint a houstoni irányító központban az időjárásért felelős
operátorok. Minden egyes páciens esetén hosszadalmas procedúra vette kezdetét.
Egyikük még gyakorlatlan lehetett a processzusban, mert kolléganője
ötpercenként besegített neki. Megérkezésemkor egy-egy ember ügyét intézték,
további négy horgász pedig előttem várt a sorára. Külön örültem az egyik
nyugdíjas kollégának, aki pontosan öt engedélyt szorongatva álldogált. Izgi
lesz… Az ott lévő egyik úriember az egyesülettől azzal fogadott, hogy kis
türelmemet kéri. A türelmem fél óra elteltével fogyott el. Ez idő alatt
pontosan egy emberrel csökkent az előttem várakozók száma.
Ekkor megkérdeztem az engem fogadó úriembert,
hogyan becsüli, mennyi idő még, mire eljutunk a Walhallába? Erre ő szerepe
szerint megsértődött, és közölte, hogy amint látom, egy ember minimum tíz
percet vesz igénybe. Ajkam finom mosolyra húzódott, biztosítottam, hogy nem
veszekedni akartam, csupán informálódni. Fennhangon köszöntem, majd távoztam.
Nem, nem az egyesületemben dolgozókra haragszom. Ők
lehetőségeik szerint teszik a dolgukat. Tele a tökük, de csinálják, ahogy
tudják. Azoknak szeretnék ezúton sok szépet kívánni, akik ezt a szisztémát
kitalálták és a nyakunkba öntötték. Remek példája ez annak, amikor a –
nyilvánvalóan létező – számos, fontosabbnál fontosabb szempont mellett
egyvalakire szarnak magasról: rám. Köszönöm Uraim! Egyúttal gratulálok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése