Method helyett

Egyet wagglerrel, egyet methoddal

Az utóbbi években amikor telepített tavakon horgásztam, gyakorlatilag minden alkalommal a method módszer valamely változatát használtam. Érdekes és eredményes peca. De minél többször próbálkoztam sikerrel (néha nem is olyan nagy sikerrel…), annál erősebben akartam valami mást (is). Tök jó volt legutóbb Ölbőn, ahol a hosszúelőkés módszer ugyanúgy adta a halat, mint a method. Ezúttal nem csak szerelési módot, de módszert is váltottam. Úszóval próbáltam szép halakat fogni a Verba-tanyán.

Az úszóval való halfogás nem kuriózum errefelé, hisz matchbottal és rakóval sokan horgásznak itt. A versenyeken. A hétköznapokban viszont nagyítóval kell keresni a pedzőket. Van azért, de nagyon ritkán. Szóval úszóra fel! A koncepció kész volt: A nyári, melegvízű időszakban a pontyok a tavak teljes területét bejárják. Szívesen tartózkodnak a parthoz közeli sávban is. Teszik ezt annak ellenére, hogy az itt horgászók leginkább a tavak közepét, a szigetek szélét vagy a levegőztető berendezések környékét célozzák. Ezek is jó haltartó helyek, de ha találunk egy hosszabb-rövidebb partszakaszt, ahol a halak viszonylagos békében mozoghatnak, ott is meg fogjuk találni őket.

Közelre horgászom, a víz sekély, nem kell hosszú bot. A fogható halak viszont akár bitang nagyok is lehetnek (errefelé a 4-5 kilós ponty abszolút átlagos, 10+-os halakba is könnyen belefuthatunk), szóval az erő kell. A pellet waggler botok pont ilyenek. Évek óta van egy ilyen pálcám, próbálkoztam is a névadó módszerrel többször, de különösebb sikereket nem értem el vele. Volt már, hogy el akartam adni, de finoman fogalmazva nem kapkodtak érte a pecások. A bot tehát megvan (3,3 méteres, erős, masszív), teszek rá egy megbízható fékkel megáldott orsót, 0,20-as monofil zsinórt, a motyó ezzel kész.

A használat közben kiderült pár dolog a pálcáról. Elég „buta” bot, ha nem értitek félre, amit írok. Kicsit olyan, mintha egy 3,90-es matchbot spiccéből visszavágtak volna 60 centit. Rugalmas, erős, ha terhelés éri, de semmi finomság nincs benne, ha nem kapaszkodik bele valamilyen erő a túloldalon. Erre a kézitusára tökéletes, önsúlyos úszók esetén a dobási tulajdonságai is megfelelőek, de sok hal után lesz csak az ember egyik kedvence…

A végszerelék lelke az úszó. Abban biztos voltam, hogy olyanra lesz szükségem, ami önsúlyos és csak minimális zsinórólmozást igényel. Az aláhulló horogcsali így mozog a legtermészetesebben és gubancot is ezzel dobok majd a legkevesebbet. Sajnos nem sok lehetőség közül választhattam, csupán egy fél maréknyi úszót bányásztam ki a csomagok közül az induláskor. Végül egy egyenes, műanyag, test nélküli, önsúlyos waggler lett a befutó. Kicsit vastag, kicsit kevéssé érzékeny volt a feladatra, de hozta a szükséges minimumot. Majd cizellálunk máskor, amikor nem lesz minden horgászcuccom elcsomagolva, a házunkat pedig nem verik szét éppen.

A horog a szakáll nélküli Tubertini 808, 12-es, később 10-es méretben. Ez illett a tervezett csalik méretéhez, a halak erejéhez pedig elegendőnek gondoltam. Többé-kevésbé igazam is lett, bár jónéhány halat vesztettem nem biztos akadás miatt. A horogelőke 15-20 centi hosszú, 0,20-as méretben. Egy úszórögzítő, egy forgó és egyetlen, 0,4 grammos sörét kellett a végszerelék elkészítéséhez.

Két nap, összesen kb. 6 órát horgásztam ezzel a cuccal, ehhez 3 doboz konzervkukoricát és kb. 60 deka 8 mm-es száraz halibut pelletet használtam el. A parttól 8-10 méterre a kukoricát inkább kézzel dobtam (képtelen voltam csúzlival pontosan lőni, a kis távolság ellenére is), viszont a pelletet 6-10 szemes adagokban halál pontosan tudtam csúzlizni. A horogra ugyanaz került, a kukoricát vékonyan tűztem, a pelletet a Stonfo szilikonkarikája segítségével.

Mellettem Ági végig methodozott. 20-30 méteres távon horgászott és nagyon sok halat akasztott. Darabos pontyokat és dévéreket. Fogott halai számát tekintve talán jobban is teljesített nálam. De ez engem csöppet sem zavart, akcióban nálam sem volt hiány, és a pellet waggler bottal komolyabban meg kellett dolgoznom velük, mint a feleségemnek a 3,60-as heavy feederrel.

Az első kétórás etap inkább az ismerkedésé volt. A magammal hozott úszók közül ki kellett választanom a megfelelő úszót, harmadik próbálkozásra találtam meg a fent látható darabot. Ki kellett tapasztalnom az úszó viselkedését. És meg kellett találnom, hogy a halak melyik vízrétegben táplálkoznak. Az első gondolatom egyértelműen a vízközti peca volt, ahogy az a klasszikus pellet wagglerezésnél történik, de a pontyok nem így gondolták. A nem egész másfeles vízben kizárólag a fenékről vették fel a csalit. Az etetés megkezdése után már negyedórával megjelentek, túrások, beleúszások jelezték jöttüket, de kapást csak érintőre húzott vagy a fenékre pár centi hosszan letett előkével tudtam kicsikarni.

A dévérek jelentkeztek először

Az első fogások dévérek voltak, kukoricára jöttek. Kapásuk kicsit bizonytalan, de jól észrevehető volt, többször is megkóstolták, felvették a csalit. Szép halak, de az erős felszerelésnek nem voltak ellenfelei. Az első komolyabb jelentkező egy 3 kiló körüli pikkelyes tőponty volt. Ezek a példányok bizonyosan a helyi szaporulatból valók és ők talán a legharcosabbak, nem számítva a fel-felbukkanó és brutális módon küzdő amurokat.

Az első pár másodpercben tényleg nem tudod, mibe akadtál bele...

Határozott elhúzós kapást produkált az első ponty. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a bevágás pillanatában alig volt érzékelhető a megakasztott hal nagysága. Néhány taktusnyi idő kellett ahhoz, hogy megérezzem, mivel is hozott össze a jósorsom.  És – talán a finomabb felszerelés miatt – a halnak is kellett egy kis idő, mire rájött: Itt küzdeni kell, nincs mese! 4-5 perces fárasztás után merítettem az első bajuszost, amit még öt másik követett aznap. És egy amur.

Legalább 20 percet fárasztott engem

Az amur, ami nem volt ugyan egy óriás a maga 7 kiló körüli tömegével, de nekem vagy 20 perc munkát adott. Nagyon megdolgoztatott engem és a kis szívós waggleres pálcát egyaránt. A megakasztás után szinte ellenállás nélkül jött el a cipőm orráig. Ott aztán megfordult és vagy húsz métert futott el. Legalább háromszor csináltuk ezt még végig, mire merítőbe került ez az ádáz állat.

Jöttek, szépen egymás után

A második nap első két órájában pellettel a horgon horgásztam végig és bár fogtam néhány szép pontyot, ez az időszak inkább a halvesztésekről szólt. Rossz akadás miatt leakadt halak, kihajlott horog (ez nem feltétlen a horgot minősíti, ilyet tud az okozni, ha csak a horoghegy kapaszkodik és a megakasztott hal erős), elszakadt előke. Ebben az időszakban a legtöbb munkát egy 7 kiló körüli tükrös adta, akinek az oldalában akadt meg a horog. Nagyon erősen húzott, nem volt irányítható, 15 percen keresztül izgalomban tartott (azt hittem, hogy bőven 10+-os zsákmányom van). Aztán kiderült.

Húzták a methodos cuccot is szépen

Az utolsó etapra visszatértem a kukorica csalihoz. Egy 8 kiló feletti pikkelyes volt ennek az időszaknak a legnagyobb fogása, néhány másik ponttyal és dévérrel színesítve. Ági mellettem szintén folyamatosan húzta a halat, nagyon jól telt az a délelőtt. Kicsit sikerült kiszabadulni a munka/házfelújítás taposómalmából. Két héten vagyunk túl belőle, de legalább kettő még hátravan. Jó volt ez a kis kitérő.

És még egy dolog. Van valami utánozhatatlan izgalma az úszós módszereknek. Más ezeknek a végszerelékeknek a fizikája, más dolgokra kell figyelni. Nem hazudok talán, ha azt mondom, hogy kicsit nehezebb így horgászni. Mégis varázslatos az úszó beszédes mozgása, a közvetlenebb kapcsolat. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki mélyre merült a feederes vagy a bojlis pecában: ÚSZÓZZATOK!!! Néhanap legalább…