Mélypont

 

Vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, minden összeesküdött ellene, valami mély gödör aljára került, amikor legszívesebben üvöltene. Kb. ez volt a helyzet velem ma reggel, úgy negyed tíz körül…

Ülök a Duna partján és ázom. Úgy egy órája. Esőruha nincs nálam (az időjós oldalak mára nem mondtak csapadékot, nyilván igazuk is van, én látom rosszul…), pulcsim, mint a szivacs szívja magába a nedvességet. Sapkámról dagadt cseppek hullanak alá, alattam a szék – akárcsak rajta a s..ggem – csurom víz. Az elmúlt napok nem az enyémek voltak. Apukám egészsége eléggé meggyengült, bent a munkahelyemen – hogy mondjam finoman? – nem telnek feszültségtől mentesen a napok, a kocsim két hét és egy valag pénz elköltése után sem működik. Most meg ez. Szakad. Elegem van.

A botok előttem békésen pihennek, csak akkor bólintanak egy-egy rövidet, amikor a kosár odébb gördül kicsit a fenéken. Két „buzerátor” van bevetve, rajtuk évtizedes nyeletős orsók. 0,22-es főzsinórt használok, az egyik végszerelék egy egyszerű, rövid gubancgátlós cucc, a 12-es horog 80 centis, vékony fonott zsinórból kötött előkén fityeg. A másik motyó új (nekem…). Lacinál láttam, de mások is dicsérték azt a megoldást, amikor egy rövid erőgumi betétet kötnek a horogelőke elé. Most kipróbálom. A botok a nagy kosarak miatt nagyon kemények, a keszegek viszont kedvelik a kisebb horgokat, a vékonyabb monofil előkét. Jól jöhet hát ez a rugalmas megoldás. A horog ezen hosszabb szárú 14-es, az előke 0,15-ös monofil.

Minden kész

Az erőgumis

Sima gubancgátlós 

Szorgosan dobálom befelé a kaját, minden 7-8 percben újradobom a kosarakat. Esik. Még mindig. Velem szemben egy kis folton megnyílnak a felhők, mintha a Napot is látnám a kis „ablakon”. Fázom. Most, hogy az eső kicsit alábbhagyott, helyette fel-feltámad a szél. Egyre ritkábbak a cseppek, aztán elmaradnak végre teljesen. Alighogy az eső befejezte, a bal oldali botom spicce a víznek csavarodik, olyan hevesen ránt bele valami, hogy a fék is megszólal egy pillanatra. Megemelem a botot, rúg még egyet, aztán már csak a kosár küzd a sodrással. Elment.

Tolja...

Az iménti kapás adrenalinjával fűtve csalizok és dobok újra. Nem kell sokáig várnom, hisz szinte a kosár feneket érésével egy időben szalad el vele valami, újabb brutális kapást okozva. Márna. Még nem látom, de ilyen vehemenciával csak ők küzdenek az első métereken. A fárasztás közben egészen elcsodálkozom ezen a brutális feederen. Nehéz, erős mint a bivaly, mégis rugalmasnak érezni, nem egy paradicsomkaró, van benne élet. Nemcsak egy márna alatt, egy húszdekás paduc ideges futását is érezni, élvezni lehet vele. Közben elém ért a márna, másfél-kétkilós, hibátlan példány. Merítem, fotózom, elbúcsúzom tőle.

Bajusz

A következő néhány perc a paducoké. Három köszön be, sűrűn egymás után. Mindhárom a jobboldali (erőgumis, monofil előkés) cuccon. Féltem, hogy az erős botokkal tépkedni fogom a 0,15-ös monot, de nem történik ilyen. A hosszú szárú, vékony Owner remekül akad (köszönet érte Jánosnak, aki nemcsak felhívta rá a figyelmemet, de rögtön a kezembe is nyomott belőle két zacsival), az erőgumi végén lévő bog pedig – egyelőre – bírja a gyűrődést. Eddig nem is figyeltem, de most meglepődve veszem tudomásul: verőfényes napsütés vesz körül, sehol egy felhő, körülöttem száradni kezdenek a kövek. A s..ggem még mindig csurom víz…

Pihenő. 15 perc is eltelt kapás nélkül, a csapat továbbállt. A dolgomat teszem tovább rendesen, ütemesen dobom a kaját a kosarakkal. Azokkal a kosarakkal, amik egy magyar vállalkozás termékei és amelyek megjelentek már az angol piacon is, természetesen egy helyi márka neve alatt. Ott árulnak egyébként 7 unciásat is ebből a fajtából, pedig nekik nincs is Dunájuk, hová használják ezeket a brutális kosarakat? Nálam most 5 unciás darabok vannak fent, mert ezek állnak meg stabilan előttem. Ha kisebb méretű (más típusú) kosarakat tennék fel, elég lenne talán a 100 grammos is, de inkább használok nagyobb tömegűeket, ha azokba több kaja fér. A halak meghálálják.

Megint márna, ezúttal igen darabos. Nagyon elszántan küzd, harmadszor ugrik meg a partszélből, s húz le egyvégtében vagy 10-12 méter zsinórt megint. Egyszer már sikerült felhúznom, úgyhogy láttam is, de a vízben nagyon becsapós, akkor látom majd igazából mekkora, ha a merítőben lesz a vitéz. Uhhh, szép! És tényleg, 5 deka híján 3 kiló. Őt már nem tudom egy kézzel stabilan megfogni, szélesebb a tarkója. Néhány fotó, aztán egy ideig pátyolgatni kell a szélvízben, mire magához tér és elúszik. Apád, anyád, ilyesmi…

Darabos

Paducroham, márnákkal fűszerezve, másfél órában. Ez következik. Ebben a második etapban összesen kilenc vésettajkú érkezik. Nyolc jön a monofil előkés cuccra, egy pedig a fonottra. Ez utóbbira – a fonott előkés motyóra – jön még három márna, hasonlóan 1,5-2 kilós példányok, talán csak egyikük kisebb ennél, ő viszont gyönyörű, sötétbarnás színezetű. Az erőgumis, monofil előkés végszerelék ad két márnát is, pontosabban csak adna. Az első bajszossal elég sokáig elhuzakodunk, végül a partszélben egyszerűen elengedi a horog. Nem akadt jól, ilyen sajnos van. A másik márna sokkal vehemensebb, a megakasztás után rögtön vagy 10 méter zsinórt húz le az orsóról, a küzdelem elég távol zajlik. Aztán az egyik megiramodásnál szakad a cucc. Egész pontosan az erőgumit vágja el a vékony monofil zsinór (nem forgóval van toldva, hanem közvetlenül van összekötve a kétféle anyag). Nocsak, úgy látszik ezen még fejleszteni kell kicsit…

Kitelt az időm. Az eső elállta óta három óra telt el. Rádobok még egy fél órát, de halat már nem érintek, kapásom sincs. Elmentek, végleg. Háromfős család ül tőlem lejjebb, úgy 25 méterre. Apa és fia is horgásznak, de ők sem kapkodják a botokat. Pakolni kezdek.

Eszembe jut az a pillanat, reggel, úgy negyed tíz körül. Jobban vagyok, bár a hátsóm még vizes :)