Szombat reggel

Az utóbbi időben úgy alakult, hogy szombat délelőttönként megyek horgászni. Akkor is, ha esik, akkor is, ha árad a Duna. Olyankor van időm. Van azért a dolognak előnye: Rengeteg dunai napfelkeltét látok. Tegnap a halak gondoskodtak róla, hogy jól megfigyelhessem az égboltra felhúzódzkodó Napot, hét óra is elmúlt, mire az első kapást jelezte a spicc.

Dévérek jöttek először, nem kevesen. Komolyabb csapat úszhatott be elém, másfél órán keresztül folyamatosan fogtam őket. Épp olyan sűrűn cibálták a spicceket, hogy még kényelmesen lehetett két bottal horgászni. Tényleg, ezek tök aranyosan megvárták, amíg az egyiken partig hozom a halat, lefotózom, visszaengedem, újracsalizok, bedobok. Aztán húzták a másikat. A gyakori dobások arra is kiválóan alkalmasak voltak, hogy rendes alapot csináljak a peca hátralévő részére.

Imádom a nagy, dunai dévéreket. Minden évben fogok belőlük gyönyörű, bronzos, két kilót meghaladó tömegű példányokat. Igazán hatalmas, három kiló feletti, nyálkás, lapos óriásokhoz még nem volt szerencsém, de ami késik, ugye… Nos, ezek a halak nem voltak ekkorák, kiló körüli, ezüstös dévérek foglalkoztattak. Sebaj.

Az elmúlt években szinte kizárólag édes etetőkajával feedereztem a Dunán. Nem volt ez tudatos, inkább csak így alakult. Az általam használt, elég egyszerű recept adott annyi sikert, hogy nem éreztem szükségét a változtatásnak. Idén nyár vége óta mégis bele-bele próbáltam a sajtos aromájú kajákba. Tetszik, hozott halat szépen. Tegnap is sajtost kevertem, és vittem magammal sajtot a horogra is. Elég bizarr fajtát sikerült választanom. Fűszeres cheddar, ez még rendben lenne, de osztrákok gyártják. Ezért a csomagoláson a Union Jack virít és német szöveg. Tényleg fura. Nekem nagyon bejött. Márnát nem fogtam vele, de hétpofára zabáltam.

Hogy mit evett a márna? Hát csontit. A két végszereléken különböző méretű horgok, különböző vastagságú előkezsinórok voltak. Ez a zsinórkérdés külön megér egy misét. Ha biztosra akarsz menni, vékony fonott előkét kötsz. Ez – a legtöbbször – kibírja a márna kedvenc szokását, amikor lefúrja a fejét a talajra és a madzagot hozzádörzsöli valami kőhöz, egyébhez. Igen ám, de a fonottat nem mindig kedvelik a halak. Van, hogy nem zavarja őket, máskor azonban igen és nem hajlandók felvenni a fonott előkén kínált csalit. Rendben, kötök monofilt, de azzal elég sokszor vesztek halat. Ezért nem használok mono zsinórból 0,17-esnél vékonyabbat. A tegnapi győztes párosítás: 14-es Gamakatsu F314 horog, 80 centinyi 0,19-es monofil zsinóron. Erre a tűre három csonti fér kényelmesen. A nagyobb horgot, komolyabb csonticsokorral inkább az apró szilvák és jászok kedvelték.

Hát ezt meg kell mutassam! Ötödik éve, hogy elég sokat horgászom a Dunán, de eddig még soha nem történt meg velem. A múlt hét végén már majdnem, de akkor egy rendőrmotorosból csak odakiáltottak nekem, hogy aszondja: „Rendelkezik horgászengedéllyel?” „Rendelkezem.” szóltam vissza mosolyogva, annyira tetszett a helyzet. Egyébként tényleg rendelkeztem. Tegnap aztán megtörtént. Két halőr csúsztatta ki a csónakját nem messze tőlem, aztán ellenőriztek. Remélem a következőre nem kell öt évet várnom.

Szóval jött márna, összesen hat, mire 11 órakor befejeztem a pecát. A dévérroham után elcsendesedett előttem a víz, legalább fél óra pauza következett. Aztán elemi erővel jelentkezett az első bajuszos. Ő volt a legnagyobb, súlya meghaladta a 3 kilót. A többiek kisebbek voltak, de szerencsére nem annyira, mint az elmúlt hetekben gyakran fogott növendék márnák. 1,5-2 kilós, egészséges halak jöttek (a dévérek némelyikén valamilyen parazita okozta vérző sebek voltak láthatók). A márnák közti hosszabb-rövidebb időt kis szilvák és jászok töltötték ki. Egyikük-másikuk megcibálta a spiccet, de a többségtől csak arra tellett, hogy apró remegésekkel jelezzék érkezésüket.

Jó peca volt. Legyen hosszú az őszünk és legyen sok-sok ilyen jó pecánk. Vagy még jobb…