Régiek

Ott vannak a legtöbbünk könyvespolcán, vagy már pincéjében, padlásán dobozba zárva, de talán el nem felejtve. Vagy mégis. Ez a horgász-novellázós, nem csak az eredményre fókuszáló, irodalomnak sokszor kevés, újságírásnak már sok típusú műfaj szinte kihalt mára (tisztelet az igen ritka kivételnek). Én sajnálom. Sajnálom, mert a fotó/videó, mellé téve néhány lényegre törő mondat – ami manapság a trend – kevés teret hagy az ember képzeletének. El fog lustulni az agyunk, fantáziátlan médiazombikká leszünk. Bizony. A napokban a pincében jártam, s felhoztam három régi kedvencemet. Ezeket:

Vigh József volt nekem a megtestesült nádi peca. Írogatott ő másról is, de a balatoni nádasokban volt igazán otthon, s én is ezt szerettem tőle a leginkább. Gyerekként úgy nyújtottak élményt, izgalmat az írásai, hogy azt a helyszínt, közeget, amiről írt, nem is ismertem, hisz én a Ráckevei Dunaág nádasait láttam és horgásztam.

Vigh József karakteres volt, néhol nyers is talán. Molnár Aurél kimunkáltabb, kicsit finomkodó némelykor, de nálam ő is bent volt a Top 5-ben. Természetesen Balaton, természetesen nádas. És sok minden más. Sajdik rajzai pedig... Ajánlom mindenkinek! 

Zabos Gézát – gondolom – nem kell bemutatni. Generációk nevelkedtek az írásain. A tudás, a tapasztalat és a stílus szerencsés keveréke volt ő. Számos dologban abszolút megelőzte korát. Győzködte az olvasókat az egy horog használatáról, hirdette a mértékletességet (catch & release, ha úgy tetszik csak másképp, más gyökerekkel). Jó lenne ma is egy-két ilyen figura.