Hogyan nem nyertem versenyt a hétvégén
A
címben említett témának könyvtárnyi szakirodalma van. Az emberek mégis – ki
tudja, miért – jobban szeretnek arról olvasni, hogy hogyan nyertél. Pedig ebben
is van spiritusz…
Szombat
reggel Törökbálint, hosszúelőkés verseny. Két héttel korábban bemákoltam egy
szektor kettest ugyanitt. Az akkori tapasztalatokkal felvértezve indultam neki
most is. Ugyanazt a kaját és lényegében ugyanazt a taktikát vittem. Dévéres etetőt
kevertem, semmi halas tartalom (pedig a sok methodos és bojlis pecás okán
lehet, hogy nem fizetne rosszul). Pár doboz kukorica, fél liter csonti, pinki
és giliszta (horogra való mennyiség). Kütyü és puffasztott rizs, ha lebegtetni
kéne.
Három
távolságra készültem, volt egy botom harmincra, egy ötvenegyre és végül
hetvenötre kimérve. Az ötvenes táv volt a bázis. Oda csináltam alapot és a
pecaidő nagy részét is ott terveztem eltölteni. Ez két hete működött,
kifejezetten darabosabb keszegféléket és kárászokat adott. A rövidebb távokon
volt, aki jobban beállította a fehérhalakat, de ez összsúlyban mégis kevesebbet
adott. A hetvenötös táv amolyan lutriként működött. Nem hangzik túl tudatosnak,
elhajítani a cuccost messze és bízni abban, hogy rátalál a hal. Mégis sokaknak,
így nekem is eredményes volt, az előző versenyen mindössze két pontyot
akasztottam, mindkettő onnan jött. Valamennyi időt érdemes volt rászánni.
Az
utóbbi időben megkedveltem a versenyeket. Régebben nem szerettem, mert nagyon
sok feszültséggel járt számomra. Hogy ne mondjam, szétb…ott az ideg. E miatt
aztán állandóan változtatni, variálni akartam. Vagy épp ellenkezőleg, órákig
ültem a kigondolt és láthatóan nem működő taktikában, mondván csak türelemre
van szükség. Nagyon ritkán tudtam jókor, jót csinálni. Közben idegestett
minden. Ha én nem fogtam, ha a másik igen. Ha sütött a nap. Ha esett. Ilyesmi.
Mostanra kicsit lenyugodtam. Nem mondom, hogy Buddhaként szelíden mosolyogva
csinálom végig azt a pár órát, de ma már nem reménytelenül. Néha még élvezem
is.
Ami
az élvezetet illeti, abból azért kaptam a mostani versenyen. Féltávnál úgy
álltam, hogy abból még akármi is lehetett. Amennyire meg tudtam figyelni, a szektoron
belül igazán kiemelkedő fogás nem akadt. A haltartómban úszkáló nagyjából kétkilónyi
keszegféle nem volt ugyan sok, de a verseny végéig még ennyit összeegerészve és
azt megfejelve akárcsak egy ponttyal, már ott lehettem volna az elejében.
Elővettem hát a messzenéző botomat és elküldtem pontyozni. Három dobásnyit
terveztem ott eltölteni, keményebbre nyomott kajával, dobásonként 6-7 percet
rászánva. Az első két dobás eseménytelenül telt, a harmadikból úgy két perc volt
hátra, amikor elcsavarta. De nagyon.
Már
a megakasztás pillanatában tudtam, hogy személyesen Hegyomlás Grószbergerrel
van dolgom. A halat kb. másfél percig nem tudtam egy centit sem magam felé
húzni. Eközben a gonosz állat a zsinór szabta körív mentén folyamatosan tőlem
jobbra, a part felé haladt. Mondanom sem kell, ezen a távon már nem az volt a
kérdés, hogy a szektoromban tudom-e tartani (ez nagyjából az ötödik
másodpercben bukott meg), inkább az, hogy bent marad-e a tóban. De tényleg. A jobbra
ülő két kollégát csak körbeúszta, a harmadik szerelékét viszont összeszedte. Percekig
tartott, amíg áthámoztam magam mindhárom szomszédon és megszabadultunk az
összeakadt szereléktől. Itt nagyjából hét-nyolc percnél tartottam a
megakasztáshoz képest, a hal pedig a partközeli sekélytől megriadva megint vagy
negyven méterre bent. De legalább már nem szedett össze senkit. További negyedóra
volt, mire szákba is került. 10,1 kg-os pikkelyes tőponty volt a tettes. Soha
ekkorát nem fogtam még hosszúelőkés készségen! Hal vissza a vízbe, a versenybe
természetesen nem számított bele a szektorokon átívelő fárasztás okán. Sebaj,
ez akkor is nagy élmény volt.
![]() |
Telefonnal, egy kézzel. Nem jó kép, de ő volt az |
Helló :)
VálaszTörlésKlassz lehetett.
Érdekes olvasni versenyek után a "panaszáradatot", hogy itt hibáztam, ott hibáztam, ez elment, az lemaradt, amaz meg sem akadt.
A legjobban mindig az tetszik, mikor olvasom, hogy - 30 dekára voltam a dobogótól, ha egy dévérrel többet fogok, akkor megvan.
Hát szerintem meg nincsen :)
Ugyanis ahogyan mi, más is ugyanúgy belefut hibákba, másnak is maradnak le halai stb, csak mi arról nemigen tudunk. Azaz, ha mindenkinek úgy sikerült volna a dolog, ahogy utólag elképzeli, lehet az eredmény, sorrend semmit sem változna...
Persze ez nem kritika, csak úgy beugrott.
Nem mellékesen egy 10-es ponty azért nem egy keszeg.
Nem gondolom, hogy másnak is ment el ekkora hala, azaz az okfejtés ebben az esetben helytálló lenne, ha nem lenne ott az a HA :)
Hogyan is fejezzem be? Majd legközelebb :)
üdv rapa