Az igazi

Már úgy értem, az igazi szobapeca. Körülöttem a szerjózsa minden irányában dobozok, táskák, bennük különböző rendű és rangú horgászcuccok. A kupac közepén ülök, kb. úgy, mint egy ötéves a játékautók és műanyag katonák között. De nem, én már elmúltam öt. Negyvenhárommal…

Itt vannak például az orsók. Már a látványuk is megnyugtatja az embert (ez a nemhorgászemberekre nyilván kevésbé vagy egyáltalán nem érvényes), de ennél sokkal többről van szó. Kézbe veszed, megtekered, leteszteled a fékeket, megmozgatod a csészét, kipróbálod a visszaforgásgátlót, egy zsinórdarabbal megjáratod a zsinórvezetőt. Megannyi érdekes és értékes információ a kurbliról. Nagyon sok dolog megtudható a nélkül, hogy szét kéne szedned. Megnézed mennyi zsinór maradt rajta, az milyen állapotban van. Közben pedig azt is megtervezheted, hogy a következő idényben melyik orsót melyik botra, milyen módszerhez szeretnéd használni, a rajta lévő madzag megfelelő- és elegendő-e erre. És amelyiknél hibát találsz, azt előjegyzed javításra.

A botokat most nem vettem elő, mert az – figyelembe véve eszközeim számosságát és a szobapecában tanúsított alaposságomat – nagyon sok ideig tartana. Ilyenkor beterítem a nappalit. Arra nincs elég hely, hogy mindegyiket egyszerre tegyem közszemlére, ezért általában külön veszem szemügyre a feedereket, a pergető botokat és az egyéb célra használt pálcákat. Érdemes a botokat legalább évente egyszer alaposabban is végigvizslatni, s akik ezt nem teszik meg a peca után, azoknak le is takarítani.

A műcsalik az év 365 napján alkalmasak arra, hogy az ember rakosgassa, nézegesse, átpakolgassa őket. Megnézed, nem sérült-e a lakkozás/festés, jók-e horgaik, forog-e, aminek forognia, mozog-e, aminek mozognia kell. Műcsaliból általában több van, mint amit egy-egy horgászatra magaddal tudsz vinni. Ekkor jön a feladat: a rendelkezésre álló készletből válogasd ki azokat, amelyek aznapra, arra helyre, arra a napszakra, arra az évszakra, arra a halfajra stb. célszerű magaddal vinned.

Az adott pecához összepakolt, amolyan „egységcsomagok” egyébként sem ismeretlenek számomra. Van előre összekészített aprószerelékes pakkom a Dunára, a nádi pecához, a tavaszi pickeres és bolognai botos horgászathoz, még a nád előtti spiccbotos vörösszárnyú-vadászathoz is. Ezek tök jók, de csak akkor, ha benne van minden, ami az adott pecához kell. Az rendkívül bosszantó, ha valami hiányzik, mert az nyilván az lesz, ami az adott pillanatban a leginkább nélkülözhetetlen a halfogáshoz. A szobapeca remek alkalom az ilyen hiányok feltöltésére.

Az úszókból is különböző csomagokat csináltam, van a nádi pontyozáshoz, a waggleres pecához, folyóvízre, spiccbotra, csukázáshoz és a néhanap az RSD-n süllőzéshez használt úszósdoboz. Mondjuk ebből a csukázós, a süllős és a waggleres pakk már egy jó ideje nem volt használatban. Ez utóbbit idén szeretném újra elővenni, úgyhogy hosszabb időt töltöttem a waggleres doboz társaságában.

Szántam némi időt a method kosarakra is. Megnéztem, hogy a leggyakrabban használt méretekből van-e elegendő. Tavaly kezdtem gumis kosarakat használni. Nagyon tetszenek, jól korrigálják a feszesebb bot és az ügyetlen horgász hibáit. A gumi viszont nem örökéletű, egy év alatt három olyan kosarat is „termeltem”, amit újra kell gumizni. Erős rakósbotos csőgumi, egy apró karika, olló és minimális kézügyesség. Ennyi kell, hogy újra működésre bírjuk őket.

Ilyentájt kezdem meg a készletek feltöltését is. Megnézem, miből van kevés, mi ment tönkre, mi fogyott vagy veszett el idény közben. Összeírom, mire van szükség, jártamban-keltemben vásárolok ezt-azt ezekből. Idén nem sok dolog került a listára, néhány csupán. Egy új szákfejjel és pár csomag horoggal lett több eddig a cucc.

Sokáig folytathatnám még, de szerintem ízelítőnek ennyi is elég. A kinti hőmérő –10 Celsiust mutat, esélyes, hogy néhány hétig még marad a szobapeca. Addig a családom elviselni kénytelen, hogy időről-időre elfoglalom a nappalit, tele pakolom a motyóimmal. Én pedig elviselni vagyok kénytelen a csodálkozó, szánakozó vagy beletörődő pillantásokat. Egy-egy...