2014. március 8., szombat

Elmaradt randevú

Mondjuk én ott voltam, csak a halak nem jöttek el. Hogy ne áruljak zsákbamacskát, ideírom az elejére a végét. Ma délelőtt nem fogtam egyetlen halat sem a Dunán (a géb nem hal, nem is úgy néz ki…). Aki szereti az olyan sztorikat, amiben halak vannak, az itt be is fejezheti az olvasást. Aki a továbbot választja, megtudhatja, mit lehet halak nélkül csinálni egy horgászat során.

Végre!

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de két dolog még a peca előtt kiderült. Az egyik Albert Kingről, a másik a Nemzeti Színházról. Éppen világosodott, mikor kocsiba szálltam, s indultam horgászhelyem felé. A CD-ről egy 15 éves lemez szólt: Albert King és Stevie Ray Vaughan játszottak igazi, hamisítatlan blues zenét. Albert bácsi rémisztően csúnya, de ha a régi görögök hallották volna muzsikálni, ma biztos ő lenne a bluesgitározás istene. Na jó, az egyik… Utam elvitt a Nemzeti Színház épületénél is, amiről minden alkalommal megállapítom, hogy rémesen néz ki. Udvariasabb, türelmesebb ismerőseim eklektikusnak nevezik, de szerintem egyszerűen csak ronda.

És akkor a peca. Halak nélkül lehet például komolyan taktikázni. Én is ezt tettem. Nagyon alacsony volt a víz (125 cm körül a budapesti vízmérce szerint), a meghorgászni tervezett szakasz pedig nem kifejezetten mélyvizű. Az volt a terv, hogy az egyik botot etetőkosárral szerelem, kiakasztott zsinórral, mértani pontossággal sokkolom a vizet édes kajával, csontival dúsan kibélelve. Ha van alattam hal, odatalál. Nem volt. Vagy nem talált. A másik végszereléket komolyabb ólommal felvértezve messzebbre küldöm, hogy ne mondjam, keresem vele a halat. Kerestem.

Egyet pontosan...
...egyet meg messze

A taktika mellett nézhetünk madarakat. Kormoránt mindig látok errefelé, de jellemzően csak egy-két példányt, amint a parttól vagy száz méterre, a nagymederben halásznak. Ma sokkal több egyedet figyelhettem meg, minden negyedórában láttam repülni egyet, de volt, hogy ötösével igyekeztek távolabbi céljuk felé. Sanya barátom azt mesélte, hogy látott itt már százas csapatot is.

Az egyik legviccesebb szárnyas a hattyú. Viccesen száll fel és le, viccesen repül és a közben kiadott hang egyenesen fantasztikus! Hutty-hutty-hutty, ezt hallani, közben a nehézkes madár úgy fest, mintha a hosszú nyak végén ülő apró fej lenne a stabil pont és az himbálná a hatalmas testet. Imádom! Egy pár többször is elrepült előttem, legnagyobb örömömre.

Üresen, lefelé
Ő meg felfelé

Ha nagyon unatkoznánk, felettünk, mögöttünk futnak, kerékpároznak, kutyákat sétáltatnak az emberek. A kutyák édesek, szófogadatlanok, kíváncsiak, meg ilyenek. Fürödni még kicsit hideg van nekik, de hamarosan jön majd az is! Kirepültek az első kajakosok, a cross motorok is előkerültek a garázsból. A hajóforgalom nem túl nagy, bár amennyi víz van a teknőben mostanság, ez nem is meglepő. Nagyon szeretem a hajók böhöm dízelmotorjait. Nehéz, lassú gépek, de olyan erő van bennük, hogy félelmetes. Amikor elmegy előttem egy-egy nagyobb tolóhajó, szinte a motor minden fordulatát kihallani a brummogó muzsikájukból. El-el talál hozzánk a város zaja is, az egész valami hihetetlen, nyüzsgő forgatag. Az a fura, amikor csend vesz körül. Huzamosabb ideig ez errefelé inkább csak éjszaka fordul elő, de ahhoz még korán van.

Megtalálnak a barátok is. Sanya tőlem nem messze telepedett le, valamikor tizenegy után. Neki sem  húzták a halak veszettül. Gábor csak beszélgetni jött ki hozzám, de jól esett az is. Tavasz volt, tűzött a nap, leégtem. A füleim vörösek és égnek még most is. Istenien éreztem magam. Első dunai peca az idén. Ennyi volt.

Készültem!
Valamit visz a víz...
Szörnyecske
Harcálláspont
Kisvíz
Felhők

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése