A tanyán 3.
Képek és néhány mondat az év első methodos pecájáról. Családi
kirándulás volt, a párommal és a két gyerekkel együtt. Két bottal
horgásztunk – eggyel-eggyel éppen az, aki a parton volt. Leginkább a fiam és én…
A Verba tanya pontyai még nem igazán mozdultak meg.
Szombaton elvétve már látni lehetett néhány pontyfogást, de messze még a nyári „tempó”.
Csütörtökön érkeztünk, aznap a partra sem volt érdemes kimenni. Orkán erejű
szél, hideg. A két tavon összesen egy pecás dacolt az elemekkel. Pénteken sem
változott sokat a helyzet, bár úgy három órát fújattuk magunkat a széllel mi is.
Kárászokat és compókat fogtunk. A szombat viszonylagos szélcsenddel és
napsütéssel fogadott minket. Sokan voltak a horgászok is, így kerestünk egy
olyan helyet, ahol a többiektől viszonylag békében horgászhattunk. A kis tó
hátsó végén találtunk csak ilyet. Sok kárásszal és két ponttyal zártuk a parton
töltött néhány órát. És akkor néhány kép:
Először egy kérés. Vagy jó tanács. A képen látható
instrumentumok egy telepített tavi pecához elengedhetetlenek. Nem kell sok, de
ennyi mindenképp. A horogszabadító matrac a Verba tanyán kötelező, ha valakinek
nincs, az a halőrházban bérelhet egyet. Más helyre, ahol nincs lehetőség
bérelni, oda vigyünk. Nem kell nagy, nem kell drága, nem kell feltétlen
pontybölcső, vagy ilyenek, csupán egy párnázott felület. De az igen. Ha már
matrac, készítsünk mellé egy edényben vizet. Ha halat teszünk a matracra,
előtte locsoljunk rá egy keveset. Ennyi az egész. A harmadik dolog a megfelelő
merítő. Férjen bele a hal, lehetőleg legyen olyan anyagú, amibe a ponty
bognártüskéje nem akad bele állandóan. És ami a legfontosabb: használjuk! A mai
napig látok zsinórral partra húzott, földön pattogtatott, porban panírozott
halakat. Adjuk meg nekik azt a minimális figyelmet, amivel a komoly fizikai
sérülések legnagyobb része megelőzhető.
A fenti kép még egy korábbi pecáról származik, de a
method egyik sajátossága, az intenzív kapás látszik rajta. Zsákmányunk a jól megválasztott etetőanyag felhőjéből hörpölget, a rövid előke
miatt a horog a csalival együtt ebben az illatos felhőben mozog. A
horog sokszor akkor is bekerül a hal szájába, ha nem kifejezetten a
horogcsalit vette célba. Az apró horoggal a szájában odébbmozduló zsákmány
megriad/megiramodik, amint megérzi a tű szúrását. Ez a parton ilyen határozott
kapás formájában mutatkozik. A legtöbbször.
Telepített tavon mindig egy bottal horgászom. Nem
csak versenyen, hobbipecán is. Gyakran előfordul, hogy a két boton egyszerre van kapás, én pedig nem vagyok
váltókezelő, vagy mi, hogy az ilyen helyzeteket rutinból oldjam meg. Ráadásul
úgy tapasztalom, hogy nem fogok lényegesen kevesebbet, mint azok, akik két
bottal nyomják. Sőt. Ha mégis két feederrel akarunk horgászni, célszerű olyan
első bottartó fejet választani, ami megakadályozza, hogy az intenzív kapás
során botunk a vízben kössön ki. Nem pont olyat, mint a képen van. Én szeretem,
de csak akkor jó, ha ott vagyunk a bot mellett.
Ennek a pecának – számomra – egyik legfontosabb
célja volt, hogy végre élesben is kipróbáljam azt a bot-orsó kombót, amit a
távoli tavi feederes pecára raktam össze és hetek óta csak nézegettem, mert a
partra még nem volt alkalmam kivinni. Az orsó már régen megvan, de a bot új.
Egy Shimano BeastMaster Heavy feedert cseréltem le vele. A BeastMaster egy
remek bot, ám kicsit nehéz (ezzel még együtt tudtam élni) és a távoli dobásokhoz
egy kicsit túl rugalmas. Egy szigorúbb karakterisztikájú és könnyebb botot
kerestem hát. Sokáig szemeztem a Preston Innovations egyik erősebb Dutch
Masterével, de végül, ha csak hajszállal is, de győzött a Shimano Super
Ultegra. Az első peca tapasztalatai azt mondatják velem, nem hoztam rossz
döntést. (Köszi, Csabi!) A célul kitűzött 80+ méteres táv egy 60-80 grammos
method kosárral megdobható vele, erőtartalékai komolyak, mégsem érzem egy merev
paradicsomkarónak a botot. Érzékenyen jelez, fárasztási tulajdonságai is
ígéretesek, bár komolyabb ellenfele most még nem akadt.
Szombaton kifejezetten szép időben horgászhattunk,
leginkább a fiammal, a lányok csak rövid időre jöttek ki hozzánk. Elképesztő
felhő-formák szórakoztattak egész idő alatt, de mindig volt annyi napsütés is,
hogy a kellemes érzés megmaradjon. A fákon jobbára még csak rügyek, néhány hét
kell, hogy minden zöldbe borulhasson.
A legjobb eredményeket ez a fura párosítás adta. Az
etetőanyag adott volt – ezt az egyet vittem csak magammal – a horogcsaliból
pedig elég sokat kipróbáltam, mire ehhez eljutottam. A method esetében az a
tapasztalatom, hogy az etetőanyag szerepe kulcsfontosságú, a fogási
eredményeket alapvetően az határozza meg. Most mégis látványos volt a különbség
amit a horogcsali cserélgetése okozott. A nyáron remekül működő horogravalókkal
is lehetett halat (aznap szinte csak kárászt) fogni, ám ez a lágyabb állagú és
a horgász orrának kevéssé kedves Marukyu kétannyi halat adott, mint bármelyik
másik. Nem mellesleg két pontyot is.
Az egyik bajuszos a kettő közül. Szerencsém volt,
mindkét pontyot a fiam akasztotta, ő is fárasztotta, minden segítség nélkül.
Örültem, mert neki szüksége van a sikerélményre ahhoz, hogy az érdeklődés
megmaradjon benne a peca iránt. Mókás volt látni, ahogy pár perc elteltével már
minden mással foglalkozott, csak a horgászattal nem. Aztán a kárászok fogása
egy kicsit visszaterelte a figyelmét a peca felé, de idővel már az is kevés
volt. Aztán az első ponty megakasztása komoly adrenalin-löketet adott,
főleg azért, mert egy elég hosszú fárasztás végén, a merítés előtt maradt le a
hal. Volt mérgelődés, de volt utána figyelem is. A második ponty már eljött a merítőig,
s ezzel helyre is állt a világ rendje.
Az én játszótársaim a kárászok maradtak. Sebaj.
Nos, ők sokszor nem tudták előadni a fentebb leírt intenzív kapást, sokat
bökdösték a kosarat, mire valamelyikük elszánta magát. Akkor is inkább csak
finom pöcögtetés formájában adták tudtomra, ideje bevágni. Bezzeg a compók még
az előző nap! Olyan húzós, botgörbítős kapásokat csináltak, hogy bármelyik
pontynak becsületére vált volna!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése