Egy délelőtt képei


Arra gondoltam, csináljuk most kicsit másképp. Nem a komplett sztorit mesélem el a legutóbbi pecáról, inkább mutatok néhány képet és írok róluk pár gondolatot. Ami eszembe jut. Csak összeáll ebből is valami. Aki az adatokra kíváncsi: Egy szombat délelőttöt töltöttem el a Duna fővárosi szakaszán. Két márnát fogtam, egy megtépett, egy pedig nem akadt meg a spiccet majdnem vízbe görbítő kapás után. Szokásomhoz híven feedereztem, etetőkosárral, hosszú előkével, kis horoggal, csontival. A többit mondják el a képek:



Ez volt az év első olyan pecája, amit végig napsütésben abszolváltam. Bár az optika valami sejtelmes hangulatot csinál, ha belefotózom a Napba, de igazából szép, verőfényes volt a reggel is, akárcsak az egész nap. Fontos ez, pár fokot még melegednie kell a víznek, hogy ezen a szakaszon is megjelenjenek csapatostul a halak. Meg aztán a hangulatom is jobb a napfényes időben.


Szeretem a kacsákat. Valamiért azt gondolom, ha ők ott vannak, akkor a halak sincsenek messze. Ennek egyes szakaszokon gyakorlati alapja is lehet, máshol – mint például itt – inkább csak babona. De ettől még a jelenlétüknek örülök, jól szórakozom rajtuk. Ebben az időszakban a hímek már igen aktívan védik megszerzett párjukat, egymás után hajtják el a többi arrafelé legyeskedő fickót. Ja, majd elfelejtetem! Hallottátok már azt a hangot, amikor a kacsa repülésből siklásba vált át? Elég mókásan repül (nem egy levegő-akrobata a lelkem), aztán a szárnyait egyszer csak szétfeszíti, hátrahőköl, kurta lábait kicsit előrenyújtja. Ebben a pózban igen hosszan tud siklani a vizet érés előtt. Közben pedig egy igen éles, száraz, sziszegő hangot hallani, ahogy a levegő áramlik a szárnyak alatt és fölött. Ha közel vagy, egész meglepő.


Figyeltétek már, hogyan védekezik a márna? Előszeretettel indul meg befelé, az erősebb sodrás irányába. Inkább folyásnak felfelé megy, mint lefelé. Nem tudom, hogy az idén mit ettek a bajszosok, de a most tavasszal akasztott néhány példány kifejezetten jó erőben volt. Vagy én felejtettem már el ősz óta, hogyan csinálják? Az is lehet… Még egy jellemzőjét figyelhetjük meg a fárasztás során. Időről-időre lefúrja a fejét a fenékre, ilyenkor könnyen szakad a monofil előke. Bizonyos helyeken, ahol tudom, hogy nehezebb, akadósabb a terep, ott mindig fonott előkét kötök, ha benéznek a márnák.


Folyóvízen leginkább damilos merítőfejet használok. Nincs nagy ellenállása, könnyebb vele az áramló vízben boldogulni. Tavalyelőtt télen az egerek megrágták az összes merítőfejet a pincében, ennek az attaknak esett áldozatul az a fej is, amit előtte vagy tíz évig használtam. Sajnáltam, tényleg. Aztán tavaly tavasszal, egy kiállításon vettem ezt a mostanit. A három és feles márnát simán elnyelte, nagyobbhoz még nem volt szerencséje. Én azon leszek… A nyél is fontos. Szeretem a nem túlzottan nehéz, de erős nyeleket. Az sem baj, ha nem megy tönkre az első kőhöz csapkodás után. A hossza legyen legalább 2,5 méter, de inkább 3. Ha mindezt összeadjuk, elég drága száknyelet kapunk. L


Mostanság sima elsőfékes orsókat használok leggyakrabban. Nem a márka, a típus a lényeg, csak az, hogy viszonylag nagydobú, elsőfékes orsók. Nem dobálok messzire, a nagyobb dob a damil kímélése és főleg a robosztusabb szerkezet miatt fontos. Bírnia kell a sokszor 140-150 gramm össztömegű végszereléket. Hogy miért nem nyeletőfékes? Mert fakezű vagyok és feledékeny. Korábban a kenyérkereső dunai feedereimen is nyeletőfékes orsókat használtam, nem csak a vadölő buzerátorokon. De minek?! Leggyakrabban az történt, hogy elfelejtettem a nyeletőt bekapcsolni. Ha pedig véletlenül bekapcsoltam, akkor a bevágásnál felejtettem visszakapcsolni. Az még rosszabb. Ilyen előzmények után hagytam a fenébe. Nem kockázatmentes a dolog, tavaly kétszer rántotta vízbe botomat a márna. Az egyik esetet megérdemeltem, az egyik bot még a vízben, úgy mentem szomszédolni. A másik alkalommal azonban tényleg az orrom előtt történt, a másik botot csaliztam éppen, amikor állványostól dőlt a Dunába a feeder. Nem sokon múlt.


A dunai peca egyik fura fűszere a hajóforgalom. A tavasz első sugarai nem csak a halakat csalják elő, de a teherhajókat is. Ez a tolóhajó éppen előttem fordult meg, egy hat uszályból álló alakzattal „egyensúlyozva”. De a parton horgászókra a legnagyobb veszélyt – tapasztalatom szerint – az iromba nagy kirándulóhajók jelentik. Hogy a hajótest formája okozza-e vagy mi más nem tudom, de ezek háromszor akkora hullámokat küldenek a partra, mint a legnagyobb teherhajók. Ezeknek a monstrumoknak még nincs itt a szezonja, de hamarosan jönnek majd ők is. Jaj nekünk!


Halaim többségét – mérettől és fajtól függetlenül – szájszélbe akadt horoggal fogom (akkor szokott botot vízberántós kapás lenni, amikor nagy ritkán mélyre nyel a márna). Talán a képen is látszik, kb. így. Az alap-előkehossz nálam 80 centi, innen rövidítek vagy hosszabbítok, ha kell. Azt gondolom, hogy a szájszélben való akadás oka a halak táplálkozásában és folyóvíz sajátosságában rejlik. A csalit nem szívják be olyan mélyre, vagy a horog felhörpölésével egyidejűleg már mozdulnak is tovább, ezért kerül a tű csak ritkán mélyre, de mindenképp ritkábban, mint a tavi pecák során.


A végére két kosár és egy dilemma. A nagyobbikkal egyértelműen több etetőanyag vihető be egyszerre. Cserébe a kosár nagy felületet ad a víznek, ugyanazon a helyen nagyobb tömegű kell belőle, mint a másik, hagyományos kialakítású és méretű kosárból. A kisebbikből a 80 grammos megáll ott, ahol a nagyobból a 4 unciás (112 gr) kell. Kíméled a zsinórt, a botot, fárasztásnál 30 grammal kevesebb holt súly himbálódzik a zsinóron. Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy fontos a sok etetőanyag bevitele. Jó mindkettő, de a kisebb méretűvel célszerűen sűrűbben kell dobálni. Én mostanság inkább a nagyobbat használom gyakrabban. No meg néhanap a rakétakosarat, amit a folyó szépen begörget a kövezés lábához, ahol az éhes halak várják… J

Ez most egy ilyen délelőtt volt.

Megjegyzések

  1. Teszik!
    Bogyó, legközelebb szólj, hogy mutassam meg a kosaraimat! (Ha még nem tettem volna.)
    Szerntem érdekelni fog. :)

    VálaszTörlés
  2. Miki :)
    az első képen, a túlparti fény forrása /a balos pálca melletti/ mi volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Novi, a lehetséges válaszok:

      a) Az utolsó titkos szovjet űrexpedíció (Szoljúz 47) soha meg nem került leszállóegységének bal oldali ablaka. A három visszatérő űrhajóst (Alekszej Ponomarenkót, Jevgenyij Kovaljovot és a vietnámi kutatótisztet Ngo Hsziao Pfangot) ugyan épségben megtalálták egy józsefvárosi kocsmában, ám úgy be voltak b...szva, hogy nem tudták elmondani, hol maradt a kabin. Később sem emlékeztek rá. A leszállóegységet azóta sem találták meg. Mostanáig...

      b) Nem tudom.

      Válassz belátásod szerint... :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések