Egynek jó

Nem minden ötletem sül el jól. Most például azt gondoltam, milyen remek lenne lemenni Ráckevére, keszegezni egyet. Le is mentem, keszegeztem, fogtam is. Tulajdonképp szórakoztató volt, de valahogy mégsem az igazi. Milyen az igazi keszegezés? Tempós, ütemes, pörgős. Ha sikerül beállítani magad elé a halakat, s folyamatosan fenn is tartani az érdeklődésüket, egymás után, szinte ütemre foghatod őket. Dobás, szerelékbeállás és fél percen belül már el is iramodik a következő delikvens a csalival. Tízszer, hússzor, százszor. Na, ez most nem volt ilyen.

Mi volt az első hiba? A helyválasztás. A víz előttem kifejezetten mély. Amikor először megmozdulnak a Dunaágon a keszegek, akkor jó ez a hely, de ezen már túl vagyunk néhány héttel. Aztán jó egész nyáron és ősszel. De most nem annyira. Egy sekélyebb, melegebb, kevésbé rétegződött szakasz jobban működött volna. A második hiba? A módszer. Erőszakosan pickerezni akartam, annyira, hogy a bolognai botot a rá való orsót és az úszókat reggel ki is vettem a pakkomból, mondván úgyis rezgőzni akarok. Kár volt. Az előttem lévő halak zöme (mert volt előttem hal, nem is kevés) nem a fenéken, hanem vízközt és egész fent, a jobban felmelegedett rétegekben mozogott. Le-le tudtam csalogatni őket fenékre is, de ott tartani őket folyamatosan nem sikerült, így az ütemes halfogás sem mehetett.

A hely

Végül a hosszabb, 60 centis előke lett a nyerő

Gyönyörű, napos, meleg idő volt, de a víz még igen hideg

A harmadik hiba? A vastag zokni hiánya. A Nap becsülettel végezte a munkáját, csinált is olyan meleget, hogy csodájára járt a Március. A víz azonban még mindig elég hűvös, helyemet pedig a magas vízállás miatt csak úgy tudtam kialakítani, hogy gumicsizmás lábaimat ebben a 7-8 foknál biztos nem melegebb fluidumban tartottam. Hamar kiderült: fázni fogok. Úgy is lett.

Nagy adagokban

Az egyik első

Az egyik legszebb

De mielőtt végleg nekikeserednék, volt azért ebben az elhibázott napban számos érdekes, élvezetes mozzanat. A fogott halfajok sokszínűsége például. Bodorka (egy-kettő már inkább kicsinyítő képző nélkül, simán csak bodor…), kisebb dévér, karika, csapósügér, kölökbalin és egy ezüstkárász is, ami csak a kövezés széléig jött el, ott megfordult és a horgommal együtt távozott. Ha összegyűjtöm a zsákmányt a horgászat végére, egészen impozáns kis kupac jött volna ki belőle (mondjuk úgy 2,5 kilónyi), de az új szabályok ezt már nem teszik lehetővé. Nem tudom, más mit gondol erről a reguláról, én még nem döntöttem róla. Értem az elvet, mely mögötte van, nem is tartom rossznak, mégis ódzkodom rábólintani. Úgy érzem, egy rakás fontosabb dologban kéne először előre lépni, aztán egye fene, jöhet majd ez is…

Átlagos

Csapó!

Pocakos

Maradnak hát az egyes halakról készült fotók, amik egyébként a kívülállók számára igen mókásan készülnek. A gyanútlan arra járó vagy épp egy horgász-kolléga csak annyit lát, hogy a féltenyérnyi bodorkát nem húzom egyből magamhoz, helyette vezetgetem őt jobbra-balra, miközben bőszen kattogtatok. Hülyén nézhetek ki, nem mondom.

Bodorka

Micsoda lapát!

Kölökbalin

Közeledik

Idén először láttam szárcsát, búbos vöcsköt, még egy szürke gém is elrepült előttem, nyakát jellegzetes tartásba görbítve. Szép, tavaszi nap volt, fej felől meleg, láb felől hűvös. Eljöttek a keszegek is, bár nem annyian, amennyire számítottam. Egy szombat délelőttnek jó volt. Sőt, remek!

Kacsa mindenhol van

Szia