Ez az egész

A Duna elég magas még (jön már lefelé, remélem a korábbi sok eső ezzel az árral elúszik előttünk, mert mennék még párszor, amíg lehet…), úgyhogy valami tó kellett tegnap. Teleraktam a kocsi hátulját és elpöfögtem Törökbálintra. Vasárnap olyan versenyt rendeznek itt, ahol csak a keszegfélék és a kárász számítanak. Jelentkezni már nem tudtam, de tetszett az ötlet. Fogjunk keszeget! Nem akarok nagyon előre szaladni, de ez csak mérsékelten sikerült…

Kiköltöztem

Két feedert vittem magammal, a rövidebbet kihúztam harmincra, a hosszabbat pedig ötven körül. Mindkét pálca könnyű, rugalmas, keszegezni remek, de az errefelé gyakran előforduló kisebb pontyokat is megeszik reggelire. A hosszabb bottal kezdtem, betettem öt kosárnyi kaját alapnak, a hatodik pedig már horoggal ment be, rajta két szem csontival. Egy percen belül egy tenyeres dévér rázta a spiccet, na, gondoltam, ez így nem lesz rossz! Aztán egy órán keresztül nem történt semmi, csak dobáltam a cuccost háromperces ütemre. Volt időm gondolkodni.

Az első

 

Nem tudom, ti hogyan éltétek meg az elmúlt félévet, de nekem elég viszontagságosra sikerült. Baj az nincs, hisz egészséges mindenki a családban (már úgy értem, hogy a vírussal tudottan nem fertőzött), a munkánk megvan, panaszra tehát nincs okunk. Mégis… Március közepe óta az étkezőben dolgozom. Az elején érdekes volt, aztán már nem annyira, de otthon volt mindenki, a lányom és a fiam online tanult, a feleségem pedig tanított. Elvoltunk. Aztán jött a nyár, és már csak én voltam az egyetlen, aki dolgozott, a többiek nyári szüneteltek. Az már nem volt annyira vidám.

A tea és a kukorica fele az enyém volt, a többi a halaké

Szeptemberben újra indult a járvány és az iskola. A gimi és a zeneiskola működik, tehát kettesben maradtam az egyetemista lányommal (ő szinte teljes egészében online csinálja ezt a félévet is) és Stellával, a héthónapos angol szetterrel. Nem mondom, hogy rossz, de nem is jó. Nem erre vagyok szocializálva. Munkanapokon kocogok pár kilométert, bringával járok a legtöbb helyre. Igaz, az Aldinál messzebbre ritkán megyek, az már igazi kaland, ha néhanap eljutok az Auchanig. Ja, és napi 9-10 órát bámulom a két monitort. Néha egész tempósan megy a munka, néha meg szenvedve jutok csak ötről a hatra.

 

Őszi peca

Egy óra semmittevés után letettem a hosszabb botot és kijöttem a harmincas távra. Itt semmilyen alapot nem csináltam, csak elkezdtem pecázni. Az első kis dévér a harmadik dobásra köszönt be, aztán gyorsan jött még kettő. Hurrá! Megérkeztem, ezért jöttünk! Az újabb vendég egy szebb kárász, még mindig tuti. A keszegek kapása kisebb rángatásként volt látható, a kárász már becsülettel meghúzta a spiccet. Na, a következő versenyző kis híján lerántotta a botot a tartóról, aztán a bevágás után a féket is megszólaltatta, szépen pörgött lefelé a tizennyolcas főzsinór. Szerencsére a klipsz előtt sikerült megállítani. Ennyit a keszegfogásról, mert ennek bajusza van, az biztos! Az is lett, bajuszos, kétkilós. Még reménykedtem, hogy csak egy kóbor példányról van szó, de fél órán belül fogtam még két pontyot ugyanarról a helyről. Nem, ez nem keszegezés.

Szép, kicsi

Bajuszos

Elsőként azt gondoltam, hogy még közelebb folytatom, de a partszélben aktív snecik ezt a pecát lehetetlenné tették. A rakóstávra bedobott néhány egykezes gombócra olyan mennyiségben álltak rá, hogy a szerelék nem tudott leérni a fenékre, bármilyen élő csalit elkapkodtak süllyedés közben. Visszatértem hát a harminc körüli távra, de a korábbi helytől jó hét-nyolc méterrel balra és három méterrel beljebb dobtam. Meg is lett az eredmény, a szokásos tenyeres dévérek jövögettek megint. Úgy negyven percig tartott ez az ideális állapot, aztán egy újabb, „mindent vivő” kapással ide is megérkeztek a pontyok. Megérkeztek és vittek mindent. Annyit fogtam, ahányat dobtam. Keszegezés mi? Tizenhármas előkével, tizenhatos horoggal és három pinkivel fogdostam a pontyokat. Meg csontival. Meg gilisztával. Nem mondom, remekül szórakoztam, csak azt nem tudtam megcsinálni, amiért jöttem.

 

Volt még egy fura hozadéka a járvány időszakának. Nem tudom miért, de azt hiszem, kicsit bezárkóztam. Számos dolog, ami korábban része volt az életemnek, ami örömet okozott, hátrébb került. Sokkal kevesebbet olvasok. Nem dolgoztam a blogon, nem írtam a Magyar Horgászba sem. Megvettem a pecás újságokat, ahogy szoktam, de május óta ott van a fiókomban az összes. Olvasatlanul. Nem tudatos döntések ezek. Így alakult. De mostanra eljutottam odáig, hogy mindez zavar.

 

Fordítottam megint a dolgon. Kifordultam jobbra, visszavettem a távolságból hat métert és nekivágtam megint a keszegeknek. Nem tudom, miben reménykedtem, de a forgatókönyv pontosan úgy alakult, ahogy eddig már kétszer. Négy kis dévér után beköszönt az első ponty. Aztán a többi. Mondanom sem kell, azért nem azonnal váltottam megint. Négy ponttyal huzattam meg a háromharmincas pálcát, csak aztán néztem új horgászhely után. Nagyon érdekes akciója van ennek a botnak (MAP Parabolix). Könnyed és rugalmas, szinte a teljes bottest dolgozik. Aztán van egy pont, ahol hirtelen befeszül az egész és olyan merevvé válik, mintha üvegből lenne. Ez önmagában nem szokatlan, hiszen nagy terhelés alatt minden pálca eljut ebbe az állapotba, az unikális ebben az, hogy a rugalmas és a feszes között szinte alig van átmenet. Idő kellett hozzá, hogy megszokjam, de egyre jobban kedvelem.

Vékonyan akadt

Ez is...

 

Miután kiszórakoztam magam a pontyokkal, elővettem a hosszabb botot és újra rápróbáltam az ötvenes távra. Lassan indult a dolog, legalább húsz percig kapás nélkül termeltem be a kaját. Aztán megtört a jég, akarom mondani görbült a spicc. Már nem szaroztak a halak, rögtön ponttyal kezdődött ez a távolság is. Ennyit a keszegezésről.

Az utolsó

 

Nem tudom, hogyan lesz ezután. Az otthoni munka nem lett könnyebb vagy más. Április előtt nem valószínű, hogy visszatérnénk az irodába, vagy az Isten tudja. És amikor visszamegyünk, akkor sem ugyanoda megyünk majd vissza. A csapatnak csak bizonyos százaléka lehet csak bent egyszerre, nem lesz saját asztalod és a hét nagyobbik felében marad a home office. A fene egye ezt az egészet! Kéne több peca, hiányzik a bloggal való matatás és az újságba írt dolgozatok napokig való reszelgetése is. A polcról levettem egy könyvet. És egy posztot is írtam a blogra. Na…