Megint

A délutáni nap a hátam mögül süt, az úszó sárga-narancs antennája szinte világít a bal oldali nádöböl szélén. Várunk. Tőlem balra, a meder szélén egy idős pecás üldögél a csónakjában, én meg itt a nád előtt Gáboréban.

Szomszédom a meder felől

Volt idő, amikor az egész nyár a nádi pecáról szólt, a tilalom végétől szeptemberig folyamatosan ott voltam az RSD-n. Csónakom volt a tanyán, sokat horgásztam a nádnál, sok halat is fogtam, még írogattam is róla a Haldorádón akkoriban. Egészen más idők járnak manapság. Két éve, ugyanígy augusztusban ültem utoljára ladikban. Elég gáz. De most itt vagyok, a délutáni napfény, a tükörvíz és a nagyritkán megrezzenő nádszálak visszahoztak valamit a régi hangulatból.

Ilyen vörösök...

A nádas él előttem, túrásnyomok, finom mozgások mindenütt, de a kép csalóka. Tegnap Gáborral megteszteltük kicsit a hasonlóan élénk öblöket. A nehéz nádi cuccon csak kisebb beleúszások, s csupán egy-egy szép kapás volt, sajnos eredmény nélkül. Aztán Gábor finom cuccra váltott, s láss csodát, az egy szem konzervkukoricára, apró horogra, kisebb úszóra egymás után jöttek szép dévérek és borzasztó méretű vörösszárnyúak. Főleg ez utóbbiak elképesztően gyönyörűek: vaskosak, aranyszínűek és ahogy a nevük is mondja, szép, piros uszonyaik vannak. Kevés helyen lehet ilyen bitang vörösöket fogni, mint itt.

...és ilyen dévérek laknak

Én most nem rájuk várok, pontyot szeretnék fogni. 3,60-as, erős pontyozó bot (igazából csukázó, 3,25 librás, de pontyozónak ugyanúgy kiváló), erős orsó, fonott zsinór. Önsúlyos úszó, amit 1-1,5 grammal túlsúlyoztam. A szerelék faék egyszerűségű, csomó csak a horogkötés van rajta, az egyben elhelyezett ólomsúlyt apró gumival ütköztetem meg. Jó adapter (karabineres forgó) kell az úszóhoz, hogy könnyen csússzon a vastag fonott madzagon. Tíz éve is ugyanígy csináltam, behunyt szemmel megkötök már egy ilyet. Ha jobban belegondolok, volt is rá példa (nem behunyt szemmel, de éjszaka, lámpa nélkül…).

Egyszerű, mint a faék

Nagyon fontos, hova teszi az ember az úszót. Akaratlanul is a nádöböl legtávolabbi, legmélyebb részét keressük, oda szeretnénk eljuttatni a két legfontosabb kukoricaszemet, de igazából nem ez a lényeg. Azokat a helyeket kell keresni, ahol a pontyok „ösvényei” vannak. Nem mindig van mód arra, hogy egy helyen kifigyeljük a halak mozgását, ehhez idő kell. De ha van belőle elég, vagy szerencsések vagyunk, beleshetünk a hétköznapjaikba. A bajuszosok minden tisztást, öblöt meghatározott útvonalakon kereszteznek vagy járnak be. El-el térnek ettől, elcsábulnak egy-egy finom falatért, de sokkal nagyobb esélyünk van a kapásra, ha az orruk elé tesszük a csalit, mintha akár csak egy kicsit is arrébb. Ilyen lusták a drágáim…

Azt a csücsköt, ahol az úszóm várakozik, már vagy háromszor megcibálta valami. Végigverte a nádszálakat oda és vissza. A pedző ott áll, épp a hal útvonalában, csak úgy nem veszi észre, ha kikerüli. Nem fogja. Várom a kapást, százszor lejátszom fejben, hogyan fog lezajlani, mégis mindig meglep, amikor megtörténik. A legszebben csinálja, ahogy azt leginkább szeretem. Az úszó négy-öt centit megemelkedik, kicsit megdől, aztán srégen elmerül. Bevágok.

A nádcsücsök szinte felrobban. A hal nem nagy, ha az lenne, nem tudnám az első pillanattól egy helyben megtartani. A bevágáskor a tettes indulna toronyiránt, tőlem el, a húzással épp ellenkező irányba. Mivel nem tud, nem elég erős, egy helyben ver, forgolódik. Rövid tusa után elkezdem magam felé húzni. Jön, de közben jobbra is, balra is kitör. A víz nagyjából egyhúsz, de végig a felszínen, annak közelében tudom tartani. Többször is látom, két-három kiló közötti pikkelyes ponty. Jobbra, a nádöböl széle mentén vonszolom kifelé, megint fordul egyet a tetőn, s hirtelen felvágódik az úszó, fütyülve húz el a fejem fölött. Lemaradt.

Jobbról

A fárasztás verte hullámok lassan ülnek el, a nádcsücsök szálai alaposan összekuszálva. A távozó hal mérges zörgései még a nádsziget végéről is idehallanak, aztán áldozatom kifut a nádból, ki tudja hol áll meg. A fenébe! Fújtatok kicsit, aztán felmérem a kárt. Az összeborzolódott felszerelést is rendbe teszem. A balra nyíló nádöblöt, amit kicsit átrendeztünk a ponttyal, hanyagolom egy időre, a felszerelést a jobboldali nyiladék mélyére teszem vissza. Ott is látni véltem egy vonalat, ahol a túrásnyomok rendszeresek, mögötte hátul pedig több nádmozgást is láttam korábban. Hátha.

Közben a nádban

Elücsörgök még vagy egy órát, de újabb jelentkező nem akad. Lassan lemegy a Nap mögöttem, s ilyenkor augusztusban ez már harapós, hűvös estét jelent. A fényváltás előtt még aktív nádlakók szinte varázsütésre elhallgatnak, megszűnik előttem minden mozgás. Maradnék még, de felesleges. Ez mára ennyi volt. A szabadságomból még egy hét hátravan, jövök még talán. Jó volt ez a kis múltidézés, jó volt kicsit megint a nádas előtt ülni, jó volt egy kicsit civakodni egy ponttyal, még ha nem is volt óriás. Jó volt. Jövök még. Biztos.

Esteledik

Kikötő