Évem
Mióta ezt a blogot művelgetem – lassan három éve –
mindig csinálok egy kis képtárat az adott év néhány fotójával. Így december
tájékán, bár a pecabotok még nem pihennek, egyre többször lapozgatom végig az
év képeit. Könnyű nekem, mert én már tudom a sztorit. De megmutatom szívesen
nektek is:
Az év első pecái Ráckevén estek meg, volt ami
pickerrel, volt, ami bolognaival. Évek óta ezekkel a horgászatokkal indítom az
évet, kiegészítve néhány, a Csőhídi-pályán elkövetett halfogó akcióval. Ez
utóbbira idén már nem került sor, köszönet érte mindenkinek, akit illet!
Finoman esznek a halak, finom cuccal, sokszor csak kistestű példányokat fogok.
De nem baj, jó az.
Ne menjünk el szó nélkül a fenti kép mellett sem.
Ez egy 4 grammos úszó, amit a bolognain használok tavasszal. Leszámítva a nyári
nádi pontyozós pecákat (ha vannak egyáltalán) és nagyritkán a kockatavi pellet
waggleres próbálkozásaimat, csak ilyenkor úszózom. Na jó, néhanap snecizek
is, vagy a nádszélen pecázom, bodorkára, vörösszárnyúra vagy dévérekre. Mégis,
az idő legnagyobb részében feederezem, esetleg pergetek. Kevés időt töltök az
úszós pecával. Ugyanez a tendencia mindenhol. A feederezés átvette a
főszerepet, a fiatalabb generációknál talán az UL pergetés van hasonlóan
kiemelt helyen. Az úszós peca sötét időket él meg. Remélem, ez nem marad így,
remélem, hogy a horgászcikk gyártók újra felfedezik majd és üzletet csinálnak
belőle megint. Mert úgyis az viszi előre a pecát.
A tavasz hozott még egy ötletet magával. A fejembe
vettem, hogy szeretnék jászt és domit fogni pergetve a Dunán. Nem ördöngösség
az, sokaknak sikerült már. Nos, nekem egylőre nem, bár talán két alkalommal
próbáltam csupán. Kis wobblerekkel és apró támolygókkal dobáltam rájuk. Horgásztam olyan helyen, ahol az ilyen pecát sokan művelik, sajnos
azonban lemaradtam a szép fogásokról. Mindössze két napot, de annyi elég az
eredménytelenséghez. És horgásztam olyan helyen is, amit jónak gondoltam. Nem
volt az… Jövőre biztos megint megpróbálom, nagyon érdekel ez a fajta peca.
A Dunán idén vitathatatlanul a paduc volt az év
hala. A legtöbbször ő akadt horogra, bizonyos helyeken, bizonyos időszakokban elképesztően
nagy számban. A leggyakrabban húzós vízű helyeken horgászom, nem meglepő hát,
ha találkozunk. 2016-ban viszont kevesebb jásszal, kevesebb dévérrel
hozott össze a jósorsom, akik helyét simán betöltötte a paduc. Nem tudom mekkorára nő, de az
idén fogtam három, 50 centit meghaladó hosszúságú példányt. Az úsztató
pecások leggyakoribb zsákmánya is ő. Apropó úsztatás: Egyik tervem volt az idei
évre, hogy megpróbálok én is úsztatni a Dunán, esetleg próbaképp az Ipolyon.
Elmaradt a dolog, de el nem felejtettem. 2017 remek év lehet erre…
Menjünk kicsit máshova. Egy methodos verseny
reggelén lőttem ezt a fotót. A taligán rajta van minden, ami a következő 8
órára (6 óra peca, majd’ 2 óra előkészület) szükséges. Elég kompakt cucc,
legnagyobb része a láda, de vannak rajta edények a kaja keverésére, felszerelt
botok, szákfejek és haltartó, vendégváró szék, esőruha, etetőanyag, egy
rakás horogravaló, még egy üveg tea is felfért a tetejére. Erre a versenyre már
úgy megyek, hogy pontosan tudom, mi kell, mégis úgy nézek ki, mint a péceli
hetivásár.
Pedig a képen ott van (majdnem) minden, ami a
method feederezésben fontos. A pontosság kedvéért egy 8 mm-es, lebegő
minibojli, ami csak maga emelkedik fel, de a 10-es szakállnélküli horgot már
nem emeli meg. Persze ez az egész egy kis etetőanyag-kupac tetején virít, amit
egy lapos method kosárral juttatok a célterületre. A csalibojliból finom aroma
szivárog. Elképesztően eredményes a módszer a sűrűn telepített tavakon, az
angolok még márnára is előszeretettel használják. Igaz, folyóik többsége meg
sem közelíti a Duna méreteit, a kisebb hozamú vízfolyásokban talán jobban is
érvényesül a kis adag, minőségi kaja. Nem tudom, egyszer ki kéne próbálnom.
Az idén a Duna is tovább tanított engem horgászni.
Érdekes volt például, amit az etetőanyagokról mutatott nekem. A korábbi években
kizárólag édes kajával feedereztem a folyón. Idén, főleg a nyár végi és őszi
időszakban sokat használtam a sajtos aromájú kajákat, nem kevesebb eredménnyel.
Egyre inkább azt kezdem érezni, hogy az etetőanyag egyéb tulajdonságai (a
szemcsemérete, a felszálló részek aránya, az, hogy mennyire füstöl, az íz, nem
az aroma, a bontás módja, sebessége, a darabosabb alkotórészek, az élőanyag
stb.) talán fontosabbak, mint az, ami nekem először feltűnik belőle: édes vagy
sajtos. Sőt, ez biztosan így van.
Idén is, ahogy a korábbi években, leginkább a
márnákat kerestem és elég gyakran találtam is. Márnát fogni nem nehéz a Dunán,
beleakadni néhány bajuszosba nem egyetemi tantárgy. Egyenletesen, megbízhatóan
fogni őket, főleg a 2016-os, meglehetősen hektikus vízjárás mellett, nos az már
nehezebb ügy. Nem is mindig sikerült. Sebaj, nem gondolom, hogy rosszul
teljesítettem volna. Betlis pecák voltak azért, de csupán három az idén. A kora
tavasz és a november vége már trükkös, néha belefut az ember. Közel negyven
másik dunai peca zárult több-kevesebb eredménnyel, legyen elég ennyi.
Ezt a képet mindenképp meg akartam mutatni! A
fájdalmasan korán elment Szilárd barátunk emlékére idén már másodszor került
megrendezésre egy emlékverseny a „közeli” Ölbőn. A verseny előtti napon került
horogra ez a ponty. Kipy (a fotón félmeztelen látható dalia) volt az elejtője,
mellette, az ő árnyékában sütkérezik Polyák Csabi, akinek szintén volt szerepe
a fogásban. Az ő karja helyettesítette az otthon maradt száknyelet. A
fotóriporter szerepét KZs alakítja, valami speckó halszemoptikára volt
rákattanva éppen. Az egész jelenetre ez a vidámság volt jellemző. Méltó emlék
egy vidám cimborának. Ja, itt van a kép KZs optikáján keresztül is:
Miközben pecázik az ember, sok szépség veszi körül.
A kis kócsagon és a kacsákon kívül bekerültek az idei albumba gólyák is és egy
csuszka (vele a Duna ugyanazon részén találkozom mindig). A fenti két képet egy
telepített tó partján lőttem, de a madarak megfigyelésére talán a Tisza-tó az
ideális hely. Igaz, nehéz a szárnyasokhoz közel kerülni, az én apparátusom és
tudásom kevés jó fotókat csinálni ott. Sebaj, ha fényképet nem is csinálok
minden madárról, egyre többet ismerek fel és ismerek meg közülük.
Ez a fénykép azon az egyetlen augusztusi reggelen
készült, amikor idén csónakkal indultam a mártoni nádasokba. Szemben a Nap kel
fel éppen, az előtérben Laci evez szokott helyére. Előttem még párszáz méternyi
evezés áll, a Kereknádba igyekszem a meder túloldalán. Pár éve tavasztól ősz
elejéig jártam a környéket. Sokat horgásztam és sokat is fogtam a nádban. Mára
a Duna vette át a főszerepet, az RSD csupán ezüstérmes lett az általam
látogatott vizek közül. De ma is olyan, mintha hazajárnék.
A végére egy szép leányhalat tartogattam. Több
helyen is találkoztam velük idén, tavasszal inkább kisebbeket fogtam, az ősz
hozta az ilyen remek példányokat. A kisebbek némelyikét (szégyellem is) fel sem
ismertem, jászként engedtem vissza őket. Csak később, a fotókat nézve jöttem rá,
hogy mit fogtam aznap. Bocs… A darabosabb leányhalak már egyedi színezetük,
formájuk, tapintásuk alapján is egyből felismerhetők. A leánykoncér az egyik
olyan szépség, mely a szó szoros értelmében is megszínesíti a dunai pecát.
Kívánom jövőre mindenkinek. No meg azt is, hogy mindenki illő módon búcsúzzon tőle, ne kerüljön szákba, tepsibe.
Sok mindenről nem írtam fent, ami idén történt a
pecák során, de ízelítőnek talán ennyi is elég. Remek év volt a 2016-os. Talán
nem annyira eredményes, mint néhány korábbi, de ez is egy lépés volt előre. A
világ körülöttünk nem jó irányba lépdel, de a horgászatban előre jutni mindannyiunknak
hasznára válik. Bízom benne, hogy hasonlóan élvezetes és tanulságos volt a ti
évetek is.
A 2016-os képtárat itt találjátok: 2016
Ezt az írást nem egyszer fogom csak elolvasni! Többet ér mint egy éves horgászújság előfizetés. Már nem az ár, hanem a mondanivaló tekintetében! Ezért vagyok blogolvasó elsősorban! Köszönöm!
VálaszTörlésJa és "bulldog" névnapot!
;))
Nagyon köszönöm! :-)
VálaszTörlés