Szolgálati közlemény


Kedves Mindenki!

Több mint három éve írogatom ezt a blogot. Aki rendszeresen idelátogat (elég perverz szokás, de most nem erről van szó...) megtapasztalhatta, hogy minden hónapban posztolok valamit, hol kevesebbet, hol többet. Nos, a következő két (esetleg három) hónapban ez valószínűleg nem így lesz. Egy-egy poszt éppen megtörténhet ez idő alatt is, de inkább nem, mint igen. Semmi gáz, a peca és az exhibicionizmus iránti lelkesedésem töretlen. Elköltözünk.

Majd' húsz éve lakunk egy panellakásban. Sokszor felmerült már, hogy el kéne költöznünk, de ennyi év után csak most jött össze a dolog. Vettünk egy házat. Nemsokára megyünk. A lakás már alakul, elvitték a folyosói szekrényt, az étkezőből az asztalt és a székeket. Most még csak szelektálunk, de hamarosan a pakolás is elkezdődik. Dobozok, zsákok, kupi. A házban van néhány átalakítási munka, a megérkezésünk után nem kényelembe helyezzük magunkat, hanem dolgozni kezdünk. Ez eltart majd egy pár hétig. Hogy mikor lesznek meg a blogolás feltételei (kicsomagolt horgászcuccok, internetkapcsolat, ilyesmik), még nem tudom pontosan. Igyekezni fogok.

Ez az egész tök jó dolog, megváltoztatja az életünket. Örülünk neki. Találkozunk júliusban (vagy augusztusban, ha szarul alakulnak a dolgok). Addig is: Jó pecát mindenkinek!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések