Tilalmasok


Április 15. és május 31. között a legtöbb dunai békéshalunkra tilalom van érvényben. Domi, jász, paduc, szilva, márna, májusban már a ponty is mind tilalmasok. Ezzel együtt (vagy ennek ellenére) a Facebookon szép számmal jelennek meg fotók, posztok az említett fajok egyedeivel. Ha valaki alkalomadtán szóvá teszi, hogy ez így nem OK, válaszra sem méltatják, vagy elküldik az illetőt a fenébe. Esetleg foghegyről odavetik: Dévérre horgásztam. Persze csillagom.

Többszáz pecás ismerősöm, barátom van, de ezek között mindössze kettő, akikről elhiszem, hogy adott időszakban képesek ott és úgy horgászni a Dunán, hogy az előre kiválasztott halfaj legyen a zsákmány. Ezért a „Dévérre horgásztam” érvelést nem tudom elfogadni, mert akik mondják, azok – szinte biztos vagyok benne – ezt nem tudják megvalósítani.



A „visszaengedtem őket” típusú válasz ugyanúgy bullshit, mivel a szabály betűje szerint nem megtartani tilos ezeket a halakat (nyilván tilos, ez az alap), hanem kifogni. Értsd: nem horgászhatsz célzottan rájuk és amennyiben mégis zsákmányul ejtettél egyet, úgy abba kell hagynod a pecát vagy helyet (módszert) kell váltanod.

Amikor megállsz a folyó partján és az előtted lévő szakaszon a fogható halfajok többségére tilalom van, akkor ott nem horgászni a helyes döntés. A szabályszerű. Vagy válassz olyan módszert, ami tényleg szelektál. Pergess. Legyezz. Ez ilyen kurva egyszerű. Mégis sokan megmagyarázzák, hogy az mégsem úgy van. Szánalmas. Tudom, ebben az országban haladó hagyomány tojni a szabályokra. Amelyikre csak lehet. Több más ok mellett e miatt is olyan ez a haza, amilyen.


És még valami: Az ismert, filmeken, újságokban szereplő pecások, a Facebookon véleményvezér „teszthorgászok” felelőssége kiemelkedő e tekintetben. Ezrek, főként fiatalok követik őket, teszik magukévá azt, amit tesznek, mondanak, mutatnak. Ezért tisztelettel kérlek benneteket: Ne posztoljatok paducot, jászkeszeget ilyenkor, de leginkább ne is horgásszatok rájuk! Még „véletlenül” se. Ha nem itthoni a fogás (mert erre is van példa), ne sajnáljátok azt a pár karaktert és írjátok hozzá, hogy Szlovákiáig mentetek azért a szép márnáért. Ha arra vállalkoztatok, hogy tanítjátok a horgászokat, hát tanítsátok jóra őket.


Már csak kettőt kell aludni…

Megjegyzések

  1. A lényeget leírtad, s ehhez külön köszönet. A tilalom nem azt jelenti, hogy visszaengedtem, hanem hogy az adott időszakban a halfaj nem horgászható. Ez nem C&R!!!, senki ne takarózzon ezzel. Sajnos sokan ezt másképp gondolják,az pedig egyenesen elborzasztó, hogy pl. a Közép-Duna szakasz halőrei egyenesen támogatják a halfaj tilalom alatti horgászatát,"Halászati Őrszolgálat" közösségi oldalukra saját maguk töltögetnek fel nagyobbnál nagyobb pontyokat,amit tilalom alatt fogtak a horgászok. Ilyenkor egy jóérzésű horgász azért elgondolkodik, hogy biztosan jó embereket fizetünk-e mi, horgászok.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Miklós!

    A törekvés és a hozzáállás elismerésre méltó, ugyanakkor óvatosságot javaslok, mert nem teljesen az általad vázoltak adják a téma hátterét.

    Csak pontosításként (tényleg!):
    - a jogszabályi háttér (halfajok, megadott testhosszt el nem érő egyedek, megadott időszakok alapján) az adott halak KIfogását tiltja,
    - a jogszabályi háttér szerint a KIfogás a hal MEGfogása és vissza nem eresztése (magyarul: megtartása); ennek megfelelően a megfogás után nyomban visszaengedett halakat - de jure - nem fogja KI a horgász.

    Mivel az adott, bármi miatt nem kifogható (védett, méret alatti, épp tilalom van rá) hal MEGfogását a halak élőhely- és táplálékválasztásának átfedése miatt tökéletesen elkerülni nem lehet, ezt nem is lenne értelme tiltani, ezért az országos hatályú jogszabályok ilyen tilalmat nem is fogalmaznak meg.

    A sorozatosan horogra kerülő védett / méret alatti / tilalmi idő miatt nem kifogható halak esetében valóban réges-rég alkalmazandó az az elvárás (= válts csalit, módszert, horgászhelyet!), amit a MOHOSZ országos horgászrendje mindig is tartalmazott. Nekem 2014-es az utolsó ilyen rendelkezésre álló OHR (a MOHOSZ honlapján országos horgászrendet most nem találni), abban a III. rész 8. pontjában szerepel ez.
    A III. rész címe: A HORGÁSZAT ETIKAI SZABÁLYAI…

    Szóval: a tilalmi idő miatt épp nem kifogható halakra horgászni (vagy úgy horgászni, hogy azok is sűrűn horogra kerülhetnek) nem tilos, ám vitán felül nem etikus. Valójában emiatt kifogásolható megalapozottan az ilyen horgászatok népszerűsítése, és kifogásolni is kell, mert hiába ártalmatlan még tilalmi időben is az ívásban már nem résztvevő halak ívóterülettől távoli horgászata (megfogása és visszaengedése), ezt bemutatni nagyon ártalmas lehet, mert az ilyen pecák másokat arra sarkallhatnak, hogy más vízterületen az ott esetleg még ívó halak közül próbáljanak ők is fogni az adott faj(ok)ból. És mivel sajna sokan nem ésszel élnek, helyettük annak kell gondolkodnia, azé a felelősség, aki megosztja a többieket motiváló információt.
    Üdv,
    csg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia CsG! Mint az efféle szakmai kérdésekben mindig, ezúttal is igazad van. A vonatkozó törvény valóban definícióját adja a kifogásnak, de jure tehát az általam kifogásolt viselkedés (feltéve, ha a halat a megfogás és fotó után visszaengedik) szabályszerű. Mégsem gondolom másként a leírtakat.

      Létezhet pl. ország, ahol de jure minden szabályszerűen zajlik, de facto pedig ellopják mindenedet? Kezelhet téged egy orvos de jure az előírásoknak maradéktalanul megfelelően, amivel de facto szándékosan megöl? És még sorolhatnám. Ezek vajon "csupán" etikai kérdések? A lopás, az emberölés bűn. Az egyes emberek társadalommal megkötött szerződésének megsértése. De facto.

      De nem akartam ilyen messzire szaladni. Igazad van. És nekem is :-)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések