Úristen!

Napmeleg, tikkadt szöcskenyájak. Boglyák hűvöséről szó sincs. Előttem folydogál a Duna. Kevéske vízzel. 150 Budapestnél és apad. Voltak halak, vegyesen. Leányhal, jász, domi. Tenyérnyiek mind. Kicsit megfőtt már a fejem. Hazagondolok. Egyre többet. Aztán egyszer csak…

Bólogat a lenti. Ráemelek. Nem érzek mást, csak a kosarat. Hátrahúzom. Visszaránt. Erőből. Nocsak! Ez nem tenyérnyi. Vigyorgok. Megiramodik megint. Nem vigyorgok, rémüldözöm. Vigyázzunk! Félfinom dunai kombó. 200-as kosár, mindent kibíró pálca. Elöl finomabb csak. 12-es horog, 17-es előke. A kettő között egy arasznyi gumi. Ezt nem rángathatod nagyon. Ha jót akarsz. Én akarok. Leginkább ezt a halat!

Édesgetem. Pumpálom. Finoman. Meg-megindul. Lazítok a féken kicsit. Már egész közel van. A törésnél. Ott megriad. Nem akar feljönni a sekélyre. Igaza van, én sem akarnék. Elszalad, ráhúz a fékre. Cidri van, legalább látni szeretném. El ne menj! Megfordítom. Engedelmes. Már bent állok a vízben. Két bothosszra van. Végre meglátom. Megvillan a napfényben.

Úristen!

Leányhalnak nézem. De mekkora! Most van cidri igazán. Gyönyörű hal. Az óvónéni. Még nem adja. De már nem erővel fut. Körözget csak. Megemelem a botot. Rögtön lerántja a fejét és fordul. Megállítom, fordítok rajta. Még kétszer, ugyanaz. Alátolom a merítőt. Kifordul jobbra. Nem merem erőltetni. A következőre megvan!

Nagyon nagy. Fölötte van a két kilónak. Itt nincs tarkófogás. Ehhez King-Kong keze kellene. Soha nem fogtam még ekkorát. Kifújjuk magunkat. Állok a víz szélén. Ő a hálóban várakozik. Csinálok pár fotót. Nyugodtan tűri, nekem meg reszketnek a térdeim. Még mindig gyönyörű ez a hal!

A merítőfej pont 50 centi

Az én napom készen van. De egy fél órát még ülök a tűző napon. Aztán gurulok haza.