Lazán

Lehetne a bejegyzés címe az is, hogy „A tanyán 4.”, de legyen most más. Csak lazán.

Csütörtök reggel suliba vittük a gyerekeket. A kocsiba már előzőleg lehordtam mindent, ami a következő három napra kellett, úgyhogy amint a lányom kiszállt a giminél, én már úton is voltam. Irány haza, párom beszállt, aztán futólépésben M0-M31-M3-Nyíregyháza. Szeretünk ide megérkezni, mert ez mindig jó pecát, jó kaját, pihenést és barátokat jelent. Most sem volt ez másként, de e helyt szorítkozzunk csak a pecára.

Arra a pecára, amit elég lazára vettünk, de ez fontos is néha. Már az, hogy ne vegyük a dolgot túl komolyan, ne feszüljünk rá nagyon a halfogásra. Kibaktattunk, kipakoltam a cuccost, kaját kevertem. Épp csak egy kilónyit. Tettem mellé két tálat, az egyikbe pelletet, a másikba két doboz konzervkukoricát öntöttem. Minden alapozás nélkül horgásztunk úgy 30-ra, 12-15-re pedig szemest csúzliztam. Nem sokat, tíz-tizenöt percenként egy-egy csúzlikosárnyit. Néha rápróbáltunk a rövidebb távra, fogtunk is rajta néhány szép bajszost. Ezt csináltuk csütörtök délután és ugyanezt pénteken, megszakítva a pecát egy reggelivel, egy déli alvással, ebéddel, ilyenek. Csak lazán.

Nem fogtunk túl sok halat, de darabos pontyok jöttek. Volt mellé dévér, kárász, compó. Kísérőnek. Ahogy láttuk másoknál is, a halak nem hozták az itt megszokott formájukat, épp csak eszegettek, nem habzsoltak. Front volt közeledőben, megérezték a változást. Sebaj, remek szórakozás volt így is. Péntek este meg is érkezett az „idő”. Esni kezdett, s abba sem hagyta egész szombaton. Mi is hazaballagtunk, szépen, komótosan. Néhány kép és gondolat a pecáról:

Soknak látszik, de igazából nincs sok motyó a taligán. Két szék (ezek azért elég vaskos darabok), egy ernyő, bottok, egy táska, vödör, merítő, matrac. Kettőnknek. Sok? Igaz, ha kézben kéne elvinnem a horgászhelyig, le tudnám redukálni annyira, hogy menjen úgy is. Legfeljebb nem ülnénk olyan kényelmesen...

Mindenkinek van egy (vagy több) kedvenc helye ott, ahol többször horgászott már. Itt a Verba tanyán szívesen horgászom innen. Ennek vannak praktikus és történeti okai. Először is a hely jó (eredményes). Egy négyhektáros tavon nem nagyon tud bujkálni a hal, mégis vannak jobb és kevésbé eredményes helyek. Aztán, ha ide ülünk, úgy csak az egyik oldalról horgásznak majd mások, azt kevéssé bírom, amikor jobbról és balról zsinórok vesznek körül. De van más oka is, hogy szeretek ide ülni. Egyszer itt horgásztunk, együtt Csabi barátommal és a bátyjával. Csak úgy kijöttek, egy-egy feeder volt náluk. Leültünk, pecáztunk. Sanyi közben beszélt és beszélt, én pedig annyit röhögtem, mint kevésszer életemben. Egy másik alkalommal Gáborral horgásztunk itt. Ősz volt már, alig voltak a tavon. Jártunk körbe és leültünk ott, ahol a leginkább tetszett. Egy-egy bot, ágas, egy vödör, egy merítő és egy pokróc. Ezzel a pakkal sétáltunk körbe. Nagyon sok halat fogtunk, ebben a sarokban a legtöbbet.

Valamiért az a horgászok fixa ideája, hogy a halat messziről kell fogni. Megállnak a tóparton, megsuhintják a botot és eldobnak a látóhatárig. Van, amikor ez szükséges, sokszor azonban egyáltalán nem. Nem egyszer elég lenne a lábunk elé horgászni, tőlünk 5-10 méterre grasszálnak a szép halak. Egy csúzli, egy marék pellet vagy egy doboz csemegekukorica. Időről-időre megszórjuk magunk előtt egy kevés szemessel és néha rápróbálunk erre a rövidebb távra, ugyanazzal a motyóval, amivel beljebb horgászunk. Úszóval, Uram bocsá’. Csodák akadnak néha.

A method peca lelke az etetőanyag, ez hozza a halat, ez is tartja ott. Erre rásegíthetünk kicsit, mindenféle varázsszerekkel. Ez a cucc annyit tud, hogy a becsapódás helyétől egy illatos/aromás/fluoreszkáló csíkot-sávot húz a fenékig, a kosarunkig. Nem használom mindig, de néha sokat tud hozzáadni az eredményhez. Ez egy gyári trutyi, de nagyon sokan kevernek otthon mindenféle csodaszereket. Némelyik nagyon ütős, hozza a halat szépen.

E két horogcsalit próbáltuk ezen a pecán. A Sonubaits minibojlija most eredményesebbnek tűnt, de egy próba nem elég, hogy ítéletet mondjak (a Ringers klasszikus fehér golyóját most használtam először). Lehet, hogy az enyhén lebegő jelleg volt a kulcs most. Ez könnyebbé teszi a horog halszájba kerülését, főleg akkor, ha a halak óvatosan, finoman táplálkoznak.

A leggyakrabban a halak alsó ajkába, vagy a szájuk sarkába akad a rövid előkés, kis horog. A szakáll nélküli, 10-es vagy 12-es horgok nagyon biztosan megülnek a ponty szájában. A telepített tavakon, ahol egy-egy hal többször is partra kerül, nagyon csúnya sérüléseket, torzulásokat szenvedhetnek el a horgok miatt. Jó lenne, ha kisebb horgokat használnának a horgászok, ha nem vágnának be akkorát, mintha lovat rángatnának ki az istállóból (főleg az önakasztós módszerek esetében érthetetlen ez), ha mindenki rendesen és helyesen használná a merítőszákot. Nem nagy dolgok, de sokat javítana a helyzeten.

Ha egyedül vagyok, ilyesmi fotókat tudok készíteni a halakról. Tudom, egy állvány, egy önkioldó, némi tanulás, és magam is tudnék egész elfogadható „pózolj hallal” képeket csinálni. Rajta vagyok a témán, de idő kell még az első sikeres fotók elkészültéig. No meg az sem ártana, ha hozzákezdenék…

Milyen más, ha az ember a párjával mehet horgászni, akkor elég csak megragadni a halat, felmutatni, a kedves pedig kattintgat is a géppel. Ennyi, kérem… J

Jó pecát mindenkinek!