Öreg a háznál

A történet valamikor 2005-ben kezdődött. Álltunk Tímárnál a Tisza partján, gumicsizmánk bokáig süllyedt az agyagba. A folyó meredeken mélyült a csizma orrától, a meghorgászott távon 5 méternél is mélyebben szaladt előttünk. Polyák Csabi mellettem készségesen magyarázott a bolognai botos pecáról, amit azonmód be is mutatott, én pedig rögtön gyakorolhattam. Keszegeket fogtunk, karikákat és néhány dévért. Nagyon tetszett az a horgászat, hosszú idő után az első folyóvízi élményem volt.

Egy picker és az öreg bolo

A következő évben a 7 méteres botot egy 6-osra cseréltem. Erre itt. Betöltötte hát a tízet, de nem mondhatnám, hogy agyon lett volna nyúzva az eltelt évek alatt. Hoztam egy pickert is magammal, másfél hete azzal fogtam az év első keszegeit. Nem a Tiszán, a Ráckevei Dunaágon vagyok, de a vízmélység itt is az öt méterhez közelít. Lévén hétvége és szép idő van, nem én vagyok az első a parton. Mellettem egy idősebb kolléga bolognaival ül a csücsökben, Lajos és fia sincsenek messze. A túloldalt is vannak hárman, ketten úszóval, egyikük pedig feederrel próbálkozik.

Komótosan pakolok, aztán nekiállok rezgőzni. A parttól kb. 18-20 méterre dobok, aztán a kosár a zsinór szabta ív mentén leszánkázik a fenékig. Meredeken lefelé mutat a madzag előttem, ahogy megpróbálom a fél unciás spiccet finoman feszíteni. Nem tudom, mert már rázza az első karika. Mellettem horgásztársam hasonlóakat fog, csak ritkábban. Én ahogy dobok, fél percen belül szánkázik is kifelé a menetrendszerű féltenyérnyi (néha kisebb, néha nagyobb) fehérnép. Lajosék pontyokat is akasztottak már, egy majd’ kettes mellet egy éppen méreteset.

Mi a szösz? Igazából nem szösz, hanem naphal. Nagyon régen fogtam már ilyet az RSD-n, pedig korábban igen gyakori vendég volt bármilyen finomszereléken. Szomszédom botja benne marad a bevágásban, aztán némi kézitusa, végül a merítés előtti utolsó pillanatban kipattan a horog a ponty szájából. Nem mérgelődik, csaliz, s mire kettőt pislantanék, ismét bajuszos alatt görbül a hosszú bot. 30 centi körüli, frissen telepített jószág. Megunván a karikák folyamatos rohamát, én is előveszem az öreg bolognait.

Tök jó úszó

Muszájból

Valami mindig hiányzik...

Szerelek. Egy 4 grammos Exner World Champion úszó kerül a zsinórra. A belső zsinórvezetés miatt kevésbé sérülékeny ez a pedző, a megfeszülő zsinór nem vág bele az úszó testébe. Apropó zsinór. Hirtelen nem találtam olyan orsót otthon, amin a kívánt 0,16-os vastagságban ne süllyedő madzag lenne. Nem a legjobb választás ehhez a módszerhez, de mivel majdnem spicc alá tudok horgászni, a botot pedig fel tudom támasztani, ez most nem okoz gondot. A hanyagságot folytatva megfelelő súlyok sincsenek nálam (csövecskékkel rögzíthető cseppólmokat szoktam leggyakrabban használni), így nagyobb söréteket húzok össze egy csomóba a zsinóron, a forgókapocstól jó 70 centivel feljebb. Jelzőként a forgót és egy fölé csíptetett 4-es sörétet használok. Természetesen mélységmérő ólom sincs nálam, de ez nem nagy probléma, egy nagyméretű sörétet nyomok finoman a forgó fölé, azzal mérem be a feneket. Ezután csak a 40 centis előkét hurkolom a helyére és meg is volnánk.

Viszik, mint a cukrot

Csontit tűzök a horogra, szám szerint kettőt. Egy piros, egy fehér, egyet elölről, egyet hátulról, hogy ne pörögjön annyira a kitekerésnél. Még a pickeren kitapasztaltam, hogy most szükségtelen a pinkit erőltetni, a nagyobb mozgó célt jobban kedvelik a keszegek. Az úszós motyó előkéje a fenéken fekszik, a cucc pedig az áramlásnál valamivel lassabban sodródik. Néha visszatartom, aztán engedem újra. Néhány kisebb gombóc etetőanyaggal és pár marék konzervkukoricával „megtámasztom” az úsztatás sávját. Hajrá! A bedobásnál vigyáznom kell, ne akasszak meg semmit magam mögött. Jobb esetben gubancolhatok, rosszabb esetben a botot is eltörhetem egy ilyen figyelmetlenséggel. A dobás után lassan áll be a cucc, kell idő, mire leér minden a helyére.

Szomszédom sem tétlenkedik

Mellettem a kolléga megfogta a harmadik pontyát is, én maradok a karikáknál, csak most már a hosszú bottal szedem őket. Nagyon furcsa ez a 6 méteres petrence a picker után. Csöppet sem könnyű, kicsit sem légies, ráadásul a szél is feltámadt közben, elég nehéz tartani így bizonyos pillanatokban. Lajosék mennek, szomszédom is pakol, lassan teljesen az enyém lesz hát ez az oldal. Az első pontyot így már magányosan akasztom. Na jó, a hal rendszertanilag ponty ugyan, van neki bajusza, meg szép aranyló pikkelyei, de méretét tekintve nem egy gigász. Sebaj, kezdetnek megteszi. Verekszik vitézül, én pedig élvezem a hosszú bottal való fárasztást.

Apróvad

Mert az azért érdekes! Az orsó fékje ugyan elég finomra van állítva, de leginkább a bot dolgozik, annak is úgy a felső fele. Semmi más teendőm nincs, mint hagyni, hogy a hosszú karbon test tegye a dolgát. Gyönyörűen utánanyúl a hal minden kirohanásának, hihetetlen rugalmassággal őrli fel az erejét. Csak fogom a pálcát, s néha irányítom a halat. Ugyanez a játék a nagyobb példányok esetén is, csak ott azért a fék is be-bedolgozik kicsit. A nagy halnál sokat. 5-ös ponty volt itt a legnagyobb, amit fogtam bolóval, eltartott vagy 8-10 percig a fent leírt eljárással, de végig ura voltam a helyzetnek, egy pillanatra sem volt kétséges a fárasztás kimenetele. De térjünk vissza a jelenbe, ehhez a pontyhoz, aminek még híznia kell 4 kilót és egy kicsit, hogy 5 kilós lehessen…

A következő két óra valóságos eksztázisban telik. Minden úsztatásra halat fogok, minden úsztatásra karikát, csak két további ponty keveredik a keszegek közé. Az egyik már méretes, a másik majd csak lesz az. Pörög a peca, egyetlen pillanat megállás nincs. A szél fúj, figyelni kell a dobásnál. A szerelék kiterítve érkezik a vízre, az utolsó pillanatban ráfékezek a kezemmel. Visszatekerem az úszót a megfelelő sávba, megvárom, míg beáll. Ha az úszó beült a helyére, engedem a spiccel tovább. Néhány pillanat múlva a szerelék beér abba a vonalba, ahol a halak laknak. Egy pont után az úszó biztosan megmerül, általában inkább lassabban, óvatosabban, de néha egyszerűen lerántják a keszegek a víztetőről. Bot megemel, a spicc reszketve bólogat, és már repül is kézbe a következő csillogó zsákmány. Kivéve a két pontyot, mert azok nem repülnek, azok alá oda kell tolni a merítőt.

Elfáradtam. Tényleg. Arra gondolok, vajon meg akarom-e fogni a következő féltenyérnyi, ficánkoló ezüstös halacskát, vagy inkább hagyok nekik most már békét. Hagyok… Pakolok, megyek. Remek cucc ez a bolognai bot J

Utolsóhal